2012. december 16., vasárnap

16.fejezet

Hát, itt is lenne a friss, mivel összejött a 6komiii♥ Nos, ebben a részben, már bőven lesz izgalom, és a frisset, hatalmaaas nagy valószínűséggel szerdán fogom hozni, mert akkor lesz időm megírni. Ezért előre is bocsánat.:/♥ azután, meg annál is nagyobb valószínűséggel szombaton hozom, már ha géphez tudok ülni, mert akkor fogok épp lábadozni, és ezt értsétek szó szerint.! Na de a részhez visszatérve, valószínűleg mindenki fogja tudni, a következő rész elejét, de azért remélem, tudok majd egy pöppet meglepetést okozni nektek;)♥

Lizzy: következő részben még inkább ki fogsz akadni.:D♥
Lena: Hát, valóban, ne is beszéljünk róluk.. hát ezvan.:P♥
Doriszka: Hát igen, de lesznek még cukibbak is.. köhöm.. hamarosan egy rész lesz az egyik, köhöm... "legaranyosabb"...♥
Dóra: Hát, most úgy őszintén, ki tud?! Jó, tény és való, hogy köcsögnek írtam le, de így jön ki a történet..♥
Vivien: Üdv itt, a komizóim közt^-^♥ Hát igen, amúgy én sem bírom, de nagyon szép.. és még miket fog elkövetni ez a csaj, huhúúúj.♥
Zsófia: Örülök, hogy imádod, jó hallani♥



Útközben bekapcsoltuk a magnót, és amit tudtunk számokat, végig énekeltük, vagyis inkább ordibáltuk, és ha valamelyikünk eltévesztette a szöveget, egész egyszerűen „sálálálá”-ztunk. Imádom Liamet, annyira jó fej. Tehát, tényleg Ő az a személy, aki szeretetre méltó, és még a legrosszabb emberben, még bennem is, meglátta a szépet és a jót. Mindig próbál mindenkivel kedves lenni, amit nagyon, de nagyon tisztelek benne, és még azt is, hogy kimondja, hogy mit gondol az emberekről, és ez igen csak pozitív, legalább is az én szememben, mert én is pontosan ugyan ilyen vagyok. Egy nagyszájú liba. És ez a nagyszájú liba, megtalálta, az Ő nagyszájú lúdját, aki a legjobb barátja lett, és imádják egymást. Jah, és természetesen, nekik van egy torkos gazdájuk, aki egy Manó, és bár minket is le akar sokszor vágni, még sem teszi, mert jobban szeret minket a hasánál. Ezért inkább a többieket öli meg. Teljesen jó példákat hozok fel, nem de?! J
Mikor oda értünk, Liam kölcsönzött korcsolyát, és mikor én felhúztam, illetve bekötöttem a saját korcsolyámat, Liamnek is segítettem felhúzni, és becsatolni.
Felmentünk a jégre. Jó pont, hogy Liam nem zúgott egyből orra. Rossz és jó pont egyben, tud korcsolyázni. És, miután megtudtam ezt a röpke tényt, azt mondtam hogy úgy sem tudna leelőzni.
-A kihívás elfogadva.! –mondta.
-Nem vagy Barney Stinson.! Nem áll jól neked.4 –kacsintottam.- De legyen.!
-Mit kap, aki győz?! –kérdezte.
-A győzelem édes, és meleg érzését.
-Nem. Ez nem elég nekem. Aki győz, annak egy telje napig azt kell csinálnia, amit a másik mond.!
-Benne vagyok.! A trükkök plusz pontot érnek.!
-Lökni nem szabad a másikat.! –így folytattuk a szabályok felsorolását, mire Liam egyre közelebb jött hozzám. 
Arca pár centire volt az enyémtől, egymás szemébe néztünk, és láttam a szemében, azt a bizonyos „Most győzni fogok.!” csillogást. Aha. Persze. És azt hiszi, hogy ezt én meg is fogom neki engedni?! Jó poén.

Elindultunk, mikor a 15. körnél tartottunk, Liam megbotlott egy korcsolya nyomban, és mivel akkor megelőzött, így én mögötte voltam, és ráestem. Mondanom sem kell, mennyire röhögtünk.
-Ezt a versenyt lezárom egy döntetlenre.! –mondtam nevetve.
-Még mit nem.! Azt fogod csinálni egy napig, amit én mondok.! –mondta, majd felpattant és befejezte az utolsó kört is, én meg csak röhögtem a hideg jégen. –na ugye megmondtam.!
-Valóban Liam, megmondtad.!
-De most kellj fel, mert meg fogsz fázni.!
-Neeeeem akarok.! Kényelmes itt.! –nyavalyogtam.
-Ha felsegítelek, akkor jössz?
-Neeeem.!
-És, ha este megnézünk egy horrort, amit Te akarsz?!
-Mehetünk.! –pattantam fel, miközben elkezdtem leporolni magam.- Liam, nagyon havas vagyok?
-Eléggé. –röhögött.
-Segíteeeesz?!
-Ezt kérni sem kellett volna.! –röhögött, majd elkezdte tisztítani a hátamat, majd a lábamat. Aztán tényleg olyat csinált, amit pont Tőle nem vártam volna. Egész egyszerűen rácsapott a fenekemre, majd elviharzott a pálya másik felébe. Mondanom sem kell, hogy vörösebb voltam, mint egy rák?!
-Vigyázz magadra Payne.! Ezt még megkeserülőd.! –mondtam, majd kimentem, és elkezdtem öltözködni.
Időközben Ő nagysága is odafáradt mellém, majd visszavittük a korcsolyáját a kölcsönzőbe, és már indultunk is haza.
A haza utat, lássatok csodát, végig beszélgettük Igazából, minden téma felröppent, olyanok is, mint például, melyik a jobb könyv, az Éjszaka Háza sorozat, vagy a Twilight Saga. Én egy hosszas beszámolót tartottam, amiért, az Éjszaka Háza jobb, Ő végig hallgatta. Ős is tartott egy hegyi beszédet, hogy miért az Alkonyat jobb, amit én is csendben hallgattam. Bent, mikor haza értünk, már nem éppen kultúrált módon, a kanapén kezdtünk el veszekedni, azon, hogy melyik a jobb.
-De Liam, fogd már fel, hogy Edward és a családja, illetve a többi vámpír, azok abban a filmben buzi vámpírok.! Imádom a filmet is, meg a könyvet is, de az Éjszaka Háza sokkal jobb. Abban legalább van valami apró jellemzés az igazi vámpírok felé.
-Akkor sem értek egyet.! Mi a jó abban, hogy egy csajt megjelölnek, aztán a mentora elárulja Nüxöt. Egyáltalán ki az?! Meg ki az a Kalona?
-Liam, ha még egy ilyen mondat elhagyja a szádat, én esküszöm, soha többet nem beszélek Veled.! Nüx, az a vámpírok anyja, akit az apácák úgy tartanak, hogy egyben Ő Szűz Mária is. És, hogy ki Kalona?! Ő egy bukott angyal, és a Világon a legjobb pasi.!
-Nem hiszem én azt.!
-Liam, Kalona, úgy néz ki, mint egy isten. Sőt.! Köbö annyira kigyúrt, mint Louis vagy Zayn. Sápadt, de nagyon. Általában egy koptatott farmer van csak rajta, nem hord cipőt, se felsőt, ami ezzel együtt megengedi mutatni azt a rohadt jó testét.! A haja köbö vállig érő, és fekete.! Általában nem szoktam az oda képzelni, hanem rövid hajjal, mert úgy szexibb. Jah, és a hátán ott van az a gyönyörű, és hatalmas fekete szárnya. És azért is jött vissza a világra, hogy együtt legyen A-Yával, aki igazából Zoey, aki A-Yának a reinkarnációja.!
-Ez egy hatalmas hülyeség.! –legyintett Liam.
-Várj egy percet. –mondtam, majd felrohantam a szobámba, és mikor megtaláltam a könyvet, mentem is le. –tessék, itt a könyv. Ma kezd el olvasni, sőt, most azonnal.! És amint kiolvastad, kérem róla a véleményedet, és, hogy még mindig az Alkonyatot tartod-e jobbnak.
-Jó, megyek is.!
-Menj is.! –mondtam, én, pedig folytattam a 6. résznek a köbö negyedszerre való kiolvasását.
-Min veszekedtetek, ennyire Liammel?! –huppant le mellém Harry a kanapéra.
-Hogy az Alkonyat, vagy az Éjszaka Háza a jobb.
-Az Alkonyat egy fos. Legalább is a film. A könyv az jó, csak nem tetszik, hogy ott a vámpírok attól félnek, hogy csillognak, miközben az igazi vámpírok meg attól, hogy ha a napra mennek, elégnek. Nekem az Alkonyatban csak a szerelmi szál tetszett. –fejtette ki véleményét Harry.
-Az Én testvérem.! –mondtam könnyes szemmel, majd olyan szorosan öleltem magamhoz, amennyire csak tudtam.
-Hát igen, valóban a Te tesód vagyok.!
Még beszélgettünk egy kicsit, amikor csapódott az ajtó. Liam rohant ki a szobából, és idegesen rám nézett, majd a könyvet egész egyszerűen ledobta az asztalra.
-Utálom, hogy mindig igazad van.! –vágta le magát mellém a kanapéra.
-Csak, nem jobb a könyvem, mint az Alkonyat?! –néztem rá győzedelmes mosollyal.
-De igen.! Egyszerűen fantasztikus.! Ahogy leírja, a szereplők, és úgy maga az egész történet.! Luce, ugye majd kölcsön adod az összes részét?!
-Ez csak természetes.! –veregettem meg a vállát.
-Mi az a könyv? –kérdezte Harry.
-Majd, ha Liam kiolvasta, akkor neked is kölcsön adom.
-Rendben van.
-De hé srácok.! Nem akartok engem egy kicsit békén hagyni, hogy olvashassak?
-Én elvonultam csajozni.! –röhögött Harry. –Zayn kedvesem, megyek szobádba.!
-Én meg megyek olvasni.! –kelt fel mellőlem Liam.
Folytattam az olvasást. Bár, már negyedszerre olvasom, de mikor ki kell mennem, pisilni, vagy enni akarok, vagy inni, fáj letennem, mert olyan szinten nagyon jó. Épp ott tartottam, hogy Zoey és Heath ismét megbélyegezték egymást, mikor valaki lehuppant mellém a kanapéra és megpuszilta az arcomat. Ez a valaki Louis volt.
-Mit csinálsz Szépségem?! –simogatta meg a hajam.
-Louis, én nem El vagyok. Úgy hogy ne nevezz a ’szépségednek’.
-De miért nem?! Egy barát nem bókolhat, a másiknak?
-De igen. Csak nem úgy, hogy nyomulni akar, mikor annak van barátnője.
-Amúgy, -kezdte, és komolyabb hangnemre váltott. –mi van közted, és Liam közt?
-Semmi különös. Csak barátok vagyunk, úgy, mint Te meg én.
-Azért, köztünk, kicsivel több van, mint barátság. –mutatott kettőnkre.
Nem válaszoltam inkább semmit sem, csak próbáltam olvasni, és nem törődni Louissal, aki végig engem bámult. Hirtelen egy kezet éreztem a combomon, és egy meleg és ismerős leheletet a nyakamnál.
-Értsd már meg, hogy szeretlek, és csak Te kellesz nekem.!
-Louis, úgy emlékeztem, hogy ezt már egyszer megbeszéltük…
-Nem érdekel. –mondta.
-Engem meg igen.! –mondtam, miközben eltettem a kezét a lábamról, és fel akartam állni, hogy elmenjek onnét, de ő visszarántott az ölébe.
-De én akkor is többet akarok Tőled, mint barátság.! –mondta, és kezét újra visszahelyezte a combomra.
Szája ismét az enyémre tapadt, és csókolni és simogatni kezdett. Próbáltam ellen állni neki, de nem sikerült, erősebb volt nálam. Lefektetett a kanapéra, és felém nehezedett. Pólóm alját ismét megtalálta, de nem engedtem neki levenni, próbáltam minél inkább nemet parancsolni neki, de nem sikerült. Élvezetét, -mivel Ő élvezte, én kevésbé, főleg, hogy én el akarom Őt felejteni- egy éles és eléggé döbbent hang törte meg:
-Louis…

9 megjegyzés:

  1. Ö mami könyörgöm az legyen... xDD És hazug vagy mert nem mára ígérted, de örülök, hogy előbb tetted fel. Liam... a Kis perverz... Wááá imádtam, hamar kövit! :D

    VálaszTörlés
  2. nagyon jó lett *-* sztem Elenor látja meg őket :D..vagy Harry :P gyorsan kövitt *-* :D

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jóóó!!!!!! köviiiiiiiit! <3

    VálaszTörlés
  4. WAaaaaaaaaaaaaaaaa kövit de azonalll azonal
    Baszussssss gyorsan waaaaaaaaa ki az remelem az akire gondolok es waaaaaaaaa
    Letszi letszi nagyon letszi gyorsan kövitttt :D :D <3
    Ehez a reszhez csak enyit füzök hozzä : WAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA :D :D

    VálaszTörlés
  5. nagyon jóóó!! :) imááádom !!:)) <3 alig várom hogy összejöjjenek !! :DDD <3 gyorsan kövit !!!:)

    VálaszTörlés
  6. Imáááádooomm naagyoonn jóóóóóó!!! :D <3 remélem összejönnek :D gyorsan kövit ! :)

    VálaszTörlés
  7. OOOOOOOOOOO:D*.*
    Remélem h az lesz akire gondolok. :D
    Nagyon jóó. egyszerűűen imáádom. :D
    HAMAR KÖVIIIT!!!:) <3

    VálaszTörlés
  8. aztaa rohadt. *-* ez igenigenigenJÓÓ
    sőőt, BAROMI JÓL ÍRSZ;$ most kezdtem el, de az a rész egyszerűen nagyon jó ;)<3
    következő rész mikor lesz? SIEESS!!<3

    VálaszTörlés
  9. Én is olvastam az Éjszaka háza-t és szerintem is jobb,mint az alkonyat...jó lett gyorsan kövit :D

    VálaszTörlés