2012. november 30., péntek

6.fejezet

Túúúúúúúúúl a 20.000-res megtekintésen, 14 rendszeres olvasó és 7komiiii.!!! Hát valami zseniálisak vagytok Bábujkáim♥ Annyira, de annyira imádlak titeket, hogy attól, még a hideg is kiráz! És, bár a többséget, sajnos nem ismerem, még is olyan, mintha ismerném Őket, és minden egyes kommenttel lelket öntenek belém és bíztatnak, hogy folytassam az írást, és ezt nagyon de nagyooon megszeretném Köszönni NEKTEK.! Nagyoooooon ImádomazOlvasóimat♥♥

Lizzy: hát, nekem a korcsolyázáshoz, csak jó emlékem fűződik.:'D Ésss kökiim♥
Dóra: Hát igen, rossz fát tett a tűzre. Valóban, nem ment túl sokáig a játék... ♥
Veronika: Köszönöm szépen, nagyon de nagyon aranyos Vagy.! :Đ♥
Hope: Igen tudom, és nagyon szépeeen kökiim♥
Lena: Egyébként én is;) Hááát, lesz majd folytatása.xĐ
Fanni: Kökiiim szépeen♥ Hát igen, eléggé hogy is modnjam... érdekes látvány lehet.xĐ
Roxi. Kökiiim szépen Drága.:Đ♥ Hát igen, de majd minden kiderül, hamarosan.!



-Miért nem lassítottál, mikor kértem?! –nézett rám szemrehányóan, ám még mindig nevetve.
-Tudod, egy jó tanár, sosem teljesíti a tanítvány kényes igényeit. –mondtam nevetve.
-Akkor ezt neked Tanító néni.! –mondta, majd lehúzta a fejemről a sapkámat, és egy adag jeget nyomott a fejemre, ezzel tönkre téve a hajamat.
-Hülyeee gyerek.! –mondtam, és elkezdtem csikizni, mire Ő egész egyszerűen röhögni és visítozni kezdett.
Majd magához húzott, és elkezdett szorítani, amilyen erősen csak tudott, én meg kapálóztam, mire Ő még mindig a hajamat baszogatta. Én ütni kezdtem Őt, mire Ő is ütött engem:
-Ugye tudod, hogy nem szabad bántani a lányokat?! –néztem rá.
-Akkor a lányoknak sem szabad bántaniuk a fiúkat.! –mondta komolyan.
-Aha, persze. Majd talán egy másik életben.! –mondtam nevetve.
Ezen egész egyszerűen csak mosolygott, nem válaszolt semmit. A mosolya egyszerűen elvarázsolt, olyan aranyos volt. Illett az arcárhoz. Ahogy kivillantak fehér fogai a mosolya alól, egyszerűen elképesztő. És azok a szemek… Azokkal egész egyszerűen gyilkolni tudna. Sokkal helyesebb, mint felvételeken, vagy képeken. Egyszer csak, akaratom ellenére, közeledni kezdtem felé, Ő még mindig mosolygott, bár kicsit visszavett az 1000wattos mosolyából, egyre komolyabb lett, ahogy én is. Már éreztem a meleg leheletét az ajkamon, és pont a szemébe néztem. Nem tudtam, hogy megtegyem-e vagy sem. Nem mertem, legszívesebben fölpattantam volna, és kirohantam volna a világból, de akkor olyan történt, amire nem számítottam. Ő csókolt meg engem. Egyáltalán nem volt erőszakos, inkább gyengéd, és érzéki. Egy másodpercet sem várt, csak csókolt, nem „kérdezve” semmit sem, hogy akarom-e vagy sem. Akartam a csókját, nagyon is. Ajkai puhák voltak, közelebb húzott magához, és hajamat simogatta. Két perc múlva leesett, hogy mit is csinálunk, és hogy ezt lehet nem kéne, ezért gyorsan ellöktem magam tőle és leültem a jégre.
-Bocsánat. Nem tudom mi ütött belém. Én csak… -kezdett magyarázkodni Louis.
-Nem semmi, én sem voltam magamnál. –feleltem sokkolva.
-Mennünk kéne nem,! –kérdezte. Én csak bólintottam egy aprót.
Engedtem, hogy Ő menjen ki előbb, nehogy újra elessen. Csendben húztuk a cipőnket, és az út is ugyan így telt, ám, mikor látta, hogy nem arra kanyarodik amerre kéne, akkor furcsálltam a dolgot:
-Louis, rossz irányba mész… -kezdtem, mire Ő egész egyszerűen bekapcsolta a magnót, és azt hallgattuk egész úton.
Említenem sem kell, hogy mennyi olyan dalt játszottak, amitől simán öngyilkos lettem volna. Borzalmas hova süllyedt a mai világ. Ma már tényleg, szó szerint mindenkiből lehet „sztár”. Az nem érdekes, ha semmi hangja sincs, vagy éppen még a playbacknél is olyan rosszul tátog, hogy az már fáj, de mivel jól néz ki, ezért sztárt kell csinálni belőle, ezzel elnyomva az igazi tehetségeket. Vagy éppen valaki kimondottan tehetséges, és még ó is a külseje, de a média egész egyszerűen elrontotta Őt/Őket. Nem egy „ex-kedvencemmel” voltam/vagyok így. Gondolatmenetemet az zavarta meg, hogy megérkeztünk egy helyre, ami fogalmam sincs, hogy hol van, de mikor megláttam, azt hittem, hogy elalélok.
Egy elhagyatott vasúti sínekkel rakott mára már földes út, a fák hatalmasak, és mindegyik az ősz színeiben ragyog. A leveleik egy részét már lehullajtották, de a nagy része még fent vannak a fákon. Gyönyörű. Két fa között volt egy kis pad, ahova egyből odarohantam, és leültem, s csak csodálni kezdtem a tájat. Louis nem sürgette magát, kényelmesen lépkedett felém, lábával elsöpörve az útban lévő leveleket, majd mikor odaért hozzám, fogta magát és leült mellém. Hosszú ideig ültünk ott szótlanul, végül Ő törte meg a csendet:
-Tegnap miért akadtál ki? –nézett rám.
-Nem érdekes. –feleltem.
-De nekem az. Nagyon rossz volt, hogy sírni láttalak. Mi történt?!
-Harry.. –kínomban nevetve mondtam a nevét, és lehajtottam a fejem, hogy hajam eltakarhassa arcomat, hogy ne lássa, ahogy esetlegesen sírok.
-Mi van vele?
-Hát, amit mondott, hogy minimum már 20 barátnője volt. Ez egyszerűen undorító. Louis, Ő még csak 18 éves.! –ránéztem, szerintem eléggé eszelős tekintettel- Oké, híres, de akkor is, max ez alatt a két év alatt 5 barátnője, lehetett volna, ha nagyon akarja váltakozni, de mikor kezdett el csajozni, hogy már hogy az Ő szavait idézzem „Minimum 20” volt?!
-Hát, Harry egyszerűen ilye. Mindig is ilyen volt…
-Nem, nem ilyen volt.! Én nem így ismerem Őt, hogy bárkit is hülyítene. Nem. Ő z én rendes kisöcsém… -mondtam zokogva, mire Louis átkarolt, és a hátamat simogatta.
-Luce, -államnál megfogott és maga felé fordította a fejem, letörölte könnyeim, hogy rendesen a szemembe tudjon nézni- Nem az, zavar, hogy ki maradtál az életéből?! Hogy, bár a nővére vagy, de igazából nem is ismered Őt?
-De, igen, lehet. Nem tudom. Ez egyszerűen sok nekem. Hogy apám megint fogja magát és lelép, megjelenik Harry, hogy költözzek ide, aztán véletlenül találok valamit, amit nem kéne, és egyszer csak ez történik.! Én nem ezt a tempót szoktam meg.! –fakadtam ki.
-Tudod, egyszer mindennek eljön az ideje. Ma még azt mondod, hogy ez túl gyors neked, de holnap lehet, azt fogod mondani, hogy ez már túlságosan is lassú. Luce, figyelj. Tök mindegy mit tesz eléd az élet, de mindig csak rúgd félre, és mosolyogj. Hisz, ki tudja, mikor jön el Az a Nap, amikor minden helyre áll. Vagy, ha ez az elv nem tetszik, van másik is, „Rossz napod volt? Mosolyogj. Hisz a holnap úgy is rosszabb lesz a mánál.!”
-Olcsó, FaceBook-os poénokkal, nem igen fogsz velem előrébb jutni, bár egy leheletnyi igazságalapja van. –mondtam.
-Akkor térjünk el a virtuális idézetektől, és emberektől. Most itt vagyunk, és most olyat mondok, amit én magam gondolok. Tök mindegy, hogy most mi van, ki bántott meg, vagy éppen ki nem. Hisz, gondolj csak bele.! Minden ember, és minden változik, MINDIG. És ezt sose felejtsd el.! Lehet, hogy ma még valakinek semmit sem jelentesz, de lehet, hogy holnap Te fogod valakinek a Mindenséget jelenteni.
-Tudod Louis, ahhoz képest, hogy mennyire hülye vagy, ahhoz képest nagyon bölcs is.
-Hát igen. Tudod, mit szoktak mondani…
-Mit?
-Nem tudom. Azt hittem, hogy Te tudsz majd valamit. –mondta, mire mindketten elnevettük magunkat.
-Igazából, tudok valamit. „Azt mondják, hogy én fél hülye vagyok… Hehe.. Jó tudni, hogy egy fél hülye, nem teljesen idióta.”.
-Hmm.. ott a pont. –mondta, majd ismét kitört a csend.
Kivételesen élveztem, hogy csend van, bár nem szoktam szeretni, mert akkor egész egyszerűen az emberek felnagyítják a problémáikat, esetleg, valakiből akkor tőr ki a paranoia. Vagy, akkor jön rá, hogy mennyire egyedül van. És én most azt éreztem, hogy egyáltalán nem vagyok egyedül, mert itt van mellettem Louis, aki még mindig ölel, és mást nem is akarok, csak azt, hogy Ő öleljen, vele lehessek, és kisírhassam magam a vállán, hogy mondjon valami ilyen bölcsességet.
Már vagy egy órája ülünk csendben, és már kezd zavarni, mert kezd előtörni belőlem a paranoia. Haha. Önmagam iróniája vagyok, ez azért eléggé vicces nem?!
-Amúgy, mi ez a hely?! –kérdeztem. –Valami jól bevált csajozó trükk?
-Ez csak természetes Luce. Általában mindig ide hozom azokat a lányokat, akik a legjobb barátom nővére, és elkezdett tanítani korizni. –erre mindketten elnevettük magunkat. –Egyébként meg, általában ide szoktam jönni, lenyugodni.
-ezt, hogy érted?!
-Tudod, imádok a fiúkkal lakni, de néha kiborítanak. Kiabálnak egymással, vagy velem, és sokszor vagyok azon a szinten, hogy most lépek ki a bandából, vagy éppen elmegyek onnét minél messzebbre, olyan messzire, amilyenre csak tudok, és általában olyankor szoktam idejönni, hogy át tudjam gondolni a dolgokat. Általában olyankor itt szoktam lenni akár 3-4 órát is, és mire hazaérek, addigra mindannyian idegesek szoktak lenni, hogy hol voltam, mit csináltam, és hogy nagyon sajnálják, amiért kiabáltak.
-Ez aranyos.
-Hát igen. Tudod, attól, hogy én vagyok a leghülyébb, azzal együtt, talán az egyik legérzékenyebb Niall után. Nem tudom, hallottad-e de a szüleim 1 éve váltak el, és nem éppen barátságban. Nagyon sokat kiabáltak, és ha valakik veszekednek, ösztönösen rossz érzésem lesz.
-Sajnálom.
-Ez van. Vagy éppen akkor is jó, mikor szakítottál a barátnőddel, vagy a Te esetedben barátoddal. Olyankor, ezen a helyen át tudom gondolni, az egész kapcsolatunkat és hogy mi miért történt. És sok órás gondolkodás után, rá szoktam jönni, hogy mit is rontottunk el. És olyankor, általában mosolygok, és rájövök, hogy jobb volt valóba ez a szakítás.
-Hát igen. Ezt az átgondolós dolgot adom. Mikor szerelmes az ember, elvakítja az a bizonyos „rózsaszín köd” a szemét, és semmit sem lát. A másik elveszi az eszét, és egyfolytában csak Rá gondol, mindenféle nyálas zenéket hallgat, amitől egyébként meg bolondulna.
-Teljes mértékben igazad van. Szerintem indulnunk kéne. Már délután 1 van.
-Ezt nem mondod komolyan?! –kérdeztem már nevetve.
-De igen, és ehhez képest 7-kor indultunk el.
-Jó, akkor tényleg induljunk.! –mondtam nevetve, felpattantam a földről, és elindultam a kocsi felé.
Az út felénél Louis megragadta a karom, és megpörgetett. Elkezdtünk táncolni, bár tény és való, hogy végig hülyültük az egészet, de se baj.
-Nagyon megtisztelő volt Önnek táncolni.! –hajoltam meg.
-Magácskával is roppant felemelő volt.! –utánozta a mozdulatomat, majd nevetve beszálltunk a kocsiba.
Most az út habár, már mindketten, nagyjából boldogok voltunk, és felszabadultabbak, még most sem, szóltunk semmit sem egymáshoz. Szerintem, még egyikünk sem érti azt, ami történt a koripályán. Egyszer majd csak rájövünk, és talán benő a fejünk lágya.


8 megjegyzés:

  1. remélem hamar lesz rész! egyébként nagyon jó a fantáziád, tehetséged van az íráshoz

    VálaszTörlés
  2. Na ,ha ezt egy 13 mär majdnem 14 eves läny irta akkor en megölöm magam :O :D
    Ezt egyszerüen nem tudom elhinni :D !!
    Nagyon ,nagyon, nagyon jo lett ez a ressz
    Imädom ro..dt jo lett :D
    Mär nem tudom szavakba önteni :D
    Nagyon GYORSAN KÖVIT !!!!! :D :D

    VálaszTörlés
  3. Jajj egyszerűen fantasztikusan jóóó..:)
    Annyira jól irsz!!!:)
    GYORSAN KÖVIT!!!<3
    u.i.: Ne haragudj h mostanában nem irtam csak elromlott a laptopom és telóról meg nem találtam meg. :(:D

    VálaszTörlés
  4. Győőőőőőőő te jány :D
    Ezen végi mosolyogtam :D Amolyan 10000000000 wattosan :D
    Cuki Lous babym *-*
    Várom a kövit!
    Puszika, Lenush <3

    VálaszTörlés
  5. Ez nagyon jó lett! Ügyi vagy Babukám! ♥
    Aranyosak együtt de tényleg! ♥
    Amúgy Dora én el tudom hinni, hogy ilyet ír, hiszen a gének benne vannak, melynek az egyik adója én is vagyok! Muhahaa!
    Szeretlek húgim! ♥♥♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Hät akkor azok a genek nagyon jok :D Mert ilyen jo blogot könyvet nem tudom pontosan hogy minek hivjam meg nem olvastam.

      Törlés
  6. nagyon de nagyon jó!*-* hallod ha elmész 50fejezetig vagy tovább kezdheted írni a könyvedet! első leszek aki megveszi!:DDDD

    VálaszTörlés