Túúúúúúúúúl a 20.000-res megtekintésen, 14 rendszeres olvasó és 7komiiii.!!! Hát valami zseniálisak vagytok Bábujkáim♥ Annyira, de annyira imádlak titeket, hogy attól, még a hideg is kiráz! És, bár a többséget, sajnos nem ismerem, még is olyan, mintha ismerném Őket, és minden egyes kommenttel lelket öntenek belém és bíztatnak, hogy folytassam az írást, és ezt nagyon de nagyooon megszeretném Köszönni NEKTEK.! Nagyoooooon ImádomazOlvasóimat♥♥
Lizzy: hát, nekem a korcsolyázáshoz, csak jó emlékem fűződik.:'D Ésss kökiim♥
Dóra: Hát igen, rossz fát tett a tűzre. Valóban, nem ment túl sokáig a játék... ♥
Veronika: Köszönöm szépen, nagyon de nagyon aranyos Vagy.! :Đ♥
Hope: Igen tudom, és nagyon szépeeen kökiim♥
Lena: Egyébként én is;) Hááát, lesz majd folytatása.xĐ
Fanni: Kökiiim szépeen♥ Hát igen, eléggé hogy is modnjam... érdekes látvány lehet.xĐ
Roxi. Kökiiim szépen Drága.:Đ♥ Hát igen, de majd minden kiderül, hamarosan.!
Roxi. Kökiiim szépen Drága.:Đ♥ Hát igen, de majd minden kiderül, hamarosan.!
-Miért nem lassítottál, mikor kértem?! –nézett rám
szemrehányóan, ám még mindig nevetve.
-Tudod, egy jó tanár, sosem teljesíti a tanítvány kényes
igényeit. –mondtam nevetve.
-Akkor ezt neked Tanító néni.! –mondta, majd lehúzta a
fejemről a sapkámat, és egy adag jeget nyomott a fejemre, ezzel tönkre téve a
hajamat.
-Hülyeee gyerek.! –mondtam, és elkezdtem csikizni, mire Ő
egész egyszerűen röhögni és visítozni kezdett.
Majd magához húzott, és elkezdett szorítani, amilyen erősen
csak tudott, én meg kapálóztam, mire Ő még mindig a hajamat baszogatta. Én ütni
kezdtem Őt, mire Ő is ütött engem:
-Ugye tudod, hogy nem szabad bántani a lányokat?! –néztem
rá.
-Akkor a lányoknak sem szabad bántaniuk a fiúkat.! –mondta
komolyan.
-Aha, persze. Majd talán egy másik életben.! –mondtam
nevetve.
Ezen egész egyszerűen csak mosolygott, nem válaszolt semmit.
A mosolya egyszerűen elvarázsolt, olyan aranyos volt. Illett az arcárhoz. Ahogy
kivillantak fehér fogai a mosolya alól, egyszerűen elképesztő. És azok a
szemek… Azokkal egész egyszerűen gyilkolni tudna. Sokkal helyesebb, mint
felvételeken, vagy képeken. Egyszer csak, akaratom ellenére, közeledni kezdtem
felé, Ő még mindig mosolygott, bár kicsit visszavett az 1000wattos mosolyából,
egyre komolyabb lett, ahogy én is. Már éreztem a meleg leheletét az ajkamon, és
pont a szemébe néztem. Nem tudtam, hogy megtegyem-e vagy sem. Nem mertem,
legszívesebben fölpattantam volna, és kirohantam volna a világból, de akkor
olyan történt, amire nem számítottam. Ő csókolt meg engem. Egyáltalán nem volt
erőszakos, inkább gyengéd, és érzéki. Egy másodpercet sem várt, csak csókolt,
nem „kérdezve” semmit sem, hogy akarom-e vagy sem. Akartam a csókját, nagyon
is. Ajkai puhák voltak, közelebb húzott magához, és hajamat simogatta. Két perc
múlva leesett, hogy mit is csinálunk, és hogy ezt lehet nem kéne, ezért gyorsan
ellöktem magam tőle és leültem a jégre.
-Bocsánat. Nem tudom mi ütött belém. Én csak… -kezdett
magyarázkodni Louis.
-Nem semmi, én sem voltam magamnál. –feleltem sokkolva.
-Mennünk kéne nem,! –kérdezte. Én csak bólintottam egy
aprót.
Engedtem, hogy Ő menjen ki előbb, nehogy újra elessen.
Csendben húztuk a cipőnket, és az út is ugyan így telt, ám, mikor látta, hogy
nem arra kanyarodik amerre kéne, akkor furcsálltam a dolgot:
-Louis, rossz irányba mész… -kezdtem, mire Ő egész
egyszerűen bekapcsolta a magnót, és azt hallgattuk egész úton.
Említenem sem kell, hogy mennyi olyan dalt játszottak,
amitől simán öngyilkos lettem volna. Borzalmas hova süllyedt a mai világ. Ma
már tényleg, szó szerint mindenkiből lehet „sztár”. Az nem érdekes, ha semmi
hangja sincs, vagy éppen még a playbacknél is olyan rosszul tátog, hogy az már
fáj, de mivel jól néz ki, ezért sztárt kell csinálni belőle, ezzel elnyomva az
igazi tehetségeket. Vagy éppen valaki kimondottan tehetséges, és még ó is a
külseje, de a média egész egyszerűen elrontotta Őt/Őket. Nem egy
„ex-kedvencemmel” voltam/vagyok így. Gondolatmenetemet az zavarta meg, hogy
megérkeztünk egy helyre, ami fogalmam sincs, hogy hol van, de mikor megláttam,
azt hittem, hogy elalélok.
Egy elhagyatott vasúti sínekkel rakott mára már földes út, a
fák hatalmasak, és mindegyik az ősz színeiben ragyog. A leveleik egy részét már
lehullajtották, de a nagy része még fent vannak a fákon. Gyönyörű. Két fa
között volt egy kis pad, ahova egyből odarohantam, és leültem, s csak csodálni
kezdtem a tájat. Louis nem sürgette magát, kényelmesen lépkedett felém, lábával
elsöpörve az útban lévő leveleket, majd mikor odaért hozzám, fogta magát és
leült mellém. Hosszú ideig ültünk ott szótlanul, végül Ő törte meg a csendet:
-Tegnap miért akadtál ki? –nézett rám.
-Nem érdekes. –feleltem.
-De nekem az. Nagyon rossz volt, hogy sírni láttalak. Mi
történt?!
-Harry.. –kínomban nevetve mondtam a nevét, és lehajtottam a
fejem, hogy hajam eltakarhassa arcomat, hogy ne lássa, ahogy esetlegesen sírok.
-Mi van vele?
-Hát, amit mondott, hogy minimum már 20 barátnője volt. Ez
egyszerűen undorító. Louis, Ő még csak 18 éves.! –ránéztem, szerintem eléggé
eszelős tekintettel- Oké, híres, de akkor is, max ez alatt a két év alatt 5
barátnője, lehetett volna, ha nagyon akarja váltakozni, de mikor kezdett el
csajozni, hogy már hogy az Ő szavait idézzem „Minimum 20” volt?!
-Hát, Harry egyszerűen ilye. Mindig is ilyen volt…
-Nem, nem ilyen volt.! Én nem így ismerem Őt, hogy bárkit is
hülyítene. Nem. Ő z én rendes kisöcsém… -mondtam zokogva, mire Louis átkarolt,
és a hátamat simogatta.
-Luce, -államnál megfogott és maga felé fordította a fejem,
letörölte könnyeim, hogy rendesen a szemembe tudjon nézni- Nem az, zavar, hogy
ki maradtál az életéből?! Hogy, bár a nővére vagy, de igazából nem is ismered
Őt?
-De, igen, lehet. Nem tudom. Ez egyszerűen sok nekem. Hogy
apám megint fogja magát és lelép, megjelenik Harry, hogy költözzek ide, aztán
véletlenül találok valamit, amit nem kéne, és egyszer csak ez történik.! Én nem
ezt a tempót szoktam meg.! –fakadtam ki.
-Tudod, egyszer mindennek eljön az ideje. Ma még azt mondod,
hogy ez túl gyors neked, de holnap lehet, azt fogod mondani, hogy ez már
túlságosan is lassú. Luce, figyelj. Tök mindegy mit tesz eléd az élet, de
mindig csak rúgd félre, és mosolyogj. Hisz, ki tudja, mikor jön el Az a Nap,
amikor minden helyre áll. Vagy, ha ez az elv nem tetszik, van másik is, „Rossz napod volt? Mosolyogj. Hisz a holnap
úgy is rosszabb lesz a mánál.!”
-Olcsó, FaceBook-os poénokkal, nem igen fogsz velem előrébb
jutni, bár egy leheletnyi igazságalapja van. –mondtam.
-Akkor térjünk el a virtuális idézetektől, és emberektől.
Most itt vagyunk, és most olyat mondok, amit én magam gondolok. Tök mindegy, hogy most mi van, ki bántott
meg, vagy éppen ki nem. Hisz, gondolj csak bele.! Minden ember, és minden
változik, MINDIG. És ezt sose felejtsd el.! Lehet, hogy ma még valakinek semmit
sem jelentesz, de lehet, hogy holnap Te fogod valakinek a Mindenséget jelenteni.
-Tudod Louis, ahhoz képest, hogy mennyire hülye vagy, ahhoz
képest nagyon bölcs is.
-Hát igen. Tudod, mit szoktak mondani…
-Mit?
-Nem tudom. Azt hittem, hogy Te tudsz majd valamit. –mondta,
mire mindketten elnevettük magunkat.
-Igazából, tudok valamit. „Azt mondják, hogy én fél hülye vagyok… Hehe.. Jó tudni, hogy egy fél
hülye, nem teljesen idióta.”.
-Hmm.. ott a pont. –mondta, majd ismét kitört a csend.
Kivételesen élveztem, hogy csend van, bár nem szoktam
szeretni, mert akkor egész egyszerűen az emberek felnagyítják a problémáikat,
esetleg, valakiből akkor tőr ki a paranoia. Vagy, akkor jön rá, hogy mennyire
egyedül van. És én most azt éreztem, hogy egyáltalán nem vagyok egyedül, mert
itt van mellettem Louis, aki még mindig ölel, és mást nem is akarok, csak azt,
hogy Ő öleljen, vele lehessek, és kisírhassam magam a vállán, hogy mondjon
valami ilyen bölcsességet.
Már vagy egy órája ülünk csendben, és már kezd zavarni, mert
kezd előtörni belőlem a paranoia. Haha. Önmagam iróniája vagyok, ez azért
eléggé vicces nem?!
-Amúgy, mi ez a hely?! –kérdeztem. –Valami jól bevált
csajozó trükk?
-Ez csak természetes Luce. Általában mindig ide hozom azokat
a lányokat, akik a legjobb barátom nővére, és elkezdett tanítani korizni. –erre
mindketten elnevettük magunkat. –Egyébként meg, általában ide szoktam jönni,
lenyugodni.
-ezt, hogy érted?!
-Tudod, imádok a fiúkkal lakni, de néha kiborítanak.
Kiabálnak egymással, vagy velem, és sokszor vagyok azon a szinten, hogy most
lépek ki a bandából, vagy éppen elmegyek onnét minél messzebbre, olyan
messzire, amilyenre csak tudok, és általában olyankor szoktam idejönni, hogy át
tudjam gondolni a dolgokat. Általában olyankor itt szoktam lenni akár 3-4 órát
is, és mire hazaérek, addigra mindannyian idegesek szoktak lenni, hogy hol
voltam, mit csináltam, és hogy nagyon sajnálják, amiért kiabáltak.
-Ez aranyos.
-Hát igen. Tudod, attól, hogy én vagyok a leghülyébb, azzal
együtt, talán az egyik legérzékenyebb Niall után. Nem tudom, hallottad-e de a
szüleim 1 éve váltak el, és nem éppen barátságban. Nagyon sokat kiabáltak, és
ha valakik veszekednek, ösztönösen rossz érzésem lesz.
-Sajnálom.
-Ez van. Vagy éppen akkor is jó, mikor szakítottál a
barátnőddel, vagy a Te esetedben barátoddal. Olyankor, ezen a helyen át tudom
gondolni, az egész kapcsolatunkat és hogy mi miért történt. És sok órás
gondolkodás után, rá szoktam jönni, hogy mit is rontottunk el. És olyankor,
általában mosolygok, és rájövök, hogy jobb volt valóba ez a szakítás.
-Hát igen. Ezt az átgondolós dolgot adom. Mikor szerelmes az
ember, elvakítja az a bizonyos „rózsaszín köd” a szemét, és semmit sem lát. A
másik elveszi az eszét, és egyfolytában csak Rá gondol, mindenféle nyálas
zenéket hallgat, amitől egyébként meg bolondulna.
-Teljes mértékben igazad van. Szerintem indulnunk kéne. Már
délután 1 van.
-Ezt nem mondod komolyan?! –kérdeztem már nevetve.
-De igen, és ehhez képest 7-kor indultunk el.
-Jó, akkor tényleg induljunk.! –mondtam nevetve,
felpattantam a földről, és elindultam a kocsi felé.
Az út felénél Louis megragadta a karom, és megpörgetett.
Elkezdtünk táncolni, bár tény és való, hogy végig hülyültük az egészet, de se
baj.
-Nagyon megtisztelő volt Önnek táncolni.! –hajoltam meg.
-Magácskával is roppant felemelő volt.! –utánozta a
mozdulatomat, majd nevetve beszálltunk a kocsiba.
Most az út habár, már mindketten, nagyjából boldogok
voltunk, és felszabadultabbak, még most sem, szóltunk semmit sem egymáshoz.
Szerintem, még egyikünk sem érti azt, ami történt a koripályán. Egyszer majd
csak rájövünk, és talán benő a fejünk lágya.
remélem hamar lesz rész! egyébként nagyon jó a fantáziád, tehetséged van az íráshoz
VálaszTörlésNa ,ha ezt egy 13 mär majdnem 14 eves läny irta akkor en megölöm magam :O :D
VálaszTörlésEzt egyszerüen nem tudom elhinni :D !!
Nagyon ,nagyon, nagyon jo lett ez a ressz
Imädom ro..dt jo lett :D
Mär nem tudom szavakba önteni :D
Nagyon GYORSAN KÖVIT !!!!! :D :D
Jajj egyszerűen fantasztikusan jóóó..:)
VálaszTörlésAnnyira jól irsz!!!:)
GYORSAN KÖVIT!!!<3
u.i.: Ne haragudj h mostanában nem irtam csak elromlott a laptopom és telóról meg nem találtam meg. :(:D
Győőőőőőőő te jány :D
VálaszTörlésEzen végi mosolyogtam :D Amolyan 10000000000 wattosan :D
Cuki Lous babym *-*
Várom a kövit!
Puszika, Lenush <3
Ez nagyon jó lett! Ügyi vagy Babukám! ♥
VálaszTörlésAranyosak együtt de tényleg! ♥
Amúgy Dora én el tudom hinni, hogy ilyet ír, hiszen a gének benne vannak, melynek az egyik adója én is vagyok! Muhahaa!
Szeretlek húgim! ♥♥♥
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
TörlésHät akkor azok a genek nagyon jok :D Mert ilyen jo blogot könyvet nem tudom pontosan hogy minek hivjam meg nem olvastam.
Törlésnagyon de nagyon jó!*-* hallod ha elmész 50fejezetig vagy tovább kezdheted írni a könyvedet! első leszek aki megveszi!:DDDD
VálaszTörlés