2015. november 21., szombat

Long time no see~


Ahogy a cím is mondja, rég nem találkoztunk már kedves (volt) Olvasóim. Igazából annyi minden történt, hogy nem is tudom hol kezdjem a mesélést -ami remélhetőleg nem fog sokáig tartani-.
Először is, mint mindenki láthatta nem fejeztem be a blogot. Ezt ráfoghatjuk rengeteg mindenre, mint például a mérhetetlen lustaságomra, az ihlet hiányra, vagy akár arra is, hogy a történet befejezése körül már nem fűztek olyan szálak a fiúhoz, mint anno, mikor elkezdtem ezt az egészet. De igazából fölösleges kifogásokat keresni, a lényeg az, hogy gondolkodok valamin. Ez a valami mégpedig az, hogy befejezem a történetet. Na nem részekben, sokkal inkább egy hosszú novellában. Viszont ez az egész még csak egy ötlet. Egy olyan fikció, amit régóta tervezgetek a fejemben és az egyik kedves legjobb barátnőmnek köszönhetően egyre többször az eszembe jut, hogy nem jó ez a befejezettlenség. Szóval lehetséges, hogy lesz egy naaagy befejezés, de még nem biztos. És ha kész is lenne, az se lenne biztos, hogy bárki is elolvasná. Bár az év(ek) alatt sokat változtam.
Ez a változás annyiban mutatkozik, hogy ezeknél a történeteimnél úgy éreztem, hogy sokkal inkább a népszerűségre és a kedveltségre mentem, mint sem arra, hogy élvezzem azt, amit csinálok. Most viszont már úgy gondolom, hogy inkább írok csak magamnak (és a legjobb barátnőmnek persze) és élvezem azt, amit csinálok, mint sem hogy mások elvárásai szerint alakítsam a történeteimet. És most nem véletlenül beszéltem történetekről többes számban.
Igazából azért vagyok most itt (azon kívül, hogy elmondjam a "lehet, hogy befejezem" ötletet), hogy megmutassam Nektek azt ami visszahozott az írás mezeire. Igen, ez a kis "reklámozás" ellentmond az előző kijelentésemnek, de reménykedek, hogy vannak itt olyan elvetemült Kpopperek, mint én, akiknek mindene a Block B, de nem találnak semmit. És én most szeretnék Nekik adni valamit. Először is a One Directionből kiszerettem. Rossz ezt mondani, de igaz. Viszont új embereket találtam (nem is egyet) és őket Dél-Koreában találtam meg. Kedvenc bandámmá a Block B vált, de rajtuk kívül is mindenkit imádok, és szinte mindenkivel írok is. Most azért jöttem, hogy megmutassam Nektek ezeket az írásokat. 

Circus With Secrets
 (befejezett, az oldalon éppen egy másik történet megy, de ezen a címen található meg ennek a blognak a részei is)


Főszereplők: Kim SunHi (Jung Soomin), Zico és a Block B többi tagja, valamint később a B.A.P. nevű fiúbanda is.
Leírás:

Kim SunHi édesapja évekkel ezelőtt eltűnt, ám a lány csak annyit tud, hogy artistaként egy cirkuszi társulathoz szegődött, és teljesen megváltozott. 14 éves kora óta járja azokat a városokat amelyeknek van saját cirkuszuk. Egy nap megérkezi Thebekbe, ahol a Circus of Secrets várja őt, majd néhány nehézkes ügy után ő maga is a társulat tagja lesz. Egy átlagos cirkuszban sem teljesen normálisak az emberek, de itt még annyira se. Itt mindennapos az, ha valaki unalomból kipróbálja a másik specialitását, ami már nem kevés végzetes próbálkozással is járt. 
Ez az a hely, ahol találkozik hét, mondjuk úgy, érdekes fiúval, akik még a lehetetlenre is rábeszélik. Két lánnyal, akik egymás szöges ellentétei, ami nem is lenne akkora gond, ha ez a két lány nem ugyanaz a személy lenne. És hogy honnan jön a cirkusz varázsa és furcsasága? Apja keresése közben erre a titokra idővel rá jön, ám addig sok-sok érdekes kaland vár rá. És  amint rátalál erre a titokra, még is mit fog vele kezdeni? Mit tartogatnak neki a fiúk és a rejtélyes igazgató? Idővel minden kiderül.

"-Hé SunHi nézd, bohócok! És még lufit is osztogatnak!
- Lufi? – csak ennyit kellett mondani, és már ott is voltunk. Ha a bohóc fogalma nem is nagyon érint meg, az ajándék lufié biztos, pláne ha az valamilyen formájú. A gyerekek mind virágokkal, kardokkal és kutyákkal rohangáltak, nagyon aranyosak voltak. Két bohóc volt, pont az a kettő, akik tegnap először állítottak le. A csücsörítős, és az ijesztő mosolyú."


No Matter What
(folyamatban lévő, ugyanazon az oldalon található, mint a Circus With Secrets)


Főszereplők: Gong Chaewon (Son Naun - Apink) Ahn Jaehyo (Block B), és későbbiekben egyéb Kpop idolok.

Leírás:

Chaewont mindenki szereti, ahogy ő is szeret mindenkit. Jaehyot szintén mindenki szereti, viszont ő senkit sem szeret igazán. A lány nem akar mást, mint hogy ő legyen a fiú számára az egyetlen, a fiú viszont csak tönkre akarja tenni az ő életét is. Jaehyo olyan nagy keresztet cipel, amilyet a legtöbb ember képtelen lenne elviselni. Chaewon eddig jó volt és ártatlan, de ő a tökéletes példa arra, mikor a szerelem teljesen kiforgatja az embert a bőréből. Chaewon elhatározza, hogy segít Jaehyonak a keresztje cipelésében, eközben a fiú hátha beleszeret. Viszont egy valamivel nem számolt: ha vele van, akkor az egészsége veszélyben van. Ezt a tényt nem véve figyelembe megy bele a kapcsolatba, aminek nem biztos, hogy olyan kimenetele lesz, mint amilyenre a lány számított.

Egy történet a szerelemről, a hétköznapi problémákról, A Betegségről, melyből lehetetlen kigyógyulni és A Betegekről, akik eddig túlélték a depressziót és A Betegséget. Ez róluk szól. A hibáikról, a csalódásiakról, a meneküléseikről, a megvilágosodásaikról, a beletörődéseikről és az örömeikről. Tarts te is velük, hogy megtudd milyen érzés a piros szalagot a szíveden viselni.

„- Te mit keresel itt? –kérdezte reggeli rekedtes hangján. Azok az álmos egyben meglepett barna szemek ismét megigéztek.
- Hát, tudod, nem szokásom lelépni azután, hogy lefekszek valakivel, pláne akkor, ha az a valaki a barátom.
- Miért nem mentél el?
- Miért mentem volna?
- Hát azért, amiért mindenki más: a levél miatt.
- Nem érdekel.
- Nem undorodsz tőlem?
- Nem.
- És nem is utálsz, amiért valószínűleg téged is olyanná tettelek, mint amilyen én vagyok?
- Nem.
- Hazudsz! – kiáltotta.
- Nem szokásom hazudni azoknak, akiket szeretek.
- Még nagyobb hazugság! Nem szerethetsz, ez képtelenség! Csak gondolj bele, hogy mit tettem veled, hogy te is mivé válhatsz miattam. Én is utálom azt a Nőt, aki ezt tette velem. Legszívesebben a sírjára köpnék, az orvost pedig megnyúznám, amiért nem ölt meg egyből a születésem pillanatában.
- Jaehyo, miért beszélsz erről az egészről úgy, mintha ez egy akkora tragédia lenne?
- Mert ez egy tragédia. Én is meghalok emiatt és te is.
- Még mindig nem értelek. Minden egyes élőlénynek ez a sorsa.
- Tényleg nem értesz. Azzal, hogy mi együtt vagyunk, gyakorlatilag aláírtad a halálos szerződésedet, ami nem nyolcvan éves korodban fog érvényessé válni, hanem lehet, hogy egy év múlva.
- Engem nem érdekel, hogy hetven év múlva halok meg, vagy egy év múlva, egészen addig, amíg melletted lehetek, ölelhetlek, csókolhatlak, a kedvesemnek hívhatlak és boldogok vagyunk.
- Őrült vagy, ha tényleg ezt gondolod.
- Úgy csinálsz, mintha te nem lennél az. Elárulom neked, hogy minden szerelmes őrült.
- Jó, tegyük fel, hogy együtt maradunk, te is olyanná válsz, mint én. De mond csak, nem fogsz megutálni? Nem fogsz egyről a kettőre kidobni? Nem fogsz elátkozni a tetteimért?
- Lehet, hogy néha utálni foglak, de az utálat és a szeret között nagyon vékony a határ.
- Feladom.
- Add is. Legalább is azt, hogy megpróbálsz lebeszélni arról, hogy szeresselek.” 



Ezen a blogon nincs egy kimondott történet, amelynek néhány szereplője van. Ezen két barátnőmmel alkotunk kisebb-nagyobb szöszeneteket azokkal a koreai sztárokkal, akikhez éppen kedvünk van. Ha Neked is van kedved, nyugodtan nézz be^^

Hát, ennyi lettem volna ismét, így hosszú-hosszú idők után. Amin tudok valamit biztosra, írok. Szó szerint. De, azért elmondok valamit: még mindig Imádom az Olvasóimat♥♥

2013. június 21., péntek

48. fejezet

Nincs semmi mentségem, hogy miért nem hoztam részt köbö 2hónapig, de annyi biztos, hogy kiolvastam egy csomó könyvet, és új ötletekkel tértem vissza, és fogjuk rá, hogy frissen:D Nos, a 100. bejegyzésnek egy tök jó részt akartam, de ez lett belőle... nah mindegy. És ha nem jön komi, vagy csak néhány, akkor is hihetetlenül köszönöm♥ Köszönök mindent♥

Dorka: Eszméletlenül kökiii, nagyon aranyos vagy♥ Igen megnéztem, és fantasztikus volt*o*
Carmen: Neked is hihetetlenül kökiiiii♥ örülök, hogy tetszik/tetszett:))
Henrietta: Kökii szépen♥ hát, ez a rész közel s távol se lett jó, de a kövik jobbak lesznek:))
Henike: Örülök, hogy a kedvenc blogod (volt, ha még olvasod akkor örülök). és nagyon kökiii♥
Zsófi: Nagyon örülök, hogy imádod 8imádtam). És bocsi, a tűk miatt♥
Anna: most, hogy nyár van, sokkal többször lesznek részek, ezt garantálom;)♥
Boo: igen írom, csak sajnos "elfoglalt" voltam.:/ és mint említettem, a nyáron sokkal több rész lesz♥


-Mizu kis csaj? –simogatta meg a fejem.
-Ezt kikérem magamnak. Egy idősek vagyunk, és csak 10 centivel vagy magasabb.

-Pontosan, és épp ezért vagy kis csaj. –puszilta meg a fejem.
-Louis.
-Hm?

-Szereted a Papa Roacht?
-Az mi? –mikor megkérdezte, odaadtam neki a fülesem, amiből éppen a Hollywood Whore üvöltött, és mikor vége lett a számnak, nyugtázta, hogy még mindig furcsa vagyok.
-Ezt kikérem magamnak. Csak egy kicsit vagyok furcsa, és a körülményeim megengedik, hogy az legyek.
-Bár ne engednék meg. –húzott magához.
Hát, valahogy így telt az újabb 4órás repülőút. Nem is volt az olyan vészes. Bár tény, hogy mikor megérkeztünk a szállodába, első dolgom volt ismét aludni, mert a repülőn nem olyan kényelmes. Ami a szállodát illeti, hát huh. Gyönyörű. A hall valami fantasztikus, rengeteg kényelmes kanapé, recepció, csoki automata, növények. És ez nyílik az „udvarra” ahol vannak hinták, napozóágyak és medence (pár a part kábé 20méterre van, de nem baj). A lakosztály is fantasztikus. Francia ágy, TV, mini hűtő, festmények, tengerpartra néző ablak. A fürdő: minden gyönyörű csempével van kirakva, van egy hatalmas masszázskád, és egy zuhanyzókabin. Amúgy, ebben az egész lakosztályban, van egy komplett konyha és köbö 5 hálószoba, szóval, ha összevesznék Louisval (ami nem fog megtörténni) simán átköltözhetek valamelyikbe.
-És mond csak, vannak itt hírességek? –kérdeztem a recepciós lányt.
-Igen. –felelte.
-Kik?
-Hát, Louis Tomlinson. –mondta, majd mindketten elnevettük magunkat- Johnny Deppp és…
-Itt van Depp?! Úristeeeeeen.
-Tőlem már kért sok mindent, sőt.! Azt is tudom, hogy egy emeleten vagytok vele.!
-Basszus, nem akarsz eljönni velem járőrözni?
-Mennék én, de muszáj itt maradnom.
-Az is igaz. Megkérem Louist, hogy sétáljon velem, és amint van közös képem, rohanok hozzád, hogy lányosan kidumáljuk, hogy milyen jó pasi is Ő.
-Megbeszéltük. –mondta, majd lepacsiztunk, én beszálltam a liftbe és már mentem is.
Mint egy idegbeteg úgy nyitottam be a szobába, rángattam fel Louist a gép elől, de persze előtte köszöntem én is a srácoknak, de aztán már húztam is kifele.
-Minden oké? –nézett rám furcsán.
-Nem. Johnny Depp itt van velünk egy emeleten. Itt van a fényképező gépem, és amint látjuk, letámadom, Te lefényképezel vele, és aztán mindenki mehet, amerre lát. –ismertettem vele a „tervet”.
-Előtte elintézhetek egy telefont?
-Persze. –rántottam meg a vállam.
-Csá Hazz. Mit csináljak akkor, ha a nővéred megőrült? Aha, aha. Értem. Okés, kösz. –tette le a telefont.
-Te most komolyan felhívtad Harryt azért, hogy… -nem engedte befejezni a mondatot, mert magához húzott, és egy „fogd már be, Te idióta” csókot adott nekem. –Néha nagyon tudom utálni, hogy a fiúk milyen jól el tudják hallgattatni a lányokat.
-Inkább gyere. –röhögött, megfogta a kezem és indultunk is.
Végig jártuk az egész emeletet, és ez konkrétan kitette az egész napunkat. Milyen nagy élmény: felfedezni a saját emeltedet Los Angelesben. Nem baj, azért az istenért mindent. Már kezdtem feladni, mikor megpillantottam a cipőjét.
-Louis, -rángattam meg a karját -ott van.
-Honnan veszed?
-Felismerem a cipőjét. Csak Ő hord ilyet. –áradoztam. Azok a barna bakancsok, és a szaggatott farmer. Szürke póló, barna bőrkabát és egy kalap. Mint egy félisten.
-Na, gyerünk, menj.! –tolt előre.
-De gyere Te is. –fogtam meg a kezét, majd elkezdtem arra húzni. –szia. –szólítottam meg.
 -Hali. Segíthetek valamiben?! –nézett rám. Úristen, mennyire jól néz ki.
-Jó, most olyan eszek, mint egy idegesítő tini csajszi, bár lehet, hogy az is vagyok de mindegy. Kérhetek egy közös képet és egy autogrammot?
-Naná, ha válaszolsz nekem egy kérdésre. –bólintottam. –Remek. Tökéletes vagyok?
-Óóóó, de még mennyire.
-Helyes válasz. Álmodnék?
-Nem álmodsz, Jack.
-Akkor már értem miért nincs rum. –utánozta Jack-et, és áááááá. –Nagyon jó, pici lány, nah gyere ide. Pózolj dögösen.
-Én csak úgy tudok. –nevettem.
-Bírlak Téged. –mondta, majd bepózoltunk a kamerába, és kész is lett. –Ha bármi kéne, csak csörögj. –adta oda a telószámát, én, meg mint egy idióta vigyorogtam végig a szobáig.
-Basszus, -tette be Louis az ajtót. -Johnny Depp ellopta a csajom.
-Ez nem igaz. De had nézzem, milyen lett. –vettem el tőle a gépet. Hmmm.. Tökéletes. 

-Add ide a laptopot.! –mondtam, majd már rohantam is a gép elé, hogy benyomhassam a Skype-ot.
-Mizu Luceeee? -mosolygott a kamerába Zoey.
-Áááááááá. –visongattam, és már küldtem is neki a képet. 10 másodperc múlva Ő is sikonyálni, kezdett, majd 2 perc múlva ott volt mellette Niall (tehát a srácoknál van), majd mikor meglátta a képet, fogta magát, és kiment. Egy perc elteltével, ott volt az összes srác, és Niall is beszállt a sikongató klubba. Ahogy észre vettem, a másik három srác, és Louis fejfájást kaptak.
-És megadta a számát, hogy bármikor kereshetem.!
-Te jó isten.! Flörtöltél Johnny Deppel. –lelkesedett még jobban be.
-Igeeeeeeen. –mondtam, aztán rájöttem, hogy Louis is itt van. –Izéé, neeeeem. –röhögtem el magam.
Igazából, úgy, hogy több éve és pár hónapja nem láttam ezt az idiótát, még jobban rásegített arra, hogy legyen egy hat órás Skype beszélgetésünk, aminek végül Louis vetett véget, mondván szeretne velem lenni, és lecsapta a laptopom tetejét. Persze kicsit durcáztam utána, de mivel adott nekem csokit, megbocsátottam neki.
-Nah, figyelj, muszáj beszélnünk. –mondta komolyan.

-Igen?
-Utánanéztem néhány dolognak és elég jó statisztikák, születtek. A szavazók 40%-át dobták csak Johnny Depp miatt. És, mivel nem tudtam, hogy mire készüljek, ezért úgy döntöttem, hogy én a „Még kérdéses2 kategóriába tartozok. –vázolta fel a helyzetet, miközben én hatalmas szemekkel néztem rá.
-Hát Te hülye vagy. –röhögtem ki egyszerűen. –Ha bárki miatt dobnálak, az csak is Manson lenne.
-Akkor megpróbáljuk elkerülni, és nem csak azért, mert félek tőle. –mondta, majd valahogy úgy néztem rá, mint aki UFO-ul kezd nekem beszélni.
-Te tényleg nem vagy normális. –szögeztem le.
-Tudom.
-De én így szeretlek. –nem válaszolt, egész egyszerűen a szemembe nézett, elmosolyodott és megcsókolt. Igen, Ő is szeret.

***

A maradék időben természetesen már mentünk is és bejártuk majdnem egész Kaliforniát, és hihetetlenül élveztem. Ettünk jégkrémet, ittunk jégkását, görkorcsolyáztunk, ahogy az Amerikaiak, lógtunk a parton, voltunk parkban is. És akkor még nem következett az este. Hát az. Elmentünk egy hihetetlen szép étterembe, ahol –most figyeljen mindenki, mert meg fog lepni ez benneteket- ettünk és beszélgettünk. Ugye milyen überWoW?! Aztán, haza fele gyalog mentünk és megálltunk a Hírességek Sétányán. Te Úr Isten.! Igen, ekkor született minimum 100 kép, de amúgy ez alatt a pár hónap alatt minimum 2000 készült. És akkor még csak nem is számoltam New Yorkot.

***

Szinte észre se vettük, de már otthon is voltunk, és a történeteinket meséltük a többeiknek. Pontosabban Zaynnek, Perrienek, Liamnek és Daniellnek. Harrynek, Niall és Zoeynak. Igen, itt volt az én idiótám, és ami még jobb, hogy látom, milyen szinten befogadták Őt, és hogy már arra megy amerre akar, mert már nem figyelik sem Őt, sem Lucast, sem Starkot. Éljen, éljen.!
-És akkor ott volt Ő, Johnny Depp.! –mondtam álmodozva. A fiúk persze a fejüket fogták, és már a lányoknak is minden formában elmeséltem, de akkor is.! Élőben sokkal jobb kielemezni egy történetet, mint sem Skypeon.

2013. május 1., szerda

47. fejezet

Nem szeretek mentegetőzni, de most van indokom, hogy miért ilyen későn hozom a részt. Angliába voltam, és hát onnan ugye nem tudtam írni..:( Ez a rész sem a legjobb lett, mert "ILYEN" részt, nem túl profin tudok írni na. De a lényeg, a lényeg, hogy a következő részt hosszúúúúra tervezem, mert az amolyan "jubileumi rész" lenne. akkor lesz meg a 100. bejegyzés*-* És, kökii az 5komit, azért örülök, hogy vannak még olyanok, akik a lustaságom ellenére is olvasnak♥ ImádomazOlvasóimat♥

Anna: Nem gáz, én is szoktam szavakat kitalálni;D és kökiiim szépen♥
Dorka: Kökiii szépen, minden bókot, és örülök, hogy tetszik:D♥ azért be kell valljam, én is szívesen elmennék vele..
Zsófi: Nagyon, de nagyon örülök, hogy ennyire tetszik:D És rendben van, majd szólj, ha mész és akkor tervezek egy programot;D♥ És rendben van, majd felhívom Őt;D és mivel szadista vagyok, hagyom, hogy fájjanak azok a tűk;D♥
Carmen: Igen, ezzel elmondtál mindent:D♥
Just a dreamer: Üdv itt :DD♥ Júúúúj, kökiiim szépen, nagyon de nagyon aranyos vagy, Te is^-^♥  



-Gyere Louis, el fogunk késni. –nyaggattam.
-És elárulnád, hogy még is honnan?! Semmire sem időpontra megyünk, egész egyszerűen megyünk meglátogatni a várost.
-Hát épp ez az.! Mi van, ha összefutnék valamelyik hírességgel, de ha később megyünk, lehet, nem találkoznék vele.!
-Tehát én neked nem vagyok elég nagy sztár?! –állt be nagyképű sztáros pózba.
-De az vagy, csak menjünk már. –rángattam a kezét.
-Édesem, ez így minden szép és jó, csak egy probléma van.
-Micsoda?
-Az, hogy reggel 7óra van, és Te is és én is pizsamában vagyunk. –mutatott magunkra.
-Tényleg… -gondolkoztam el.
-Úgy, hogy most szépen felöltözünk, megreggelizünk, és megyünk.
Nem válaszoltam rá semmit, csak rohantam a szekrényhez előkeresni a ruháimat. Most kivételesen gyorsan megvoltam, és nem álltam fél óráig a szekrény előtt fehérneműben. Egy fekete csőfarmert, egy Mickey egeres szürke pólót, egy bőrdzsekit és egy bakancsot vettem fel, és mellé egy bőrtáskát illetve egy napszemüveget.

Megvártam, míg Ő nagysága szépen beköti a cipőjét, belövi a haját… amiről nekem is eszembe jutott, hogy meg kéne fésülködnöm. Jó, ma reggel elég igénytelen vagyok, de akkor is.! Ma lesznek a legjobb dolgok.! Times Square, Madison Square, Szabadság szobor. Mikor elkészült, lementünk és megettük a nekünk készített palacsintákat, majd fogtunk egy taxit, felszálltunk a hajóra, és áthajóztunk a Szabadság Szoborhoz.
-Úúúú, együnk hot-dogot. –mutattam az árusra.
-De hát, most reggeliztél. –nézett rám furcsán.
-De nem mindennap ehet az ember IGAZI New York-i hot-dogot.
-Furcsa vagy. –mondta röhögve, végül vett mindkettőnknek egy-egy hot-dogot. Ehhez hozzá tartozik, hogy beszereztem egy mini szobrot, egy sapkát, kulcstartókat, posztereket és pólókat. És ez csak a Szabadság Szoborról.
Miután szépen, türelmesen kivártuk a sorunkat, felmásztunk a lépcsőn a szobor tetejéig, és onnan csodálhattuk New Yorkot. Valami hihetetlen csodás volt. A reggeli tömegközlekedés hangja, a felkelő nap, a friss reggeli illatok. Imádom.
Ez után a köbö 3 óra után, elmentünk az Empire State Buildinghez, ahol megint csak hatalmas volt a sor, és szegény Louis szerintem agybajt kapott. Na nem azoktól a cuki rajongóktól, akik odajöttek hozzánk. Áááá. Tőlem. Amíg nem jutottunk el a liftig, konkrétan neki kellett visszahúznia, hogy ne öleljek meg minden embert, annyira fel voltam pörögve. Ugráltam egy helyben, ugráltam Louis körül, ölelgettem Louist meg a rajongókat. Már majdnem elkezdtem előre törni, mint ahogy a pogóban szokás, mikor életem hátulról átölelte a derekam, és szorosan magához húzott.
-Azért, ha arra megkérhetlek, ne lökd föl az embereket. Szerintem Ők is ugyan úgy fel szeretnének jutni a tetejére, mint Te. –suttogta a fülembe, majd belecsókolt a nyakamba, mire felnevettem. Ezt a mozdulat sorunkat hangos sikongatások követték, mivel a rajongók kifejezték a véleményüket arról, hogy milyen aranyosak vagyunk. Szerintem meg Ők az aranyosak, de mind egy is.
Mikor odaértünk a lifthez, 4-en benyomorogtunk, és rengeteg emeletet kellett mennünk, mire felértünk.
-Úristen de gyönyörű.! –rohantam oda a szélére, és kihajoltam, majd Louis ismét visszahúzott.
-Megígértem Harrynek, hogy egyben viszlek haza, szóval, próbálj meg nem kiesni. –ölelt meg. –És egyébként is. Kevésbé túl buzgónak ismertelek meg.
-Ez azért van, mert most rettenetesen izgatott vagyok, hogy járhatok a kedvenc városomban, és láthatom a kedvenc építészeti csodáimat.
-Nem is tudtam, hogy szereted az építészetet.
-Tudod, kis koromban sokat LEGO-ztam. –mondtam, mire felröhögött, még mindig engem ölelve. –Amúgy meg, ebben a városban nem tudok nem mit szeretni.
-Értelmes megnyilvánulás. –nevetett még mindig.
-Ha nem értenéd a nyelvjárásom, akkor azt mondtam, hogy mindent imádok itt.
-Ennek roppant mód örülök. –puszilta meg az arcom.
Egész naplementéig ott voltunk, és ültünk egy sarokban, és csak beszélgettünk, beszélgettünk én, meg még jobban beleszerettem. Az Empire State Building után mentünk a Madison Square-re, ami este irtózatosan gyönyörű volt, csak úgy, mint a Times Square.
-Luce, mennyire fáradtál ki?! –kérdezte Louis.
-Hát, annyira, hogy megkomolyodtam. –feleltem.
Nem felelt semmit, csak odajött hozzám, lágyan megcsókolt pár pillanatra, rám mosolygott és a szemembe nézett. Értettem, hogy mit akar. Bólintottam, mire Ő becsukta az ajtót. Na jó, most visszamegyek egy kislány szintjére, mert úgy fogok most beszélni. Tehát, Louisval még nem voltunk „ÚGY” együtt. Szerintem Ő már akkor tudta, hogy itt legyen az első, mikor megvette a jegyeket. Nekem igazából mindegy lett volna, csak együtt lehessünk. Fúúúú, ez most eléggé úgy hangzott, mint egy elcsépelt, béna tinilányos romantikus-vígjátékban. Blaa. Na jó, léényeg a lényeg, hogy most, ahogy látom, ahogy jön felém egy észveszejtően édes mosoly keretében, kócos hajjal, magához húz, és szorosan átölel, majd megcsókolja a nyakam, rá kellett jönnöm, hogy amiket mondanak a romantikus történetben, azok a bizonyos „pillangók” megjelentek az én hasamban is. Ez azért is furcsa és „probléma” mert ilyet még tényleg soha nem éreztem, hogy ha csak rám mosolyog, el kell ájulnom tőle. Waaaa, csak nem visszajön a tinilány korszakom, ami nekem kimaradt az életemből? Hát, amennyire most izgulok, hogy le fogok feküdni vele, meglehet, hogy előtört belőlem. Esküszöm, hogy megőrülök ettől a sráctól, hogy mindent elő tud csalogatni belőlem.
A heves gondolat menetemet, a még hevesebb csókolózása törte meg, mikor nyelve utat tört magának a számba. Imádtam az izét, olyan nem is tudom... Olyan Louisos volt. A hátamat simogatta, miközben én átkaroltam a nyakát, és még inkább magamhoz húztam. A pólóm alját szorongatta, majd egy ügyes mozdulattal levette rólam, s a földre dobta azt. Ő is, csak úgy, mint Liam, végig húzta az ujjait a vágásaimon, mire könnyek gyűltek a szemeibe.
-Úgy sajnálom. –suttogta a fülembe.
Nem válaszoltam, inkább csak még inkább öleltem. Én is megszabadítottam Őt a pólójától, és valahova az enyém mellé dobtam. Végig húztam kezem kockás hasán, mire kirázott a hideg, erre Ő felnevetett. A nadrágomat egy ügyes mozdulattal kigombolta, majd levette rólam. Nekem már nehezebben ment, mert persze, a fiúk viseljenek mindig övet. Bénázásomon enyhén szólva nevetett, de mikor sikerült és kilépett belőle, majd félre rúgta a ruhadarabot, megcsókolt. Megfogott a fenekem alatt, én a dereka köré fontam a lábam, így vitt az ágyhoz, majd gyengéden letett rá és felém nehezedett. Nyakamat kezdte csókolni, s ahogy haladt egyre lejjebb, úgy szabadított meg a maradék ruhadarabjaimtól. Mikor a bugyimtól is megszabadított, egész egyszerűen rám mosolygott majd elkezdte kényeztetésemet ujjaival és nyelvével, ami hangos nyögésekre késztetett engem.
-Basszus Louis. –nyögtem fel, mikor éreztem, hogy itt a vég.
-Na, hogy tetszett? Élvezted?
-Ez még kérdés volt? –röhögtem fel, majd egy gyors mozdulattal fordítottam a helyzeten, így Ő volt alattam.
Rá mosolyogtam, majd csókolni kezdtem egészen az áll vonalától kezdve, egészen a talpáig. Természetesen út közben itt-ott hagytam egy-két szívás nyomot, de ez csak mellékes. Visszakúsztam föl, és megcsókoltam, majd alsóján keresztül kezdtem simogatni Őt, mire hangos sóhajokat engedett ki magából. Egy gyors mozdulattal levettem róla boxerét, majd kezemmel és számmal segítettem Őt a gyönyörhöz.
-Elég lesz ebből. –mondta, felhúzott magához, újra fordított magunkon, és a szembe nézett. –Ha fájna, csak szólj, és azonnal abba hagyom.
-Rendben van.
-Megígéred?
-Louis, nem ez az első alkalom, ne félt Te engem.
-Jó, oké, persze-persze, csak nem akarom, hogy bármi bajod legyen.
-Fogd be Te idióta. –nevettem, amjd szúrósan rá néztem, majd leesett neki, hogy mire is gondolok, így a szekrényhez ment, előhúzott onnan egy ezüstcsomagolást, kibontotta azt, majd felhúzta magára az óvszert.
-Akkor mehet? –kérdezte, mire bólintottam.
Lassan kezdte, majd mikor teljesen bennem volt, megállt egy pillanatra, s mikor ismét jeleztem, hogy folytathatja, folytatta. Isteni érzés volt, a szobát a hangos nyögéseink és sóhajaink, töltötte be. Sok dologra mondtam már, hogy az volt a legjobb, és sokszor is, viszont most nem hazudok, és tényleg ez volt az eddigi legjobb ilyen élményem.

***

Már 2 hónapja voltunk New Yorkban, mikor Louis közölte velem, hogy már igazán örülne neki, ha egy kicsit napozhatnánk a tengerparton, és esetleg nem lenne-e kedvem ahhoz a Los Angeleshez is. Hát, b kell, hogy valljam, nem kellett sokat győzködnie, ugyan is, Kaliforniát is imádom, szóval nincsen probléma. Két nap alatt bepakoltunk, mivel én még kitaláltam, hogy menjünk ide, menjünk el oda. Szerintem, ha hazaérünk, Louis 1 hetes beteg szabadságot fog kérni, amiben nagy valószínűséggel én nem szerepelek. Na mindegy is. Fájó szívvel, de elhagytuk a hotelt és a Soha Nem Alvó Várost, ismét felszálltunk a repülőre, ami ismét felszállt a levegőbe, ám az most nem haza, hanem Los Angelesbe ment. Úúúúrsiten, annyira várom már…

2013. április 14., vasárnap

46.fejezet

Csajoook, kökiiim szépen a 6komiiit, sokkal jobb kedvem lett tőle.:D Bár, Hope komija felért köbö plusz egy emberével, és had mondjam el, még mindig Ti vagytok a legfantasztikusabbak.! Ami van az egyik képnél idézet (az 1. csónakosnál) az Avenged Sevenfold-Little Piece of My Heartból van;D Jó olvasást.!♥ ImádomazOlvasóimat♥
U.i: hamarosan meg lesz a 100. bejegyzés, és arra tényleg tervezek valamit;D

Dorka: Kökiiim szépeen..D Hát igen Louis már csak ilyen.:D♥ És örülök, hgoy tetszik.:))♥
Hope: Jaaj Te retardált fóka♥ Kökiii szépenn, mega-szuper aranyos vagy. És igen, Fallen rajongó vagyok. 9..8..7.. sorozat Böszörményitől?!:D És nem gáz, hogy nem komiztál,D♥ És, ha ennyire megkedveltük egymást, ha akarod, megadom az emailem, ott meg, megbeszéljük, hogy kinek mi a Facebookja, aztán bejelöljük egymást;D♥ És hihetetlenül felvidított a komid.:D♥
Anna: Kökiiim szépen, nagyon aranyos vagy, örülök, hogy tetszik.:D♥
Carmen: Aloha:D Segáz, teljesen megértem;D És a két utálatoddal is. én se szeretem a fizikát..-.-" És kökiiim széépen, és örülök, hogy tetszik.:DD♥
Zsófi: Először is: majdnem emgint le Zsófiáztalak.:P Másodszor pedig: kökiii szépen, és nagyon örülök, hogy tetszik.:DD♥ Harmadszor: az nekem is sokat jelent, ha az olvasó beletudja magát élni a töribe.:D és negyedszer: Muhahahah.:P
Kitti: Kökiiim szépeeen^-^♥



-Vigyázz magadra, és hívj, amint oda értetek.! –ölelt halálra Harry.
-Nyugodj már meg. Évekig nem láttál, és tudtam vigyázni magamra, pedig egyedül voltam. És most ott lesz mellettem Louis is.
-Hát épp ez az.! Ő rosszabb, mint egy 5 éves, ha idegen városban vagyunk. Mi van, ha elkapnak titeket a zsaruk?!
-Kérnek egy közös képet meg egy aláírást. –rágózott mellettem Louis, majd magához húzott fél kézzel, és megpuszilta a fejem. –Nyugi már Hazz, vigyázok a tesódra.
-De… de… -kezdte, de én beléfojtottam a szót.
-Még mindig én vagyok a nagyobb, maradj nyugton, és majd jövünk, olyan…
-Március közepén, esetleg április közepén. Majd eldől. –rántotta meg a vállát.
-Olyan sokáig leszünk?!
-Ja.
-Kúl.! –öleltem meg.
-Luceeeee.! –rohant felém a rókám, majd a nyakamba ugrott. –Úúúúgy, fogsz hiányozni.
-Te is nekem, Zo. Max 1 hónap, és már itthon is leszünk. –fogtam meg a kezét.
-És akkorra már mi is szabadok leszünk, és akkor majd újra együtt lehetünk, mit régen, és úúú hozol nekem valamit?! –ugrándozott.
-Alap. –vontam meg a vállam, majd szorosan magamhoz húztam. –Vigyázz magadra, kis csaj.
-Te is. –suttogta.
Mindenkit gyorsan megöleltünk, majd szálltunk fel a gépre.
Végre eljött a március, amit december óta várok. Kiszabadulhatok Londonból, és mehetek New Yorkba.! Szabadság Szobor, Times Square.. ááá. De, még mielőtt belemennénk ezekbe az apró részletekbe, elmondom, mi is volt eddig. Ebben a három hónapban Zoeyval, ha mondhatom, még közelebb kerültünk egymáshoz, mert bár borzalmas életünk volt, volt mit kibeszélni. Milyen kaják voltak, kik voltak a bunkók, és a többi. És nálam, csak Niall szereti talán jobban Zot. Olyan aranyos. Sugárzik róla a szerelem. Mikor ránéz, olyan, mintha 30doboz pizzát nézne, de még jobban vágyakozik utána, és még jobban meg szeretné ölelni, bár a pizzát inkább enné, de ez más kérdés. Tehát, a lényegben a lényeg: Niall le se tagadhatná, hogy szereti Zoeyt. Viszont a csajszi is így van vele. Mindig mennek sétálni, és olyankor mindig haza hoznak egy adag vattacukrot, és általában nagyobb a vattacukor, mint a kettőjük feje, összesen. Néha elgondolkozok, hogy melyik feliratot kéne rájuk akasztani „Sugárzóan aranyos” vagy „Aranyosan sugárzó”… Mert, tényleg, még a végén sugárzásveszélyt fogunk kapni, annyira szeretik egymást.
A többiek is remekül meg vannak. Zayn egyre édesebb Perrievel. Apropó Pezz. Az a csaj, tuti, hogy nem százas, de még ötvenes se.! Az oké, hogy volt lila meg rózsaszín a haja, mert nekem van olyan ismerősöm, akinek taraja van, és az félig piros, félig kék. De amiket művel. Van, hogy mikor unatkozik, elkezdi énekelni a Hupikék Törpikék főcímdalát (?) és közben ugrál. Van, hogy a kutyusukkal játszunk, mi lányok, és mikor Hatchi ugat, Ő is ugat. Jó tény, hogy ebbe én is néha-néha beleszállok, de az már más kérdés. Vagy mikor akar mutatni egy hülye fejet Zaynnek, de Ő ezt nem akarja, addig nyöszörög, meg nyavalyog, amíg meg nem mutathatja. Igazi szőke, de imádom.
Liam és Danielle. Hát róluk mit lehetne mondani?! Az Álompár. Csupa nagybetűvel. Tényleg, olykor-olykor elejtenek egy-egy veszekedést, de rá, úgy, 15 percre mindegyik visszajön a nappaliba, megölelik egymást, mondanak valamit, egymásra mosolyognak, és elmennek vacsorázni. Danielle, maga a megtestesült tökéletesség. A fejébe vette, hogy megtanít engem meg Zoeyt táncolni. Hát én valamivel könnyebb préda vagyok, mert korcsolyázok, és ahhoz kell valamicske tánctudás, na de Zoey. Oké, nekem sincs ritmusérzékem, de neki. Borzalmas. Mikor azt mondjuk, hogy jobbra, akkor balra lép, és persze fordítva. Mit lehet tenni?! Ő ilyen, de imádjuk. De van, hogy csajos estét tartunk, és általában mindig Dani az, akinek kisírhatjuk magunkat, befonja a hajunkat, megnevetett minket, bölcs tanácsokat ad. Mint egy anya. Liam és Danielle a One Direction Anya és Apa.
Harry.. hát igen. Volt egy kisebb viszonya Taylor Swifttel, bár én jól kijöttem vele, a többiek nem igen szívlelték. Jó, lehet van egy kis ribancos beütése, de velem személy szerint nagyon kedves volt, ezért megkedveltem na. És azóta is csak futó kalandjai vannak a testvéremnek. Állítja, hogy csak egy italra hívja fel a lányokat, de általában mindig meghallgatja a feminista kis előadásaimat arról, hogy a lányok nem játékszerek, és nem csak arra jók, hogy szexeljen egy jót valakivel. Igen is értékesek vagy és mennyire gerinctelen, mikor egy lánynak azt mondja, hogy szereti, közben meg nem. Ilyenkor mondja, hogy általában nem beszélgetnek. Ilyenkor elkezdek vele üvölteni meg csapkodni, mire Ő is velem. Valahogy mindig ott lyukadunk ki, hogy én Louisval üvöltözök, mert ilyen hülye tesóm van, Harry meg Zaynnel üvölt, amiért ilyen feminista a gondolkodásom. A legdrasztikusabb az, mikor napokig kerüljük egymást, szinte leköpjük a másikat, és csak durva dolgokat vágunk egymás fejéhez. Max 3 nap egy ilyen kirohanás, utána meg vagy én hozzá, vagy Ő jön hozzám könyörögve, hogy béküljünk ki. Mikor kibékülünk, akkor mindenki kiröhög minket, és folytatják a dolgukat.
És, hát én meg Louis. Mit mondjak?! Boldog vagyok. Szilveszter óta még inkább szerelmes lettem belé, és valahogy mindennap ráébredek arra, hogy milyen tökéletes és milyen helyes. Egyszer, mikor sütöttem répás sütit, és Ő volt az első, aki ehetett belőle, konkrétan össze-visszaugrált, hogy ez mennyire finom, és mennyire szereti és a többi. Bár, még aznap este elvitt egy étterembe vacsorázni, mert állítása szerint, Ő nem tud se főzni, se sütni, én meg mindig kidolgozom miatta a lelkem, és valahogy ki akar engesztelni. Ilyenkor én a fejéhez vágom, hogy hülye, mert kettőnk közül, ha úgy nézzük, Ő keresi a pénzt, én meg csak sütök, és nem kell semmivel sem bizonyítania semmit, mert tudom, hogy szeret, és ez így van rendjén. Én sütök, Ő meg szeret. Bár, ezen az alapon Niallel is járhatnék, de ez most más kérdés. Amúgy, mi is mindennap kijárunk a parkba sétálni, vagy a városba. Tehát ott tartunk, hogy már a FaceBook-on van egy saját rajongói oldalam, ahol irtó aranyos csajok és fiúk vannak odáig értem. Ha valaki rosszat mond rólam, egyből megvédenek, és minden hülye képnél, amit valaki összeszerkeszt, egyből vitatkozni kezdenek, hogy ez bizony nem így van. Olyan cukik. Ezért, néha felmegyek Twitterre is, és csinálok Twitcamot, hogy megköszönjem, mennyire aranyosak, és mikor kérik, éneklek. Van, hogy Louis is csatlakozik hozzám, olyankor általában Barbie Girlt és társait éneklünk, de amúgy nagyon jó. Már több embertől is megkaptuk, hogy nem vagyunk normálisak, de nem értem, hogy miért. Jó, tény, hogy néha-néha Ő is rá vesz hülyeségekre, és én is Őt. Múltkor, nagy buggyos, színes nadrágban, neon sárga pólóban és egy hatalmas szívecskés napszemüvegben mentem el sétálni. Persze Ő is velem volt, Ő pedig egy nagyon szűk, neon sárga bőrnadrágot húzott fel, olyan ’8-as évek stílusú inget, és egy afro-parókát. Ááá, nem tényleg nem értem, miért mondják, hogy idióták vagyunk.
-Min mosolyogsz ennyire?! –nézett rám.
-Emlékszel, mikor neonszínekben pompáztunk?! –vigyorogtam rá.
-Jah. Másnap megjelentek a cikkek, hogy valami bajunk van, és kéne nekünk egy doki, illetve, hogy feltűnési viszketegségben szenvedünk, mire mi egy hétig röhögtünk.
-Igen, pont erre.! Olyan jó volt. -hajtottam vállára a fejem.
-Mit hallgatsz?!
-Avenged Sevenfold.
-Melyik szám?
-Little Piece Of Heaven. Kéred?! –nyújtottam felé a fél fülesem.
-Persze. –mondta, majd a leghátsó sorokban lévő székekre lehuppantunk, hátra hajtottunk a támláját, lefeküdtünk, és úgy utaztunk. –Érdekes szövege van. Van hozzá klipp?!
-Igeeeen. –mondtam, majd benyomtam a netet, megkerestem a videót, és megmutattam neki. Tény, hogy egy kissé durva, de én imádom. –én mindig is ilyen szerelmet szerettem volna.
-Tehát akkor ezt egy enyhe célzásnak veszem. Kérjem meg a kezed, Te röhögj ki, én 50 darabszúrással megöllek, megeszem a szíved, beviszlek a szobába, a hulláddal fogok lefeküdni, majd minden hülyeséget csinálok vele. Majd Te, felébredsz, és hozzám vágsz minden féle bárdot, egy temetőig üldözöl, ahol majd kitéped a szívem, megeszed. Ledobsz a Pokolba, én újra ébredek, megöljük az éppen egy temetőben zajló esküvőt, majd a pap össze ad minket. Kitépünk két szívet, és csinálunk minden mennyiségű hülye fényképet, és boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Hmm. Nekem is nagyon tetszik.
-Igen, valami ilyesmit terveztem. Ugye benne vagy?! –néztem rá nagy szemekkel, mire magához húzott, hogy rajta feküdhessek.
-Előbb ölném meg magam, mint hogy téged bántsalak. –simította meg az arcom, majd megcsókolt. Én a mellkasára hajtottam a fejem, és hallgattam a szívverését.
-De azért jó ötletnek tűnt nem?!
-De csak azért, mert az Avenged Sevenfold egy isten császár banda. –simította meg a hajam, majd elaludtunk.

***

-Kedves utasaink, hamarosan leszállunk, kérem, kapcsolják ki az elektromos készülékeket, és csatolják be magukat. Köszönöm. –szólalt meg a stewardess.
-Hol vagyunk?! –kérdeztem kómásan.
-New York fölött. –felelte frissen Louis.
-Mióta vagy fent?!
-Úgy, egy órája.
-És mit csináltál addig?
-Hát, hogy őszinte legyek, lefeküdtem a gép felével, és azzal a szép szőkével kezdtem, aki folyton engem bámult. –mutatott egy csajra, és mikor megnéztem, elkapott a hányinger.
-Nincs kedvem a hülyeséghez.. Még korán van.
-Valóban. Körülbelül este 7.
-Haha. Na de most komolyan.
-Néztelek. –válaszolta, majd megcsókolt, és ez így pont elég volt nekem, és annak a szőkének is, mert elkezdett nyivákolni.
Mikor leszálltunk, egy nagy fekete kocsi várt ránk, ami elvitt minket egészen egy hatalmaaas szállodáig. Persze, a legfelső emeleten kaptunk szobát, és mire Louis kirajongózta magát, és mire felért a lift, a 25.-re, azt hittem, hogy állva is elalszok.
-Hé, ne aludj már. Hisz tudod, ez az a város, ami sosem alszik.
-Meg lehet. De én nem vagyok város, és aludni szeretnék. –dőltem neki, mire Ő félre lépett, én meg a földre zuhantam.
-jesszus, ezt nem így tervezetem.! –guggolt le egyből. –Ugye jól vagy?
-Hát, ha most azonnal nem vakarsz fel innen, akkor a liftben éjszakázok. –mondtam, mire azt éreztem, hogy Louis felvesz, és mint a királylányokat szokás, úgy tartott. Átöleltem a nyakát, és már aludtam is.

***

Mivel tegnap kiütöttem magam, ezért csak reggel tudtam megcsodálni a szobánakt. Nagyon kellemes, bőrszínű falak, hatalmas francia ágy, egy nagy bordó kanapé, hozzá fotellel és egy dohányzó asztallal. Egy nagy csillár lógott a fejem felett, nagy és díszes szekrények, ahova úgy látom, Louis sikeresen bepakolt nélkülem is. A fürdőbe belépve láttam, hogy van egy igen csak nagy méretű kád, egy zuhanyzó kabin, tükör és csap, meg persze a WC. Kimentem, és kinyitottam a teraszra vezető ajtót, és szó szerint, elállt a lélegzetem. Meghallottam New York hangját. Ahogy a sofőrök dudálnak egymással, és kiabálnak egymással. A gépek zúgását, emberek hangját, zenéket. És a táj... hát hú. Lehet, hogy egy csomó épület van itt, de ez benne a gyönyörű. Előttem az Empire State Builing tornyosult, és a kora reggeli napsütésben, ahogy a felkelő Nap fényei rásütnek… hú. Tényleg, szinte már nem tudok mást mondani, csak annyit, hogy húú. Csodálatos.
-Hogy tetszik?! –ölelte át a derekam Louis, és a reggeli rekedtes hangján suttogott a fülembe.
-Gyönyörű. Egész egyszerűen gyönyörű.
-Örülök, hogy tetszik. –puszilt a nyakamba, majd maga felé fordított. –És ez a látvány, ha nagyon romantikus akarok lenni, akkor, addig a Tiéd, ameddig maradni szeretnél.
-Ugye tudod, hogy az akár egy egész hónap is lehet?
-Érted akár 10 évig is lennék, még a Világ Végén is. –nézett mélyen a szemembe, és ez mindent elárult. Lábujjhegyre álltam majd hosszan és gyengéden megcsókoltam Őt.
-Köszönöm. –nem válaszolt semmit, csak újra megcsókolt. –És, mi lesz a mai program?
-Central Park.
-Egész nap?!
-Egész nap.
-Akkor megyek öltözködni. –mentem vissza a szobába, majd kutatni kezdtem a ruháim közt.
Nálam a ruhaválasztás, az mindig nehéz dolog volt, főleg akkor, ha valamilye idegen helyen vagyok. Hát, mit ne mondjak, megnéztem vagy 6 különféle összeállítást, majd találtam egyet, ami igazán New Yorkos, legalább is, hasonlít hozzá. Egy fekete csőnadrág, egy „x” hátú ujjatlan, és a biztonság kedvéért egy türkizkék kabát. Hozzá egy telitalpú magas sarkú, és néhány kiegészítő.

-Nagyon csinos vagy. –fogta meg a kezem Louis, majd megpörgetett maga előtt.
-Köszönöm. De Te sem panaszkodhatsz. –húztam magamhoz a kabátzakójánál keresztül, és megcsókoltam. –Ugye tudod, hogy most olyanok vagyunk, mint egy rossz romantikus filmben?!
-Tudom, de nem baj, mert a nyálas filmekben a két főszereplő ilyenkor a legboldogabb.
-És ha történik valami, amitől nem leszünk boldogok?
-Nem fog olyan történni. –puszilta meg az arcom. –na menjünk, a lábaiddal úgy is hamar szerzünk egy taxit.
-Vagy azzal, hogy híres vagy. –nevettem.
Olyan jók ezek a New Yorki taxik, sárgák, és minden olyan wááá. A hatalmas épületek és azok oldalán a különféle hirdetések. Az egyik mozgó és nagyon modern, a másik, pedig egy egész nyugodt, rendes plakát. Az utcákon nem lehet úgy elmenni, hogy ne lássunk hot-dogost, vagy fagyist. Egyszerűen imádom ezt a helyet. Mikor megérkeztünk a parkhoz, egyből kipattantam a kocsiból, és rohanni kezdtem volna, ha Louis nem fog le, és szól rám, hogy előbb had fizessen.
Gyorsan kifizette, majd ismét bekötötte a szemem, és vezetni kezdett.
-Utálom, amikor bekötik a szemem.
-Miért?
-Nem bízok az emberekben.
-Még bennem sem?!
-Benned igen. –feleltem.
A következő, amit éreztem, az-az volt, hogy nincs semmi stabil a lábam alatt, és himbálózok, majd levettem a kendőt, és egy csónakban találtam magam, előttem, pedig a mosolygó Louist, aki éppen evezni kezdett. Egészen a tó közepéig mentünk, és út közben integettünk a többi csónakázónak, és mosolyogtunk azoknak, akik fényképeztek minket.
-Maradj így.! –meg sem mozdultam, inkább úgy maradtam, ahogy Louis parancsolta, majd hallottam a gépnek a kattanását. –Mozoghatsz.
-Minek kell neked ennyi kép rólam?!
-Hogy irigykedhessen a többi srác, hogy milyen fantasztikus barátnőm van. –puszilta meg az arcom.
Még 2 órán keresztül voltunk a csónakban, majd elmentünk sétálni, illetve én még etettem kacsát is. Mikor már elfáradtam, fogtam magam és lefeküdtem a fűbe.
-most olyan New Yorkinak érzem magam. –mosolyogtam Louisra.
-Várj. –mondta, majd törökülésbe ült, én meg az ölébe feküdtem. –Most már lehetsz New Yorki. –nevetett, majd megcsókolt.
-Ezt most nem mondod komolyan?! –néztem meg a FaceBookot.
-Mit?
-Hogyan került fel a képem?!
-Magától. Esküszöm.! –tette fel a kezét védekezőn, mire én csak nevettem. Ez a kép volt az:


 ~You had my Heart, at least for the most part.
-Ugye tudod, hogy imádlak?! –néztem fel rá.
-Ugye tudod, hogy én jobban?! -csókolt meg.
 És, ha már Ő is tett fel rólam képet, akkor én is teszek fel magamról képet. 

 ~Someday look Back, and Laugh.:D Louiiis New York

2013. április 8., hétfő

45.fejezet

Kicsit szomorú vagyok, amiért csak 5 komi jött.:( Bár, ha így hozok részeket, és ilyeneket, nem is csodálkozok rajta. Unalmasak lennének a részek, és eseménytelenek?! Na jó, kis démonok a fejemben, távozzatok, mert az önsajnáltatás se nekem, se senkinek nem tesz jót, és nekem se lesz jobb. De a 49Rendszeres Olvasóóóót, és a több, mint 56.000 nézettséget, kökiiii♥ Nem is magyarázkodok, jó olvasást, és köszönöm azoknak, akik még velem vannak♥ ImádomazOlvasóimat♥

Andika: Kökiiiim szépen, nagyon aranyos vagy:)))♥
Dorka: Kökiim szépen mindent, és azt is, hogy így gondood, hogy emgunhatatlan♥♥
Zsófi: Örülök, hogy tudok olyat kihozni, hogy ennyire nevess.:)) a Zsófiázásért meg bocsi, siettem.xd És kökiii, és remélem nem annyira fájdalmasak azok a tűk;D♥
Lizzy: Kökiiii szépen, és valószínűleg én is.0.0 És valóban ijesztőek.:))♥
Fanni: Kökiiiiim szépeeen♥


-Kérsz belőle?! –nyújtotta felém a répát.
-Egyed csak. –nevettem.
-Te tudod. –mondta, majd folytattuk a sétát hazáig.
Olyan jó a nyugodt utcákon sétálni, mikor senki sem zavar, mindenki bent van a házban, a családjával, és éppen egy régi történetet mesélnek el, vagy éppen áll a fejük a sok elintézni való miatt. Ki hogy éli az év utolsó előtti napját. Szállingózik a hó, minden csendes, egy két autó jár csak erre. Olyan kellemes. Néha, a csend a legjobb dolog, ami történhet egy emberrel, hisz olyankor nagy dolgok is történhetnek. A csend az mindennek az alapja. Például, a suliban. Még sem írhatsz egy dolgozatot úgy, hogy a tanár benyomja a rádiót, és zenét hallgat, mert akkor valószínűleg a zenére figyelnél. De van, hogy épp ellenkezőleg. Meg kell törni a csendet, hogy minden rendben menjen. Például, egy irodában dolgozol, ki se látsz a sok munkától. Ilyenkor bizony jól esik egy kis zene, mert ha hallgatsz valamit, gyorsabban telik az idő, és gyorsabban fogy el a munka is.
-Min gondolkodsz ennyire?! –nézett rám.
-A csendről, és annak jelentőségéről. –feleltem.
-Ahhhaa. De, mi lenne, ha azon gondolkodnál, hogy mit csináljunk majd a soha nem alvó Városban.
-Hidd el, én már mindent pontról pontra tudok. Amúgy, mikor is megyünk?
-Március.
-Ezt most nem mondod komolyan?! Még várhatok 3 hónapot, hogy menjünk?! Milyen szadista állat vagy, Tomlinson.!
-Hát, addig is majd még jobban megérik a kapcsolatunk, és egyébként is. Márciusra ott már kitűnő lesz az idő, ezért vettem addigra jegyeket.
-De olyan jó lett volna a Central Parkban korizni, vagy a Times Square-en forrócsókit inni. –kalandoztam el.
-Jah, hogy Te most New Yorkról beszélsz?! Azt hittem, Los Angelesről. New Yorkba, januárba megyünk.
-Tényleg?! –néztem rá nagy szemekkel.
-Igen, de a vége fele, mivel akkorra már felolvad a hó a Central Park taváról, és nem tudom Te, hogy vagy vele, de én el szeretnélek vinni, hajókázni.
-De és a korcsolyázás?!
-Menjünk el a pályára?! Mert ha igen, szívesen töltöm ott a mai és a holnapi estét.
-Neeem. Azt itthon kell tölteni, nyugalomban.
-Helyes. Fürdünk együtt?!
-Hát, Te hülye vagy.
-Naaaa, én jacuzzira gondoltam.
-Van nekünk olyanunk?!
-Jah.
-Jó tudni. –vontam meg a vállam.
Miután haza értünk, fogtam magam, felmentem a szobámba, és olvastam, mert már nagyon elhanyagoltam eme tevékenységem. Lauren Kate Fallen-jét választottam, mert sok jót hallottam erről a könyvről. Konkrétan egy jó 5 órányi olvasás után eljutottam a könyv feléig, és rá kellett jönnöm, hogy borzalmasan jó ez a könyv. És nem csak azért, mert egyezik a nevem a főszereplő csajéval, de szinte a történetünk is ugyan az. Na jó nem, mert én nem tudom megváltani a világot, és senkim sincs olyan, aki el lenne átkozva azzal, hogy 17 évente megjelenek nála, belém szeret, és aztán meghalok, de akkor is.! És őszintén szólva, ha Luce Price helyében lennék, fogalmam sem lenne, hogy Camet, vagy Danielt válasszam. Tény, hogy Cam a rossz, de emberek.! Rocker, és ez nálam plusz pont.! Gyorsan lemegyek Louishoz, és mesélek neki.
-Louis.!
-He?! –nézett rám a kanapéról.
-Olvastad már a Fallent?!
-Nem.
-Akkor idézhetek neked belőle?!
-Idézz. Csak ne szellemet.
- „Kettesszámú szabály: sose hallgass rám. –kuncogott Arianne –Nekem papírom van arról, hogy elmebeteg vagyok.!”
-Nagyon jó.
-Szerzel nekem egy ilyet?! –néztem rá nagy szemekkel.
-Hát Te teljesen hülye vagy. –húzott magához, majd megcsókolt, mire én az ölébe ültem.
-Olyan jó illatod van. –öleltem magamhoz még jobban, hogy érezhessem azt a bódító illatot.
-Úgy hívják parfüm. –nevetett.
-Nem mondod?!
-De igen. Nincs kedved aludni?!
-És ki fogja megcsinálni holnapra a kaját?!
-A pizzériások. –nevetett, majd eldőlt a kanapén.
Megforgattam a szemem, de azért mellé feküdtem, pontosan szembe vele. Olyan szép kék szemei vannak, amiket órákig is el tud nézegetni az ember. Mikor mosolyog, mint most is, akkor a nevető ráncok összefutnak a szeme sarkában, és ettől még aranyosabb lesz. Vagy, mikor csillog a szeme. Na annál tényleg nincs szebb látvány. Aztán, ott van még a haja is. Olyan jó selymes, imádom azt piszkálni, kellemes érzés. És a bőre, hát az, valami Úr Isten. Nagyon puha, és kellemes a tapintása.
-Tudod, nagyon lesüt rólad, hogy most éppen azon gondolkozol, mit is tennél velem.
-Pont, hogy nem. –öleltem magamhoz. –Te olyan tökéletes vagy.
-De hogy vagyok az. Rengeteg hibám és megbánni valóm van, amire egyáltalán nem vagyok büszke.
-Mondod ezt annak a lánynak, aki végig nézett egy gyilkosságot, és még a mai napig emészti Őt a bűntudat, hogy a barátait miatta zárták be valami elvont, mocskos helyre. Louis, nekem nem tudsz olyat mutatni, amitől kiszeretnék belőled, vagy, undorodnék tőled. Az lehetetlen. Tudod, ha valakit igazán szeretsz, még a legapróbb hibáit is egytől egyig szereted.
-Akkor ezt remélem Te is, megjegyezted, mivel én még a múltadat is szeretem. –puszilta meg a kezem. –De sokkal jobban fogom szeretni a jövődet, amiben eddig csak magamat tudom elképzelni melletted, és senki mást.
-Nagyon helyes, hogy így gondolod. –hajtottam a fejem mellkasára, mire Ő még jobban magához húzott.

***

-Basszus Louis.! –riadtam fel.
-Mi van?! És miért kiabálsz?! –kérdezte kómásan.
-Mert este 7 van, és még rengeteg dolgunk van holnapig.!
-Maradj már.! –röhögött, majd visszarántott magához. –Van fürdőruhád.
-Van. Miért?
-Akkor most fogod a csinos kis lábaid, felmászol velük az emeletre, a szobádba, felveszed a bikinit, és lejössz. Jah, és még valami. Nincs kérdezősködés.
Nem válaszoltam neki semmit, inkább csak furcsán néztem, de végül is megtettem, amit kért. Gyorsan felszaladtam a szobámba, elővettem a kedvenc fekete bikinim, egy kontyba felfogtam a hajam, magam köré csavartam egy piros törölközőt, és mentem le. Istenemre mondom, ez  a srác imád szórakozni. Most is, mi van?! A ruháit szana-szét dobálta, én meg szedhetem Őket össze. Esküszöm, kíváncsi vagyok, mit művelhetett ez a gyerek, mikor tényleg gyerek volt. Na mindegy is. Megfogtam a pólóját, majd magamhoz szorítottam, és belélegeztem, azt a tipikus „Louis-illatot”, amit annyira szeretek. Oké, inkább most nem álmodozok, az izmairól, az édes mosolyáról, a gyönyörű kék szemeiről, és a pillangókkal a gyomromban meg még úgy se szeretnék foglalkozni. De sajnos, eme dolog nem olyan könnyű, miközben a drága barátod ruháit veszed fel a földről, lépsz ki a házból, végig mész az udvaron, miközben megfagysz. Kellemes érzés. És akkor –drámai szünet- hatalmasat röhögtem.
-Most mi van?! –kérdezte Louis, csintalan mosollyal az arcán.
-Te egyszerűen hülye vagy. –dobtam le a ruháit, odamentem hozzá és szorosan megöleltem.
-Tudom. Választhatsz: kacsa, vagy matrac.
-Inkább Téged választanálak. –néztem fel rá.
-Helyes válasz. –húzott magához a jacuzziba.
Mondanom sem kell, hogy amiről beszélgettünk délelőtt, most betartotta. Szépen kijött, és jelzésként, hogy ide találjak, eldobálta a ruháit, és míg én róla álmodoztam, Ő körbe rakta a medencét gyertyákkal, és illatosítókkal. Hm. Vanília. Imádom. Nos, az meg mellékes, hogy hozott ki pezsgőket, hozzá epret, és ezeket ittuk, illetve ettük, miközben kibeszéltük, hogy ki milyen hülyeséget csinált, hogyan töltött egy-két szünetet. Milyen kellemes emlékei vannak a vidámparkkal kapcsolatban. Miért szeretem New Yorkot, Ő miért szereti a répákat. Vagy, néha egész egyszerűen megcsókolt, és utána végtelennek tűnő percekig csak csodáltuk egymást. Jó, ez elég nyálasan hangzik, de kell egy kis romantika az ember életébe.
Már a Hold is fent járt az égen, a csillagok társaságában, mikor mi még mindig kint voltunk.
-Waaaaa. –rázkódtam össze.
-Mi az?! –nézett rám.
-Kicsit fázok.
-Gyere ide?!
-Akkor, most, mint a romantikus filmekben, összebújunk és felmelegítjük egymást a szerelmünkkel?! –nevettem.
-A nagy szart. Ez most az a pillanat, mikor a fiú kiemeli a lányt a medencéből, ráadja a köntösét, visszaveszi a lányt az ölébe, és berohan vele a házba, ne hogy megfázzon. –sorolta, majd szépen megette azokat, amiket az előbb elmondott.
Mondanom sem kell, hogy amiket Louis komolynak gondol, az, másnak teljességgel komolytalannak. Úgy hogy, miközben rohant be velem a házba, a Barbie Girlt énekelte.
-Végállomás, köszönjük, hogy velünk utaztak. Viszont látásra. –tett le az ágyban.
-És akkor, most itt hagysz a viszont nem látásig?! –néztem rá nevetve.
-Nem. Most feléd mászok, és köszöntelek, az utolsó napon, ebben az évben. –és azzal felém nehezedett, miközben én a nyakán átfontam a kezem, és megcsókoltam. Hát, jól kezdődik az év utolsó napja, az, biztos.

***

Már mindennel kész vagyok, és már csak a kanapén ülünk, nézzük az idiótábbnál, idiótább műsorokat a TV-ben, és röhögünk. Louis lazára vette a figurát, egy kényelmes farmer, és egy pulcsi. Én kissé elegánsabbra, mert gondoltam, elmegyünk majd sétálni. Pontosabban, egy csinos egybe ruhát vettem fel, hozzá egy magas sarkút és egy bőrdzsekit, illetve egy koponyás nyakláncot.

-Akkor ugye majd elmegyünk sétálni?! –néztem rá nagy szemekkel.
-Persze-persze. –mondta, majd röhögött az újabb poénon.
Kösz a figyelmet, így utolsó napra, kedves. Még megnéztünk két filmet, mikor kivonultunk az udvarra, hogy láthassuk a tűzijátékot.
-Kezdek fázni. –húztam magamon össze a kabátomat.
-Én nem. –nézett rám, majd mögém lépett, és átkarolta a derekam. –És 3.
-2.
-1. –mondtuk egyszerre, majd mit sem törődve a hideggel, a körülöttünk feljövő színes alakokkal, megcsókolt.
Életem harmadik Éjféli-csókja, és hihetetlen jó érzés. Nem mondom, hogy más, mint egy átlagos csók, de valamivel még is csak jobb. Hiszen, én mindig is úgy tartottam, hogy amilyen vagy az Új Év első napján, olyan leszel a többin is. És, mivel most éppen Louist csókolom, valószínű, hogy kábult leszek, boldog, és olyan „wáááááááá” hangulatom lesz.
-Boldog újévet. –tűrt el egy hajtincset az arcomból, majd újra megcsókolt.
-Úúúú, oda nézz.! –mutattam az egyik hatalmas, kör alakú piros-lila-kék színkavalkádos tűzijátékra. –Olyan szép.
-De nálad nem szebb. –csókolt bele a nyakamba.

2013. március 29., péntek

44.fejezet

Khm..... 47rendszeres olvasóóóó ááááá*--*♥ Fantasztikusak vagytok.! Tudjátok, a nyuszi, így jó előre járt nálam, és hozott nekem egy adag WordDokumentumot.. Azt mondta, hogy imádja Ő is az Olvasóimat, és Húsvét alkalmából adjam oda nekik... Konkrétan, hozott egy, olyan 5 oldalas részt, és még egy ilyet, meg egy 3 oldalasat, és azt mondta, hogy ha meglenne az 50Rendszeres Olvasóóó, akkor rajzoljak nektek valamit, és mutassam meg. Azt mondtam, áll az alku. Ti boldoggá akarjátok tenni a Nyuszit, mert én nagyon!! ImádomazOlvasóimat♥ (Amúgy, mondtam, hogy koncin voltam, nos ennek a bandának a konciján voltam. Itt a Youtbe csatornájuk, érdemes meghallgatni, és ha tetszik Face oldalt lájkolni;D 5Tension)

Lizzy: Mondjuk az is igaz... alap, hogy minden jól fog elsülni;D♥
Andika: Kökiii szépen.:DD Jaj, nagyon, de nagyon aranyos vagy♥♥
Dorka: Utólag is kökii.:D Én is imádom a Karácsonyt*--* És örülök, hogy ennyire átment.:D♥
Hope: Hát, ha vége lesz, akkor majd jön a következő;D szeretek egy ember szívében lenni^-^♥ És tényleg nagyon, de nagyon aranyos vagy, Imádlak, és azt is imádom, hogy van egy Retardált Fókám^-^♥
Carmen: Jaaaj, nagyon, de nagyon aranyos vagy, kökiii^-^♥ És, hát utólag is kökii szépen♥
Zsófia: Természetes, hogy szabad;D Köszönöm szépen, hát én már csak ilyen vagyok, és biztos, hogy nem fogok megváltozni.:D És, én úgy vagyok vele, hogy szerintem egyáltalán nem baj, ha az Olvasó beleéli magát a történetbe, vagy egy karakterrel teljesen tud azonosulni;D♥ 
kitti: Kökiiiiiiiii szépen♥
Fanni: Kökiiii szépen, cukii vagy^-^♥
Lena: Kökii, Te lány.:D♥




-Édeseim, hagyjátok már élni a testvéreteket.! –nevetett egy nő, aki valószínűleg Louis anyuja lehet. –És, á, biztos Te vagy Luce. Én Johanna vagyok, Lou anyukája. Ne tud meg, mennyit mesélt Rólad, volt, hogy éjfélig fent kellett maradnom, mert csak rólad mesélt.
-Anyaaaaa.! –szólt rá szúrósan Louis.
-Jaj kincsem, hisz az a szülők dolga, hogy leégessék a gyerekeiket a barátaik, és a szerelmük előtt.
-Igazat adok Anyának. Velem is ezt csinálja. –jött be egy szőke lány. –Lottie vagyok, nagyon örülök. –ölelt meg.
-Luce. Szint úgy.
-Ezek mik?! –nézett rám nagy szemekkel az egyik kislány.
-A világ legfinomabb meggyes muffinja és társai.! –szólt ki Niall, hát persze, hogy a konyhából.
-Maguknak hoztam, gondoltam, örülnének neki. –adtam át a tálat Lottienak.
-Tegezz csak nyugodtan. Nem vagyok én olyan öreg.
-Jah, tényleg nem. Most leszel csak 25, Anyukám. –ölelte meg hosszasan Szerelmem (milyen jó ezt kimondani nem?!) az anyukáját, amit nagyon, de nagyon megható pillanatnak éreztem.
-Menjünk enni.! –mondta Johanna, majd mentünk az ebédlőbe.

***

Igaz, két napot töltöttünk itt, de ez alatt az idő alatt bejártam egész Doncastert. Voltunk a művelődési házban, a parkban, a játszótéren, Louis kedvenc helyén: a focipályán. Elmentünk, úgy konkrétan mindenki korizni. Én ismét elővettem az ego-mat és leköröztem minden ott levő embert. Persze drága jó testvéremet is néhányszor fel kellett segíteni, így a végén fogta magát, és egész egyszerűen elment inkább rajongózni.
Louisval voltak romantikus perceink, óráink, mikor elmentünk sétálni, vagy éppen a karácsonyfa elé ültünk le, forrócsókival a kezünkbe, és beszélgettünk. Így történt ez tegnap este is. Mivel nem tudtunk aludni, ezért pizsamában levánszorogtunk a nappaliba, elővettünk egy jó meleg lepedőt, csináltunk kakaót, majd forrócsókit, végül minden sütiből vittünk oda kettőt-kettőt, és beszélgettünk. Előkerült az a bizonyos téma, hogy „Mi volt a legcikibb dolog az életedben?!”. Ő kezdte azzal, hogy egyszer, még általánosban futott a folyosón, megbotlott, és előtte volt egy lány, akinek lehúzta az egyenruhájának a szoknyáját. Kiröhögtem. Aztán jöttem én, azzal a történetemmel, mikor még 5 éves koromban elmentünk a nagyiékhoz, és ott voltak a barátnői. Na akkor éppen nem voltam túl jó állapotomban, nyűgös voltam, minden bajom volt, és le kellett ülnöm velük játszani. Hát azt még kibírtam, míg csipkedték az arcom, de akkor megtötrtént a baj: véletlenül meglöktem egy poharat, amiből kiesett az egyik néninek a fogsora, lehajoltam érte, hogy felvegyem, de az éppen mozgott, ezért megijedtem tőle, majd attól a nénitől is, akinek ugye leesett a fogsora, és nem volt bent, és ijesztőnek találtam. Na ez után következett az, hogy felrohantam a szobámba, és ott sírtam, majd mikor megjöttek anyáék, odafutottam hozzá, és megöleltem Őt, miközben zokogtam, hogy a nagyi meg fog verni, amiért levertem a poharat, és az a fogatlan néni meg fog enni. Végül is, egyik sem történt meg. Louis, természetesen 5 percig röhögött rajtam, mikor rácsaptam egy nagyot a combjára.
-Halkabban.! Mások alszanak.! –ütögettem egy kicsit a combját.
-Ha ezt csinálod, akkor tényleg nem fognak aludni. –suttogta a fülembe, majd megcsókolt.
Ez most hülyén fog hangzani, de egyszerűen imádok Louval csókolózni. Olyan puha és telt ajkai vannak, hogy az, valami eszméletlen. Nagyon jól csókol, hisz fantasztikusan bánik a lányokkal, ahogy egyre közelebb húz magához, hogy még intimebb legyen a csókunk, ahogy liheg egy hosszabb folyamat után, vagy amikor éppen nevet, mert megcsikiztem.
-na mi folyik idelent fiatalok?! –jött le Johanna.
-Felébresztettünk?! –kérdezte Lou.
-De hogy is. Mostanában mindig lejövök. De ha zavarok visszamehetek. –mutatott fel az emeletre.
-Megköszönnénk. –mosolygott Lou.
-De hogy zavarsz. –mondtam vele egy időben, mire szúrósan rám nézett.
-Akkor hozom az albumokat. –mondta feldobottan.
-Na kösz, most nem rázzuk le egy hamar.
-Jaj, ne csináld már ezt. Jó lesz hidd el. –öleltem meg, majd egy puszit nyomtam az arcára.
És végül is, igazam lett. Legalább is, az én részemről, és ahogy majdnem mindenki mondja a „leendő anyósom” részéről is, kivéve a „leendő férjem” részéről. Nekünk, lányoknak általában mindig nagyon jó élmény átnézegetni a gyerekkori albumokat, hogy milyen volt az ember, mikor még beszélni és járni is alig bírt. Vagy éppen, mikor fel akarunk idézni egy nyaralásnak az emlékeit, amikor még kinyomtatták a képeket, és nem Face-re tolták fel Őket. Olyan j érzés volt látni Louist kicsiként, olyan kis aranyos volt, bár, most is az, tehát… De a fiúk valahogy mindig különböznek tőlünk, lányoktól. Ők lerendezik ezt az egészet annyival, hogy „emlékszel arra az estére?” „melyikre?!” „tudod, amikor ott volt az a…”. És kész. Aztán röhögnek egyet, és mindketten folytatják a dolgukat. Legalább is, eddigi tapasztalataim alapján ez így megy. Bár, lehet, vannak olyanok is, akik hasonló gondolkodásúak, mint a lányok. Néha-néha találkozunk egy ilyennel.
De most komolyan, nagyon vicces volt, amikor láttam Loist, hogy néz, mikor azt a képet nézem, amikor kifestette valamilyen nő, és kislány ruhába van, illetve az anyukája magas sarkújában tipeg. Olyan édees. Vagy, mikor egy hatalmas hóember mellett pózol, a következő képen meg ellopta annak répáját. Jaj, már kicsiként sem volt normális, és ezt az anyukája is kijelentette.
-Hozom a következőt, ott már a gimis éveiben van. –pörgött Johanna.
-Ugye tudod, hogy ezt visszakapod?! -suttogta a fülembe.
-Ugye tudod, hogy biztos vagyok benne?! –néztem rá, majd nyomtam egy apró puszit a szájára.
Ha eddig nem fájt a hasam a sok nevetéstől, akkor most már fog. Azok a fejek, amiket Louis vág a képeken, hát valami haláli. Azok a képek a legjobbak, amiken másnapos. Én és Johanna természetesen nevettünk, Louis pedig sértődötten ült törökülésben, bár, néha Ő is elmosolyodott, vagy éppen elbőgte volna magát azon, hogy, hogyan is nézett ki. Hát, eléggé egyet kellett vele értenem.

***

Most vagyunk Holmes Chaple-ben, vagyis megyünk Anyuhoooooooz.! Én és Harry már tűkön ülünk, hogy végre láthassuk Őt. Annyira régen láttam, hiányzik az ölelése, a jó vanília illata, és a finom sütijei, meg teái. Mikor kiszálltunk a kocsiból, fogtuk magunkat, és szó szerint rohantunk a házba, levágtuk magunkat a kanapéra, és otthon éreztük magunkat. A többiek természetesen normális, emberek módjára jöttek be. Amúgy, anyu nagyon, de nagyon jól ki jön Zoeyval. Egyből felismerte Őt, mikor meglátta. Persze hogy megismerte, minden adandó alkalommal mutattam róla képeket neki és Harrynek, hülye lett volna, ha nem ismeri meg. Szó, ami szó, isteni érzés volt enni Anya kukorica salátájából, és szezámmagos csirkéjéből. Niall ugyanezt gondolta, konkrétan majd nem, hogy kifosztottuk Őt minden vagyonából.
Az esték természetesen megismételték önmagukat, annyi különbséggel, hogy most Harryt is, és engem is leégetett Anya Louis előtt. Persze, mert mutasd ám meg azt a képet a lányod barátjának, amikor a lányod köbö 8 éves, a wc-n ül, és durcázva könyököl a térdén. Teljese igazad van anya. Én ennél a képnél vörösebb voltam, mint Rák Úr, de Harryék is, csak Ők a röhögéstől. De drága jó testvéremet sem kímélte anya. Megmutatta, mikor egy kecske (!!) megette a a nadrágját, és alsónadrágba rohangászott az állatkertben, illetve, mikor még kicsi volt, és egy hatalmas rózsaszín delfinnel pózol, persze meztelenül. Na ekkor én, és Louis röhögtünk, és Harry volt az, aki a földig szégyellte magát. Hát mit lehet tenni?! Szülők…

***

Meg kell, mondjam, hamar letelt ez a hét kirándulás. Sajnos Niallhöz már nem tudtam eljutni, mivel Ő ugye Írországban lakik, és a menedzsment egy embert engedett oda mellé, aki persze Zoey volt. Azért ez nagyon nagy szemétség nem?! A többiek a szüleiknél maradtak, kivéve engem és Louist. Mi hazamentünk Londonba, a közös házba, és ott töltjük majd a Szilvesztert, ami konkrétan holnap lesz. És hamarosan utazunk New Yorkba, de addig is, kitalálom, hogy mit vegyek fel holnap. De előtte még teszünk egy bevásárló körutat a boltban, ami hamar meg lesz, mivel veszünk két üveg Nutellát, három doboz epret, pezsgőt, meg whiskyt, és már kész is vagyunk. Természetesen lesz „ünnepi kajánk” is. A Mekiből hozunk fenséges étkeket, és rendelünk pizzákat. Már előre elterveztem, hogy mit fogunk csinálni: éjfélig nézzük a kabarékat, amiket adnak a TV-ben, majd Éjfél előtt 3 perccel kimegyünk fagyoskodni a kertbe, és mikor az óra elüti a 12-t, koccintunk, majd jön az a bizonyos „éjféli csók”, és ilyen boldogan kezdhetjük majd az Új évet. De, addig is várni kell, mivel most is a boltban vagyunk, és édes drága Életem, leragadt a répáknál. Szerintem veszek neki…