2012. szeptember 24., hétfő

21.fejezet

Gyaaaa kökiii szépen, hogy most 1napi frissítéseket teszek fel, és így is, sok szavazatot és komit kapok*-* Ez a rendszer nem fog sokáig tartani, max ezen a héten, vagy legalább addig, amíg nem jár le a szavazás. Majd még meglátom.! Ami azt a képes külön részt illeti, meg lesz csinálva, és hamarosan várható is lesz.!!!!!!
Tudom, hogy msotanában sok kéréssel fordulok Hozzátok, de még lenne valamicske.! Van az én drága Lizzy-m, aki az én unokatesóm és legjobb barátnőm si egyben. És neki van egy, bcsánat két blogja, az 1. véget ért, és msot kezdte az újat. De ha jól tudom, az 1 is megtalálható ezen a címen, amit majd belinkelek.! Érdemes elolvasni, mert iszonyat jól ír.! 
Live While We're Young Előre is kökiiiiiiiiim♥♥
Ez a rész is kicsit más, de most nem plusztizennyolc, hanem most, más szemszögből lesz az egész. De remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket;)♥ A kövit, valószínűleg, már a rendes 2 napi frissítések szerint fogom hozni.! Úgy, hogy msot lesz idő a kommentelésre és mindenre.!♥ Kökiim szépen a 11 szavazást /igen azta nemtetsziket is♥/ és a 4kommentet♥

Lizzy: Kökiiim szépen drága♥♥ Örülök, hogy tetszett, sé waa*-* annyira féltem, hogy nem fog tetszeni.:D♥
Dóra: Annyira aranyos vagy*-* De /ha szabad ilyet mondanom/ lesz ennél talán még jobb is, ha a szavazás úgy lesz és lesz egy köhöm..ajándéka Hazzának...:Đ
Enikő: Nagyon aranyos vagy*-* Hát nem szeretnék oylat írni, ami mindenkinek tetszik, mert az túl... nem is tudom... fogalmam sincs. Én örülök annak, hogy Nektek, az Olvasómnak tetszik♥ Kökiiim csajsziii.:$♥
Lena: Hmmm.. lehet több Hazza szemszög lesz majd, ha ennyire tetszik az embereknek.:'D Kökiiim mindent♥♥

/Reni szemszöge/

Az a kb. másfél nap, amit Londonban töltöttem egyszerűen mesés volt.! Jó volt újra látni Bellát, és jó volt látni a srácokat.! Leginkább Niallt… ami Őt illeti, nagyon sokat beszélgettünk, és én úgy érzem, tényleg ő lenne nekem a tökéletes. Tudom, tudom. Senki sem tökéletes, de ha egyszer én így látom?! Ugyanazokat szeretjük, én imádok főzni/sütni, ő meg imád enni.! Mikor ezt kimondtam, konkrétan letérdelt elém és ’megkérte a kezemet’. Természetesen igent mondtam neki, bár ezt csak hülyeségből csináltuk, azért igazán vehette volna komolyabban is.
Otthon mondta, hogy egy kisebb táskába tegyek el ruhákat, meg azt, ami kelleni fog, mert el akar vinni valamilyen szállodába. Nem tudtam, hova megyünk, és hogy milyen idő lesz, ezért tettem el melegebb és rövidebb ruhákat is. Egy kissé eldugott motelhez értünk, ami egyébként nagyon tiszta és szép volt. Le is fényképeztem azonnal. A legfelső emeleten volt a szobánk és mikor beléptem, azt hittem ott fogok elájulni. Egy gyönyörű szép szoba, fürdővel és szekrényekkel. Egy hatalmas francia ágy, kanapé, kis asztalok és minden, amit el lehet képzelni egy motel szobába (kivéve a kis állatokat).
-Hogy tetszik?! –ölelt át hátulról Niall.
-Niall, ez egyszerűen… gyönyörű.! –ámuldoztam még mindig.
-Szerintem te sokkal gyönyörűbb vagy.! –mondatát egy hosszas csókkal fejezte be. Az első csókunk. J
-Éhes vagyok… Nem akarunk rendelni valami kaját?! Esetleg csirkét?!
-Még a végén tényleg komolyan fogom kérdezni, hozzám jössz?!
-Én meg még a végén komolyan fogom mondani, hogy igen.! –és újra megcsókoltam.
Rendeltünk is a Nando’s-ból kaját, ami negyed óra múlva kint is volt. Én szósszal és szósz nélkül ettem, Niall meg szinte minden létező variációban. Olyan nagyon édesen eszik, hogy az már hihetetlen.!
-Bírom, ha egy lány nem fél enni egy fiú előtt.! –utalt arra, hogy épp az előbb böfögtem, egy nem kicsit.
-Ááááh.. Bellával havonta tartottunk böfögő versenyt.! –legyintettem.
-Holnap a vásáron veszek neked egy gyűrűt és megkérem a kezed.! Imádlak.! Hol bujkáltál ennyi ideig?! –kérdezte egy újabb csók keretében.
-Magyarországon, a szobámban. Elrejtve a sok One Directionos cucc között.!
-Imádlak.! –jelentette ki, majd jó szorosan magához ölelt.
Olyan éjfél körül mehettünk el aludni, mert addig beszélgettünk. Az ágyban egymás felé fordulva és egymást ölelve aludtunk el.

****

 Reggel nagyon szépen sütött a nap, és egész napra jó időt mondtak. Elmentem letusolni, és abban reménykedtem, hogy Niall még alszik. Hát tévedtem:
-Jöttem ruhát keresni.! –mondtam teljesen elpirulva.
-Engem nem zavarsz.! Elbírnám viselni ezt a látványt.! –oda jött hozzám, és egy hosszas reggeli csókot kaptam tőle.
-Jó, viszont ma szép idő lesz, és akkor megyünk a vásárra?! –kérdeztem hatalmas szemekkel.
-Természetesen.! Gyorsan öltözködj, mert hamarosan indulunk.!
-Rendben van.!
Egy fekte trikót vettem fel, hozzá egy virágos szoknyát illetve egy magas sarkút /nem azt amilyen a képen van/.



Egy leheletnyi sminket tettem fel (szájfény és szem ceruza), majd a hajamat csináltam meg. Oldalra kontyba fogtam, és beletűztem egy halvány rózsaszín masnit, néhány tincsemnek megengedtem, hogy kilógjon, mert úgy még is csak csinosabb.
Mikor kiléptem a fürdőből, olyan reakciót kaptam, amire nem számítottam. Niall éppen le akart ülni az ágyra, félre számította magát, ezért a földre huppant, én persze egyből oda siettem hozzá és letérdeltem mellé:
-Niall minden rendben van?! –kérdeztem aggódva.
-Persze. Viszont eddig azt hittem, hogy az angyaloknál nincs szebb. De tévedtem, Te egy angyalnál is szebb vagy.!
Nem válaszoltam rá, csak hosszasan megcsókoltam őt. Ő egy kockás inget, egy farmert és egy szürke sapit vett fel. Mielőtt elindultunk készítettem magunkról néhány képet, és az egyik igen jól sikerült, amin éppen megcsókol. Majd felteszem Facere…
Az indián vásárra kb. 1 óra alatt értünk oda, és azt hittem meg fogok bolondulni. Álom fogók itt, indián hajpántok ott. Bőrkarkötők, táskák és minden, amit ellehet képzelni bőr dolog ott volt. Vízipipa, amit ki lehetett próbálni, Niall nagyon nem akarta, hogy kipróbáljam, de muszáj volt. Nagyon jó érzés volt. Majd, jött az, ami egy vásárról sem hiányozhat: az édességes pult. Könnyű volt Niallel, mert egyből odarohantunk és a fél készletet felvásároltuk, Enyém volt a fele, aminek a fele Belláé, mert még sem térhetek vissza valami édesség nélkül (kapott cukorcumit is, csak hogy örüljön). Aztán a másik fele Niallé, és hogy azt megosztja-e a fiúkkal… Majd ő eldönti azt.
Nézelődtem, mikor megláttam egy gyönyörű bőroldaltáskát meg egy álom fogót. Csak az volt vele a baj, hogy nagyon drága…

/Niall szemszöge/

 Egyszerűen
elkáprázatott az, ahogy Reni járkál a sorok között, és hogy mennyi mindent tud az indiánokról. És nem, mellesleg ahogy kinézett… huh… Legszívesebben egész nap néztem volna őt abban a ruhában, és.. várjunk csak.. hiszen azt is csináltam. Csodálatos volt benne, kiemelte meseszép alakját és a lábai is valami elképesztők. Van valami, nem tökéletes ezen a lányon?! Eddig nem találtam. És az hogy süt is, főz is, és ugyanazokat szereti, mint én, és még az édességet is imádja (mondjuk azt ki nem). Meglátott egy táskát meg egy álom fogót, és állítsa szerint, az álom fogó, az elűzi a rossz álmokat és imádja az óta, amióta látta az Újholdat. Mondtam már, hogy imádom?!
-A táskát meg az álom fogót legyen szíves.! –mondtam az árusnak.
-Niall ne csináld.! Nem kell megvenned.!
-Nyugi már.! Szülinapi ajándék.! –hagyatkoztam a jól bevált trükkel.
-Ami januárban volt?! –nézett rám elég furcsán.
-Akkor meg elő karácsonyi ajándék.
-De figy, Niall, tényleg nem kell….
-Pszt! –fogtam le mutató ujjammal az ajkait, majd lágyan megcsókoltam.
-15 font lesz.! –mondta az eladó.
-Parancsoljon.! Köszönjük szépen.!
-Én köszönöm.! –mondta nekünk az eladó.
-Niall, ez valami… csodálatos.! –nézegette táskáját és új díszét, amit a táskába helyezett el, azt meg a vállára tette.
-Szerintem, te jobb vagy.!
Nem válaszolt, csak mosolygott. Kéz a kézben sétáltunk még egy kicsit, majd elmentünk a Temze partjára sétálni. Mondanom sem kell, rengeteg rajongó vett minket körül, de nem nagyon figyeltem rájuk, mert fényképező és gyönyörködő szerelmemet néztem. Ez már tény, elrabolta a szívemet. Arra ment néhány srác, akik nem nagyon voltak maguknál, mire én egyből megindultam Reni felé.
-Szia Cica, van gazdád?! –nyomult rá az egyik. Szegényem alig, mert megszólani, nem is tudott, ezért segítségkérőn felém nézett.
-Van, és nem szereti a patkányokat.! –válaszoltam neki kissé dühösen, miközben magamhoz szorítottam Renit.
-Jól van.! Én már húztam is.! –mondta és elindulz, de visszafordult. –Ha igazi férfira vágynál, és nem egy ilyen nyeszlettre, akkor keress meg.! –simogatta meg Reni arcát, és próbálta megcsókolni. Ott tört el bennem a mécses, mert az valamilyen szinten az oké, hogy ilyen ósdi és szenny dumával jön, de úgy, hogy ott van a barátja és úgy akarja megcsókolni őt… N azt már nem.!
-Hallod öreg, húzzál már el innen.! –szóltam rá nem túl kedvesen.
-Na mi van?! Az énekes pacsirtának nagy a szája?!
-Nem csak a szája nagy, de a keze is erőset üt.! –szorítottam ökölbe a kezemet, és láttam, hogy Reni nem kicsit fél.
-Jah persze.! Ezt higgyem is el?! –röhögött az arcomba és próbálta elvenni tőlem Renit. Egyre több ember gyűlt körénk és néztek minket.
-Igen hidd is el.! –jelentettem ki, mire ököllel arcon csaptam őt, mire elég nagy valószínűséggel betört az orra.
-Ember, Te normális vagy?! –kérdezte, az orrát fogva, amiből patakokban fojt a vér.
-Ha a barátnőmről van szó, nem. És ha még egyszer bántani akarod, nem csak az orrodat fogom eltörni.! –erre egyből el is húztak onnan én pedig körbe néztem, és a nép is kezdett eloszlani. Reni a nyakamba ugrott és megcsókolt.
-Köszönöm Niall. Nem tudom mi lett velem, volna nélküled.!
-Ebbe nem kell belegondolnod, mivel én itt vagyok neked, és leszek is.! –fogtam meg az arcát és megcsókoltam. Hallottam, ahogy az egész kis jelenet alatt kattognak a vakuk, de nem érdekelt, mert kezeim között tarthattam azt a gyöngyszemet, akit a világon mindennél jobban szeretek.
Hazafelé, már tényleg hazafelé, mert a motelt már elhagytuk megcsörrent Reni telefonja, és valami nagyon furcsa hörrgést hallottam, mire egy kicsit megugrottam, de ő is:
-Mi van Bella?! –kérdezte a szívét fogva. Hát persze hogy Bella, ki más is lehetne?! Az a kis ártatlannak tűnő lányka, igazából nagyon más, mint ahogy azt az emberek gondolják. Kívülről, teljesen mai lánynak tűnhet, amiből van vagy több millió, viszont aki jobban megismeri, azt tudja, hogy egyáltalán nem, és ezért is illenek annyira össze Harryvel. Egyikük sem az, aminek látszik.
-Nem mondod komolyan?! Kajaaak?! Ugye felvettétek?! Ne máááár.! Okéé.! Elmondom neki, én is titeket.! Hali.!
-Nah mi volt?!
-Benne voltál a tévében, ahogy megverted azt a bunkót.
-Ennek örülök.! Ezt üzenném mindenkinek, aki bántani akar.! –mutattam egy öklöt és egy csúnya nézést, mire Reni felnevetett. Istenem, de édesen nevet.!


3 megjegyzés:

  1. OMG! Virul a fejem nem is kicsit! És OMG! Neeee... basszus, tipikus én, amúgy meg kell keresnem, hogy hol van ilyen vásár, mert nagyon el kell jutnom oda! DE NAGYOOON!!!! ♥ Imádtam, és alig várom már a frisst! ♥♥♥♥♥♥♥♥♥
    U.I.: Szeretlek és iszonyatosan jól írsz húgim! ♥

    VálaszTörlés
  2. Nem gondoltam volna hogy Niall ilyet is tud :D Nagyon cukika volt :D Meg mindig nagyon jol irsz :D Bär egy kicsit elszomorodtam mikor elkezdtem olvasni ott legfölül,hogy most vissza fogsz terni a 2 naponta feltöltösdire :( De talän igy meg nagyobb örömmel fogom olvasni :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jóó*-*
    Kell egy ilyen is..:DDD
    Niall..:$$$$$
    Cukii ír manóó..:333
    Kövittttt ♥

    VálaszTörlés