2012. október 2., kedd

26.fejezet

Annyira aranyosak vagytok, hogy azt Ti el sem tudjátok képzelni♥ Ne haragudjatok,ez a rész is kicsit rövid lett, de csak azért, mert most kicsit beteg vagyok és így nehezebben jön az ihlet...De azért örülnék ide is komiknak♥ ImádomazOlcasóimat♥

Lizzy: Örülök, hogy Te is cukinak tartod, ebben a részben cukibb lesz^-^
Enikő: Kökiiii♥
Dóra: Kökii szépen, örülök, hogy mindenkinek tetszik a Louis szemszög*-*
Zsuzsanna: Kökiim szépen, nagyon aranyos vagy♥



/Louis szemszöge/

*1 hónappal később*

Már szinte teljes az egész csapat.! Itt van Bella és még Reni is. A lányok remekül ki jönnek Daniellel és Perrievel, már csak az én Gyönyörűségem hiányzik: Eleonor. Persze, sokszor meglátogatom őt, de mostanában egyszer sem jött át hozzánk, nem tudom mi lelhette, mert amióta itt van Bella, azóta egyszer nem jött át, pedig sokszor volt ott, még akkor is, a én nem voltam ott.! Most meg… lehet, nem kedveli Bellát?! Mindenesetre ma átmegyek hozzá és beszélek vele, hogy mi a baja, mert ha valami gond van, akkor azt beszéljék meg ketten. Megfogtam a kocsi kulcsomat és már indultam is. Egy fél óra alatt már ott is voltam és csöngettem. Eleonor szokás szerint, gyönyörűen, élet vidáman és frissen nyitott nekem ajtót:
-Szia Szépségem.! –köszöntöttem őt egy csókkal, majd be mentem és leültem a kanapéra, ő csatlakozott hozzám.
-Figyelj Louis, valamiről beszélnünk kéne… -kezdte, de én belé fojtottam a szót.
-Csssss… Ne most.! –mondtam, és már is ajkaira tapadtam, és nem kell mondanom, de csodás órákat töltöttünk el egymással ismét.
Ő a hátamon feküdt én meg a haját cirógattam:
-Mindjárt jövök. Addig öltözz fel. –állt fel és rezzenéstelen arccal mondta el ezt.
-Miért?! Eddig tetszett neked a látvány. –mondtam kissé perverzen, ahogy Hazza szokta.
-Tudom, de ezt most, muszáj ruhában megbeszélnünk.! –jelentette ki.
Hát jó. –gondoltam magamban és felkaptam a ruhámat és El egy 10 perc múlva már jött is ki.
-Figyelj Louis ez nagyon fontos és igen kényes téma is egyben… Nem lesz könnyű elmondanom, de valahogy, muszáj le… Tudod én… -kezdte és lehajtotta a fejét, én meg egyből megörültem, mert azt hittem, hogy ugyan arra gondolunk.
-El, ez csodálatos.! –csókoltam meg- Igaz, majd a sajtónak nehezen fogjuk kimagyarázni magunkat, de meg fogják érteni.! Istenem, ha majd megszületik, akkor annyit leszek itthon a kicsivel amennyit….
-Louis, nem vagyok terhes.
-Hát akkor?! –kérdeztem, mert nem értettem, hogy mi lehet kényes téma. Talán beteg, uramisten vajon mi lehet az én Szerelmemmel?!
-Louis… én, megismertem valaki mást. Szakítani szeretnék. –szavai egyszerű sokk ként étek, és alig tudtam elhinni, amit mond.
-Ez…. Ez.. ez csak egy rossz álom.! Nem lehet igaz. Nem hiszem el, nem teheted ezt Kicsim.! Én szeretlek.! Érted?! Szeretlek.! Mindenkinél jobban, még Harrynél is jobban szeretlek.!
-Tudom Louis, de én már nem érzem ugyan azt, egyszerűen nem megy. Nem tudok, úgy a szemedbe nézni, hogy tudom én már valaki mást szeretek.! És ahogy látom, hogy Te, hogyan nézel rám egyszerűen, megtör.! Sajnálom Louis, de muszáj lesz.!  De azért maradhatunk barátok, igaz?! –hatalmas szemekkel nézett rám, és könnyesek voltak szemei. Ch… én szinte már zokogtam.
-Persze Eleonor. –itt felcsillan a remény a szemében. –Megdöglött a kutyám, de azért tartsuk meg, hát ha megvéd majd a betolakodóktól.!
Mikor ezt kimondtam, El összegörnyedt és úgy zokogott, akkor én?! Felkaptam a telefonom, és kirohantam lakásból, és egyenesen haza igyekeztem.
A házunk előtt még vagy 15 percig zokogtam, aztán a következő negyed óra arról szólt, hogy lehiggadjak, és betudjak menni a lakásba. Bent az a látvány fogadott, hogy Bella és Harry a kanapén csókolóznak. Legalább tudom, hogy akiket imádok, boldogok, és ez engem is boldoggá tesz, de mi előtt korhatáros dolgoknak lennék szemtanúja, rájuk szólók:
-Köhöm…köhöm…
Mikor kimondtam, ők egyből szétugrottak.
Elkezdtünk tévézni, de engem nem igazán érdekelt, hogy mi történt kivel, nekem csak Eleonor járt az eszemben és az, hogy lehetet velem ilyen. Harry felrohant a szobájába, mert meg kellett néznie valami indián-hippi dolgot, amit Bellsel beszéltek. De a hippik azok nem a jó fej, csak úgy poénból fűvezősök?! Nah mind egy is… Bella nagy nehezen kiszedte belőlem, hogy mi is történt, aztán jött Hazza:
-Hé haver –bokszolt bele a vállamba- Mi történt?! Miért vágsz ilyen fancsali képet?!
-Eleonor…
-Mi van vele?! Elesett és letört a körme?! –röhögött, ezen én is elröhögtem magam, de újra elkezdtem sírni, és Hazza vállára borultam, mint a régi szép Larry Stylinsonos időkben…
Elmondtam neki, mindent, egytől egyig (na jó, azért nem mindent, mert az intimebb dolgok azok nem rá tartoztak) és Ő is mindenben mellettem állt, csak úgy mint a többiek.

*másnap*

Bella nagy nehezen rávette Renit a bulizásra, így este megyünk diszkóba. Úgy gondoltam, hogy jól be fogok baszni, verekszek egyet, mert valaki rámászott Bellára, mert olyan csinos. Hát az egyik rész sikerült is, még pedig az, hogy ittam egy kicsit, viszont arra nem számítottam, hogy egy vörös hajú lány karjaiban találom magam. De elmagyarázok mindent, hogyan is történt. Elmentünk én rendelt egy-két pohár whiskyt meg vodkát, aztán egy lány ült le velem szembe, és azokat a hatalmas barna boci szemeit tanulmányoztam, amik egyszerűen rabságba ejtettek. Ő is az én szemembe nézett, amiből azt a következtetést vontam le, hogy a szimpátiám kölcsönös. Fogtam magam és oda mentem hozzá:
-Hello, Louis Tomlinson vagyok. Nincs kedved táncolni,! –vetettem rá egy 1000 wattos mosolyt, amit ő viszonzott is.
-Tola Grey, 1000 örömmel.
A táncunk felettébb kellemesen telt. Megtudtam róla csomó mindent, 20 éves, van egy húga Jade, neki egy cicája van (akit egyébként Morcos Kapitánynak hív, mert mikor hozzákerült nagyon ellenszenves cica volt, mára meg egy játékos kismacska) a húgának Jadenek meg egy kutyusa van, és állítása szerint nagyon aranyosak, amikor együtt alszanak a kutyus kosarában. Én si elmondtam magamról sok mindent, például, hogy nem rég (konkrétan tegnap) dobtak, és ez tényleg a sors keze, mert őt is. Ez az. Egy ilyen szuper csaj szingli és jelen helyzetben én is. Hahaha.! MÉG.! Majd a ma este mindent megváltoztat. Elkezdtünk olyan tipikus, dörgölőzős diszkó táncot járni, és amire talán egyikünk sem számított, ha jól emlékszem (már pedig jól emlékszem minden pillanatára az estének) akkor, egyszerre csókoltuk meg a másikat. Nem vagyok az a tipikus „első randin már csókolózunk” típus, de végül is, ez nem egy randi… Így még rosszabb, de nem érdekel, amit megtudtam róla, nagyon szimpatikus, és mikor megcsókol akkor lepkék, vannak a hasamban. Jó ez egy kicsit buzisan hangzott, de hát ez az igazság.
Egy idő után odamentünk a többiekhez és már velük táncoltunk és Tola húga, Jade is ott volt és nagyon jól éreztük magunkat, amit mondjuk furcsálltam, hogy Hazza eléggé csapzott volt, de Bellán nem láttam semmi jelét annak, hogy… értitek.! Remélem nem csinált semmi hülyeséget az, az idióta, mert ha egy ujjal is meri bántani Bellát, esküszöm nem állok jót magamért.! Sok mindent elnézek, de hogy bárki bántani merje ezt a lányt… Nem, azt már tényleg nem engedhetem meg.! Inkább, engem verjenek meg egy sikátorban, mint sem őt. Inkább én kerüljek kórházba, mint sem Ő. Inkább én legyek terhes, mint sem ő….. Na jó, ez az utolsó hasonlítás kissé, nagyon furcsán jött ki, bár hangosan nem mondtam ki, de a fejemben is igen furcsának tűnt.
Reggel csörömpölésre lettem figyelmes, de egyszerűen nem volt erőm sem, a szememet kinyitni sem felkelni Tola ölelő karjai közül, egyszerűen nem ment, na.!
Még egy bő fél óra után már tényleg fel tudtam kelni, és csak csodáltam Tola festett vörös haját. Annyira jól állt neki, hogy az már hihetetlen. Kihangsúlyozta az arcvonásait és azt a nagy barna szemét. Meg, az is annyira aranyos benne, hogy kicsit naiv, viszont céltudatos és ez tetszik. Jó tudom, mit gondoltok, most dobtak, vagy is inkább most szakítottunk, de lehet, nem lesz az életben még egy esély arra, hogy találkozzak Tolával, és ezt nem akarom elszúrni. Mindent másképp fogok csinálni, mint Eleonornál. Nem fogom megengedni, vagy is leginkább nem akarok arra okot adni, hogy valaki más oldalán keresse a boldogságot, és ne az enyémen. Mindent megfogok neki adni, amit kér, mindent megcsinálok, amit mond és feltétel nélkül fogom Őt szeretni, és nagyon bízok benne, hogy Ő is így lesz ezzel az egésszel, sé hogy nem fogom Őt elriasztani azzal, hogy ilyen gyorsan akarok majd haladni. Egyszerűen elkábít, az, ahogy tud nézni, amikor beszél a hangjában, ott van az a kis lányos vidámság és komolyság, majdnem, mint Belláéban, és mindkét lány hangja muzsika füleimnek.
Azt hiszem, Szerelmes vagyok.!


6 megjegyzés:

  1. Juj egyem meg *-*
    Imádom őt is ahogy téged is ^^ <3
    Hamar kövivel, psuzika

    VálaszTörlés
  2. Hát ez... Júj de cukiii! *.* Megtudnám őt zabálniii! xDDD na egy szó mint száz! ISTENI ÉS HAMAR KÖVIIITT!!! ♥♥♥

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jóóó*-* ♥
    Ügyii vagy..:$ ♥
    KÖVIT..:d

    VálaszTörlés
  4. Azt hiszem ,Szerelmes vagyok :D :D De cukiiii :D :D Gyorsan a KÖVIT <3

    VálaszTörlés
  5. DE ÉDES LOUIS!!!! Nagyon jóóóóóó!!!!!!! KÖVIT HAMAR!!! Majd nézd meg a gmail-es fiókod!!! Írtam e-mailt!!! PuxLux <3

    Nóraa

    VálaszTörlés
  6. Nagyon jó lett :D De aranyos Louis <3 Hamar kövit! :)

    VálaszTörlés