2012. szeptember 26., szerda

23.fejezet

Gyááááááááááááá*-* Wáowáo és még wáo.!! Konkrétan mikor hazaértem és megnéztem, hogy a szavazás hogy áll, azt hittem hogy csak hallucinálok.! De ha így halad, akkor még sem azok kapnak "ajándékot" akikre én gondoltam, bár lehet ez a rész is kicsit befolyásolja a választásotokat, mert fognak történni benne, "kulcsfontosságú dolgok". De majd mindent szépen időben, ki fog minden derülni, ha ezt elolvastátok meg minden.! Ami a szavazást, sé a képes külön részt illeti, azt valamikor nagyon jövő hét fele fog megérkezni.! Bocsánat a késés miatt, hogy olyan későn fogom felrakni, de történtek változások, mert az Én elmém/fantáziám/eszem nevezzük annak aminek akarjuk, megint túl szárnyalta önmagát, és kitalált egy-két dolgot, amit muszáj lesz minél hamarabb megírnom és kitennem majd. De, semmit nem fogok elfelejteni, mert amit megígértem nektek, azt befogom tartani, és pont.! Aprpó, ez a rész kicsit hosszabb lett, mint az előzőek, és ez NEM dupla rész..túlságosan is jött az ihlet..remélem nem baj;)♥ ImádomazOlvasóimat♥♥♥

Lizzy: Annyira imádom a beszólűsaidat, sé hogy rohadt sok ideig fenn tudsz akadni egy témán♥ Hát igen Louis.. majd lesz aki megvígasztalja Őt. /bár nem csak Őt kell, hanem mást is, de ez a mai részből kiderül/
Lena: Muhahahaaaaa.! Mindenki meg akarja vígasztalni Louis drágát♥ Majd midnen kifog derülni;)♥
Dóra: Kökii, ebben si lesz úgy ismét mind kettő.! Valhogy nem tudok úgy részt írni, hogy ne tegyek bele "poénokat", és igen, valóbn jó ötlet, és ami a mai részben lesz..hajaaaaj..azt imádni fogod♥
Enikő: Drágám, imádlak, és azt is, hogy Te is megakarod vígasztalni Lou Babát...♥ de majd lesz egy kis infó fészen;)♥


-Reni, szívem beszélhetnénk egy kicsit?! –néztem rá kedvesen és bájoló hangon.
-Legyen.! –mondta majd kimentünk a konyhába.
-Figyelj Ren. Tudom, hogy utálod a diszkót, én is nagyon utálom, de Louis most nagyon össze van törve. Segítenünk kell neki. Figyelj rám jól, most tekintsünk el ttól, hogy ők a One Direction és mi Directionerek vagyunk, most gondolkodjunk úgy, hogy ők a legjobb barátaink kis korunk óta, és az egyiküknek lett egy barátnője, akit mi ki nem állhattunk mert egy beképzelt dög. És kidobta Louist, a legjobb barátunkat, aki mindig segített nekünk, egy másik pasi miatt. És Louis teljesen össze van törve. Mond, nem segítenél egy barátnak,! Egy olyan barátnak, aki családtag és kihozott minket Londonba?! –a mondandóm közben végig Reni szemébe néztem, és azt hittem, nem hatott a monológom, és rezzenéstelen arccal kell elmondanom neki, hogy Húsvéti nyuszi, Mikulás, Télapó…
-Legyen.. De csak Louis kedvéért.!
-Ez aaaz.! –ugrottam Reni nyakába. –Huh… sosem hittem, hogy egyszer örülni fogok annak, hogy megyünk szeletelni.
-Én meg azt nem hittem volna sosem, hogy a One Direction miatt fogunk menni szeletelni a diszkóba.
-Ott a pont.!
Röhögve mentünk vissza, és közöltük a fiúkkal, hogy megyünk egy jó kis buliba, de ők mondják meg, hogy hova, mert hát ugye mi nem ismerjük a bevált parti helyeket.
Elmentem fürdeni és kivételesen nem vittem magammal pizsit, hanem a szobámba mentem érte. Egy kissé meggyötört, de még Renitől kapott bordó, bal alsó sarkán elefántos rövidnadrág, és egy spagetti pántos top. Épp végeztem az öltözéssel, mikor kopogtak, tudtam, hogy nem Harry, mert ő már kopogás nélkül be jön:
-Gyere.!
-Hali.! –lépett be Zayn az ajtón.
-Cső Zayn. Mizujs?!
-Csak azt szeretném mondani, hogy nagyon kedves tőled az, amit Louisért teszel. –nézett a szemembe.
-Ő végül is, már a bátyám és imádom őt, nem hagyom, hogy egy olyan valaki, mint Eleonor Calder a padlóra küldje. Bármit megteszek csak azért, hogy boldog legyen.
-És még egy diszkóba is elmész miatta. –mondta és közelebb jött hozzám, sokkal közelebb. Nem értettem.
-Igen, akár még a világ végére is, csak Louist lássam nevetni tiszta szívből.
-Ez nagyon önzetlen dolog tőled.
-Köszönöm. –mosolyogtam rá, de ő nem szólt semmit, csak egy hossza puszit adott nekem és megölelt jó szorosan.
-Jó éjt Bella. –simította meg kézfejemet, és ujjai végi kicsit megálltak az enyémeken.
-Jó éjt Zayn. –köszöntem el én is tőle, majd kiment és Harry jött be helyette.
-Szia Kicsim?! Mit akart Zayn?! –kérdezte és a hajamat a fülem mögé rejtve megcsókolt.
-Semmit. Vagy is, elmondta, hogy nagyon nagy lelkű dolog az, hogy így segítek Louisnak.
-Hát igen. Ezért is szeretlek.! De most aludjunk, mert holnap hosszú napunk lesz.
-Hőőőőőőő.! A Nagy Harry Styles aludni akar?!
-Látod.! –tárta szét a karjait.
-Azt hittem sosem érem ezt meg.! –feküdtem be mellé az ágyba.
-Hát.. sikerült.! –csókolt meg. Kezemet kivette a takaró alól és ujjait rákulcsolta az enyémekre.

***

Reggel kissé kómásan keltem fel (mint ahogy szoktam) és láttam, hogy Harry nincs mellettem, ezért lemásztam az emeletről, és csodás illatok fogadtak:
-Mit csinálsz Szakácsom,! –Öleltem át Harryt hátulról.
-Ne nézz ide.! –takarta el a szememet. –Menj vissza, mert ágyba akarom vinni neked a reggelit.
-Oké.! Akkor nem láttam semmit.! –mondtam és visszarohantam az emeletre.
Vártam, hogy jöjjön és csak, hogy örüljön kicsit visszaaludtam.
-Jó reggelt Napsugár.!
-Jó reggelt.! –köszöntöttem őt egy csókkal.
-Jó étvágyat.! –tette elém a reggelim. Azt hittem ott fogok sírógörcsöt kapni. Kaptam egy maci rizsfelfújtat, ami egy sajt párnán aludt és annak volt egy rántotta takarója. 

Gyorsan lefényképeztem és feltettem a képet FaceBookra és jött rá vagy 200 like, és annak több mint fele a directionerektől. Kaptam még kakaót is meg jó sok képet is, ahogy eszek, mert Harry szerint nagyon cuki, ahogy eszek:
-Bírom ha egy lány nem fél enni egy pasi előtt. –mondta, mire én böfögtem egyet.
-Jaaj, én is annyira utálom, mikor nem eszik semmit, csak, mert ott van az ’álompasija’ és nem akarja, hogy megutálja a miatt, mert mer enni. Ez akkora hülyeség.
-Helyes.!
-Amúgy meg, Renivel szoktunk néha böfögő versenyt tartani, és még mindig nincs nyertesünk.. –szomorodtam kicsit el.
-Nekem mindig is Te leszel a nyertesem.! –adott egy csókot.
-Reméltem is.! –túrtam bele a hajába.
-Ne máááár.! Reni tegnap este is ahányszor csak találkoztunk, megfogta a hajamat.
-így jártál.! –kacsintottam.
-Majd a gyerekeinknek fogom majd elmesélni, mint Ted Mosby az Így Jártam Anyátokkalban.
-Honnan veszed, hogy akarok gyerekeket?!
-Onnan, hogy Luxot is imádtad.! És mondtad, hogy akarsz egy olyan babát.
-Háááááát… majd meglátjuk.!
-Jó. Még ráérsz gondolkodni.! De hé, én hamarosan 20 leszek, Te meg 19…
-Ééééééés?!
-Hát akkor lehetne babánk… -nézett rám cukin Harry.
-Majd ha kijártam az egyetemet.! –nyomtam az arcára egy puszit és el akartam kezdeni öltözni. –Menjél ki.!
-Mi van?! –röhögött ki. –mégis miért?!
-Mert nem akarom, hogy idő előtt megláss.!
-Jaaaj Te szegény.! –jött oda és megcsókolt és kezét a fenekemre helyezte.
-Bella, segíts.! Harry takarodj.! –rohant be a szobámba Reni.
-Jaaaj Ti lányoooook.! –ment ki a szobámból Harry.
-Na mi a hézag Hapsikám?! –röhögtem Renire, mert láttam, hogy mennyire vörös.
-Segíts.! Segíts kiválasztani a ruhámat, a hajamat meg a sminkemet.!
-Azt hittem, nem érdekel a diszkó.!
-Az nem is, de Niall igen.! Kérleeek szépen segíts.!
-Tudod, hogy segítek, ne sírjál már.!
-Kösziii.! –ugrott a nyakamba- imádlak.!
-Én is imádlak, de megfojtasz.!
Reni gyönyörű szép hosszú, világos barna haját kivasaltuk és a sminkje lila és fekete színátmenetes lett. Az én hajamat begöndörítettük és nekem fekte és piros színátmenetes lett. És persze mind kettőnké füstös stílusú. Reni ruhája egy sima tépett hosszú csőfarmer, egy fekete tunika egy vajszínű fél póló és egy fekete cipő. 


Az én ruhám is egyszerű volt, egy koptatott és tépett rövidnadrág, egy fekete alapon párduc mintás kereszt, egy telített talpú magas sarkú /nem tudom hogy, de Reni rávett erre/ és két nyaklánc: a fegyveres és egy fakeresztes.


Reni átment a szobájukba és ott készülődött még valamit, halvány lila fogalmam sincs, hogy mit… Én addig jártam a cipőbe. Vagy is inkább megpróbáltam, mert hát… na jó, kit áltatok?! Most szégyellem magam, de nagyon jól ment benne a járás, amit soha nem képzeltem el volna magamról. Kimentem a szobámból és átmentem Louishoz:
-Kopi-kopi.! Bejöhetek?! –nyitottam résnyire az ajtaját és bekukucskáltam azon.
-Gyere.! –mondta bájos hangon.
-Hát, ha nem engedtél volna, akkor is bejövök, szóval… Úúú… milyen csinosak vagyunk.!
-Bella, eddig csak egy farmer van rajtam. –mondta röhögve.
-Tudom. És rohadt jól nézel ki.! –mértem végig.
-Tudod, ez így kicsit furcsa nekem.. rokonok vagyunk, tudod.!
-Tudom, és nem mondhatom azt, hogy a kuzinom felsőteste valami észvesztő?!
-Ha jobban bele gondolok. De igen. Mondhatod.! És a kuzinod megölelhet?!
-Öleljen.! –mondtam és egy hatalmas ölelést, adtam neki.
Olyan 7 óra fele indultunk el a buliba, addig mindenki azt csinált amit akart, én konkrétan olvastam meg zenét hallgattam.
Egy nem olyan feltűnő helyre mentünk a paparazzik miatt, és kész csoda, de még Reninek is tetszett a hely. Nem volt olyan túlságos tömött, sem az a nincs bent senki. Inkább az a pont jó, arany középút. Lehetett mozogni és táncolni, meg minden hülyeség, amit egy buliban szokás. A fiúk elvonultak valamerre, fogalmunk sincs merre, mindegyikük másfele, minket meg egyedül hagytak. Remek.
-Te, Ren, igyunk szerintem valamit.
-Jah szerintem is.! –egyezett bele. A zene ezerrel ment, és nem ám valami normális, á.! Valami tuc-tuc szar. Oda verekedtük magunkat a pulthoz, mert valakik előttünk nagyon tolták a „táncot”.
-Heló. Két kólát kérnénk.
-Bocsi, csajszikák az itt nincs. Csak alkoholt tudok nektek adni.
-Oké, de én még nem vagyok 18.
-Na és aztán,! Látod azokat ott?! –mutatott a pasi a sarokban füvező tinikre. –Ők ma töltik be a tizenötöt. Nah, szóval mit kértek?!
-Két vodkát.
-Reni, biztos vagy te benne?!
-naná.
-Jó szórakozást csajszikák.! –tolta elénk az üveget.
-Proszit.! –emelte fel a poharát Reni.
-Proszit.! –követtem a példáját, majd elhúztuk.
-Nah, milyen?! –érdeklődött Reni.
-Egész jó.
-Kértek még valamit?!
-Én egy meggyes sört, ha van. –mondta Reni.
-Parancsolj. –nyújtotta át neki a felbontatlan üveget. –És neked mit adhatok Királylány?!
-Vodka-limonádét édeees.!
-Jó szórakozást ismét.! –nyújtotta át a piát, majd elmentünk táncolni.
Legalább is próbáltunk csak táncolni, ugyan is inkább ittunk, aztán kidobtuk az üvegeket, és utána röhögtünk egy kicsit, azon, hogy be akartunk menni a női mosdóba, de a férfiban kötöttünk ki… Nem tudom, hogy csináltuk, viszont ahogy hallottuk, valakik nagyon akcióban voltak, már ha, értitek, hogy mire gondolok.
Most már elkezdtünk táncolni, vagy lépegetni össze-vissza meg olyan „táncot” nyomattunk, amilyet egy diszkóban szokás. Egyszer csak hátulról átölelt valaki és a fülemhez hajolt:
-Nem zavarok,! –már épp akartam mondani, hogy igen zavarsz öreg, de aztán meggondoltam magam.
-Te nem zavarsz, Zayn. Nyugodtan gyere csak.!
-Akartok valami érdekeset látni?!
-Igen.! –feleltük egyszerre Renivel.
-Akkor nézzetek oda.! –mutatott Zayn egy gyönyörű szép vörös hajú csajszira és a mi Tommonkra.
-Úgy látszik, hamar kiheverte azt a lotyót. –nyugtázta Reni.
-Igen, valóban.
-Tök szép a haja a csajnak. Én odamegyek. –jelentettem ki, de mind ketten elkapták a karomat.
-Te megbolondultál,! –hüledezett Reni.
-Azt akarod, hogy elfelejtse Elt?! Igen?! Akkor itt maradsz, és hagyod, had ismerkedjenek.! –szólt rám Zayn.
-Jól van na, bocsánat.! Többet nem fordul elő.!
-helyes.! –bólintott Zayn és Reni egyszerre.

/Zayn szemszöge/

-Figyelj haver, ez így rohadtul nem lesz jó.! Ha Bella és Louis erre rájönnek… -fogtam meg Harry karját aki épp a mosdóba igyekezett.
-Nuygi már Zayn.! Bella nem fogja megtudni, és Louis sem.! Ha csak, Te és Liam nem beszéltek nekik.! –nézett rám.
-nem si tudom Harry… Ez már kissé kellemetlen, nekem is, és Liamnek is.
-Tudom.! És tényleg ez lesz az UTOLSÓ.! Soha többet nem fog elő fordulni, most csak el akarom őt felejteni.! Ne mondd el nekik.! –nézett rám kérően.
-Legyen.! Menj, de tudd, ha még egyszer megtudom, hogy mit műveltek, kitálalok Bellának és Louisnak is… És csak hogy, tudd, így nem érdemled meg Bellát.
-Jól van mindegy, majd később megbeszéljük.! –legyintett le Hary és már mentek is a mosdóba.
Nem szeretek titkolózni senki előtt sem, főleg ha az a valaki, az egyik legjobb barátom és az unkahúga. Nagyon rosszul esett ez az egész. És hát Harry meg Bella… Jó, azt mutattam, hogy örülök, hogy együtt vannak, mert végeredményben örülök, hogy Bella boldog, csak amit Harry művel… Jobbat érdemelne… Esetleg engem… Itt a nagy alkalom, ma este akár meg is tudhatom, hogy mit érez, mert ha azt mondja, hogy nem, akkor újra Perrie-re fogok koncentrálni, és el fogom őt felejteni. /Legalább is, ez a gondolat, hogy Perrie-re koncentrálok, bennem volt, vagy 15 másodpercig, aztán rájöttem, hogy azt mondta, vagy is, SMS-ben közölte, hogy nincs elég ideje rám, ezért szakít velem, s majd Ő jelenti be a sajtónak./ De ha, nem választ, vagy esetleg bele menne velem akármibe, akkor nem fog menni. Jelenleg /sajnos/ barátságnál több mindent érzek Bella iránt, és ez kicsit nyomasztó. Majd meglátjuk mi lesz… Ott táncol Renivel. Remek, oda is megyek hozzájuk:
-Nem zavarok,! –öleltem át a derekát és a fülébe suttogtam ezt az egy mondatot.
-Te nem zavarsz Zayn.! Nyugodtan gyere csak.! –mondta és maguk közé engedett táncolni.
Bár ne engedett volna, bár ne öleltem volna, meg és bár ne éreztem volna meg azt a remek illatát. Ha szabad így fogalmaznom, teljesen beindultam rá, épp rávetettem volna magam, mikor kaptam magamtól egy képzelet belli pofont, ami leállított engem. Egyszer csak észre vettem Louist:
-Akartok valami érdekeset látni?! –kérdeztem tőlük.
Ők tudni akarták, hogy mi az, a nagyon érdekes így hát, megmutattam nekik. Utána jól kibeszéltük ezt a témát és végig tombolta mindenki az estét. Én, Niall /aki később csatlakozott hozzánk/ Reni és Bella táncoltunk, majd sokkal később Liam is velünk volt, és bár Ő nem ivott egy kortyot sem, mivel nem szabad neki, így együtt robotoztunk meg hülyültük végig az estét. Majd Liam után oda jött hozzánk, vagy is inkább Bellához egy lány és elmentek ketten beszélgetni, és ne sokkal később röhögve jöttek vissza, és így már hatan táncoltunk, vagy is próbálkoztunk valami táncfélét produkálni. Louis, azzal a titokzatos csajjal beszélgetett, és Harry feltételezem a mosdóban volt egész végig….



4 megjegyzés:

  1. 1. Zayn te állat! 2. Harry mi a szart csinált? 3. Amúgy az megvan még ezaz alsód? 4. Kurvajóóó voollt és nagyon várom már a következőt!

    VálaszTörlés
  2. Hät az a reggeli uhh olyan cukki volt :D :D.De most nekem is azon jär az eszem ,hogy mit csinält Harry???Remelem nem kell sokat värnom ,hogy megtudjam :D :D.Amugy eddig ez a kedvenc reggelim hahahhaah :D.Jo lett es eleg titogzatos <3 :D

    VálaszTörlés
  3. Zaynn Hátt most nahh ha jóó csaj jóó hogy tetszik neki...:DD [ALAPHOGYJÓCSAJ]..:D
    Harryy...Én gondolom h mit csinál..
    Louis..Jóll teszed csajozz be..:))
    ♥ KÖVIT..:D

    VálaszTörlés
  4. 1. Zayn ^^ 2. Harry te dög 3. Loui te cuncimókus *___* <3
    Úúúúú a reggeli is *-*
    Hamar a kövivel és várom már amit beszéltünk :D
    Puszika, Lena <3

    VálaszTörlés