41.fejezet

Ne haragudjatok, hogy majdnem egy hete nem írtam, csak kicsit lerontottam az átlagom, és elvették a netem és oszintű elvonási tüneteim voltak, hogy fúúúú.... de a jó hír: Kitaláltam a következő sztorit, meg ennek a végét és szerintem tök jóóóóóó lett*-* Mindenesetre hihetetlenül jóóóó érzéssel töltött el a 7komment és a 12 szavazatot*-*♥♥♥ Imádomazolvasóimat♥♥

Lizzy: hát igen, szeressük Leyumot♥ Hát igeeen, én is nagyon örülök, hogy elővetted eme rejtett képességemet.:Đ♥
Doriszka: Hát igen, Liamnek  mindig igaza van;)
Hope xx: Jaaj kökiim szépen, nagyon aranyos vagy:$♥ benéztem, és szerintem mindenképpen folytasd a blogod, emrt nagyon jó;)
Petra és Virág: Jaaaj köszönöm nagyon aranyos vagy♥ Hát igen, csak az a baj, hogy az elején telesen más törit találtam ki, de aztán ez lett.:Đ♥
Fanni xx: Kökiim szépen♥ Hát már véglegesen elment a képből.:Đ♥
Enikő: Akkor sem fogok Encsiht írni.:P Kökiim én is Tégeeeed♥
Roxi: Hát legyen is, mivel angyon jó lesz; ) ♥ Hát nekem is vannak problémák, és ezért érzékenyen érintenek... szal remélem minden okés lesz;)♥

/Zayn szemszöge/

-Jade várj.! –futottam a lány után. –Jade várj, már meg kérlek.! Had magyarázzam meg.!
-Még is micsodát?! –fordult vissza, és láttam, ahogy zokog. Megölöm Harryt, ez már biztos.
-Kérlek, had magyarázzam el. Adj nekem öt percet.!
-Csak négy perced van… -mondta aranyosan, majd leült és a falnak támaszkodott, én meg mellé ültem.
-Szóval, az elejétől kezdve kezdett érdekelni Bella, de akkor nem volt semmi esélyem, vagy is, én sem tudom elmagyarázni, hogy mim, mert akkor még ott volt nekem Perrie. Végig néztem, hogy jönnek össze Harryvel, és az a nyomorék hogy játszadozik Vele. Szívem szerint, kedvem lett volna elmondani, és kitálalni az igazi érzéseimet. Bár, hogy most így jobban átgondolom, nem hiszem, hogy olyan sokáig együtt lehettünk volna, mert igazából ég és föld vagyunk, lehet csak egy kisebb fellángolás volt, nem tudom. Még Perrivel is szakítottam miatta és….
-Te szakítottál Perrievel?! –nézett rám nagy szemekkel.
-Igen, de ez egy kisebb dolog. Mikor megcsókoltam, úgy éreztem újra fellángolt valami bennem, de nem biztos, hogy benne, hanem valaki más iránt. Mivel akkor már Ti is a képben voltatok, és egyre jobban megtetszettél nekem, de nem mertem elmondani, és most így olyan hülyén jött ki ez az egész, hogy olyan isten tényleg nincs a világon.! És én csak azt szeretném mondani, hogy meg tudsz nekem bocsátani, és hogy lehetünk még barátok. –a szemeibe néztem, amikben már nem voltak könnyek és láttam, hogy miközben a száját harapdálja nagyon erősen gondolkodik valami. Ez volt, az egyik pillanatban, a másikban az arcomat a keze közé fogta, és lágyan megcsókolt.
-Több akarok lenni, mint a barátod.! –mondta aranyosan és ismét megcsókolt. Jól esett, ahogyan csókolt, aranyos volt és szinte már-már kislányos, ahhoz képest, hogy már nagykorú. Egyszerűen csak élveztem, élveztem és még többet akartam belőle.
Az egész éjszakát végig beszélgettük és nevetgéltük, miközben rájöttem, hogy tényleg összeillünk. Na, itt nem csak a zenei meg mit tudom én milyen stílusról, beszélek, hanem sok minden másban is megegyezik a véleményünk. Az életfelfogás, a gerinctelen fiúk és barátnőik. És egyszer csak azt vettük észre, hogy reggel van, majd elindultunk az egyik automata felé, ahol én vettem magamnak kávét Jade, pedig forrócsókit.

/Harry szemszöge/

Reggel erős kávé illat ütötte meg az orromat, és őszintén reménykedtem abban, hogy amik történtek, csak egy álom volt. Viszont, mikor kinyitottam a szemem láttam a fehér falakat, a kórház émelyítő szagát, és Reni mosolygós arcát, miközben egy kávét tart felém:
-Jó reggelt. Hogy aludtál?! –kérdezte.
-Hát, nem túl kényelmesek ezek a székek és meglehetősen rosszul, sőt pocsékul. Na és Te?
-Egy szemhunyásnyit sem aludtam. Egész este vártam, hogy szóljanak, bemehetünk megnézni, vagy legalább annyit, hogy már átvitték a magánkórterembe. Egész éjjel a dokik meg a nővérek ajtaja előtt járkáltam ültem és öntöttem magamba a teát és a kávét. Niall nyugtatott, én és Niall nyugtattuk Louist.
-Huh… rémes éjszakád lehetett. Louis még mindig ki van akadva?!
-Szerinted?! –mutatott az egyik ajtó felé, ahol Louist találtam meg a szemeimmel, és Ő is megtalálta az enyémeket. Régen ilyenkor, mindig játékosság, boldogság és vidámsággal töltött el, mikor rám nézett, most viszont csalódottság, szomorúság, harag és könnyek voltak a szemében.
-Sajnálom. –nyögtem ki végül.
-Még mindig ne nekem mond. De én most megyek, megpróbálom lenyugtatni Louist. –mondta, majd már el is ment.
Egyszerűen idegesített maga a tudat, hogy kórház, és a betegek csak jártak-jártak és jártak be. Mindegyikük minket bámult, hogy vajon mit kereshetünk itt. Ahogy a dokik és a nővérkék nevetgélve mentek egyik kórteremből a másikra és az ajtó előtt kisebb komorság ült rá az arcukra. Borzalmas volt. Annyi zaj volt összességében, hogy az óra kattogott, a papucsok, cipők nyekeregtek a néma csendben. Kicsit nagyon idegesített, mikor egyszer csak kinyílt az egyik magánkórterem ajtaja és egy doki oda ment Renihez, mire mindannyian oda siettünk hozzá:
-Tóth Bellát, sikeresen elhelyeztük a kórteremben, a műtét is sikeres volt. Megnyugodhatnak, és minden esetre, halkan menjenek be, ugyan is, még így, kómában is akár milyen bajt okozhatnak neki. –mondta kedvesen a doki, majd elállt az ajtótól, mi meg egyből berohantunk.

Legelöl ment Reni és Louis, akik egyből levetődtek az ágya mellé, és szépen sorban mi, többiek. Borzalmas érzés volt Őt így látni. Mindenféle csövek lógtak ki belőle, az infúzió a karjában, hogy egy gép folyamatosan pittyeg, és így tudjuk, milyen gyorsasággal ver a szíve. Hogy lélegeztető gépen van, hogy mennyire vékony lett, az arca eléggé be volt esve, borzalmas volt, de még így is gyönyörű volt. Reni megfogta a kezét, csak úgy, mint Louis, és egyből sírásban törtek ki:
-Bella, hallod, ne merj itt hagyni.! Nem fogsz itt hagyni, mert ha megpróbálod, esküszöm, nem állok jót magamért, hallod?! –mondta zokogva Reni.
-Reni, drágám, nem hallja. Kómában van, és ezt Te is tudod jól. –mondta Niall és átölelte Renit, aki egyből hozzábújt, és ahogy láttam, olyan erősen szorította, amilyen erősen csak lehet, és zokogott, végtelen mennyiségben folytak a könnyek a szeméből.
-De igen, hallja. Tudom, mert mikor először volt ilyen, akkor is hallott mindent és mindenkit. Aki ott volt, megkérdezte, hogy mi miért történt, vagy, hogy épp miért mondta azt, amit. Mikor megkérdeztük, hogy honnan tudja, csak annyit válaszolt, hogy egy belső hang suttogta neki. –mesélte zokogva Reni.
-Nyugi, Kicsim, nyugi. Lehet, hogy most nem ilyen, bár senki nem tiltja meg, hogy ne beszélj hozzá. Beszélj, amennyit csak tudsz, hát, ha a Te csilingelő hangodra kel majd fel. –mondta Niall, és megcsókolta Renit.
Ettől a jelenettől igen csak összeszorult a szívem, és, ahogy láttam a többieket is csak egy cérna, választja el a sírástól. Egyszer csak, bejött egy nővér, és kiküldött minket, hogy kell infúziót cserélni, meg még pár vizsgálat hátra van, mi mondtuk, hogy meg akarjuk várni, de azt mondta, nem lehet, így hát, kimentünk a kórház elé, hogy szívjunk egy kis friss levegőt.
-Na jó, ki jön el velem a virágárushoz?! –kérdezte már sokkal nyugodtabban Reni.
-Majd mi megyünk.! –mondta Niall, és felrángatta Louist és hát Tolát nem kellett rángatni, mert ment velük Ő is. Most szüksége van a barátnőjére Louisnak, ahogy Reninek a barátjára, Niallre. Nekem is szükségem lenne most Bellára, aki most nincs itt, mert egy idióta állat voltam és nem csak, hogy dobtam, de még miattam is került kórházba.
15 perce ültünk ismét néma csöndben, mikor egy srác ment el előttünk, bőrdzsekiben, szakadt farmerban és egy hatalmas vörös rózsa csokrot vitt a kezében. Biztos jött meglátogatni a barátnőjét, vagy az édes anyját, vagy bármelyik család tagját. Esetleg a feleségét, aki pont most szült, vagy akármi. Szinte mindenről Bella jutott eszembe, és az, hogy most ott lenne mellette a helyem.


/Reni szemszöge/

Miután kellőképpen lenyugodtam, elindultunk Louissal, Niallel és Tolával egy virágárushoz. Vettünk, vagyis vettem, egy nagy csokor vörös rózsát Bellsnek, mivel hát, az a kedvence. Vettem mellé még egy kis lapot is, amire ráírtam, hogy „Virágot, a Gaznak.♥”. Ebből tudni fogja, hogy ezt én hoztam, mivel ezt csak én szoktam Neki mondogatni.
Mikor visszaértünk, hatalmas csend volt a kórház előtt, és Zayn épp akkor nyomott el egy szál cigit.
-Ez nem ártalmas?!
-Áhh.. csak egy kicsit. De mikor ideges vagyok, akkor, muszáj. –mondta kicsit nevetve.
-Tudom milyen érzés… -veregettem meg a vállát.
-Mit tudsz Te?! –kerekedett el Niall szeme.
-Szeretlek.! –mondtam bájosan és megcsókoltam Őt. Hmm… egyből elfelejtette.
Mikor felértünk, láttuk, hogy nyitva van Bella ajtaja, így gondoltuk, vagy a dokik vannak bent, vagy ezzel jelezték, hogy bemehetünk. Hááááát egyik sem, ugyan is, valaki megelőzött minket a látogatással, és a virágokkal. Mikor bementünk láttuk, hogy Balázs ott ül Bella mellett, és a kezét fogja, és ha jól értettem, éppen, azt suttogta neki, hogy ’Szeretlek.’. Egyből Harryre pillantottam, és láttam azt a meggyötört arcot. Lehet, hogy tényleg szereti?!
-Szia Balázs.! –köszöntöttem, mire Ő megfordult, és sokként ért, amit láttam. Ez a srác, helyesebb lett. Haját még sötétebbre festette be, ami, tengerkék szemeit tökéletesen kiemelte. Arca még inkább férfiasabb lett, és hát izmai sem kevés van…
-Szia Reni.! –mondta, majd felállt és oda jött hozzám, hogy megöleljen.
-Nem, úgy volt, hogy holnap jössz?! –tértem rá a lényegre.
-De, csak az előbbi géppel jöttem, mert nem akartam elhinni, hogy tényleg ez történt. Még is miért történt?! –kérdezte aggódva, és nagyon várta valakitől a választ, amit meg is kapott.
-Azt még mi sem tudjuk.! –felelte helyettem komoran Louis és egy pillantást vetett Harryre, lehet, hogy kicsit kezd megbocsátani neki?!
Hamar eltelt a nap, az orvosok jártak be, infúzió csere így, infúzió csere úgy. Borzalmas érzés volt így látni Őt. Este szinte mindannyian haza mentünk, kivéve Harryt, aki még egy kicsit bent akart maradni. Balázson azt láttam, hogy mindjárt megöli, ez teljesen oké, de Louis arca… Mintha, megkönnyebbült volna, vagy talán még sem. Valaki mondjon valamit, mert bár egész végig mellette voltam, le vagyok maradva.!