32.fejezet

#fuckyeah 15komiiiiiiiii és 38Rendszeres olvasóóóóóóó♥♥♥ Áááááá, valami ilyen táncot jártam le, mint a fiúk, mikor megláttam ezt a sok dolgot.! Ezt egyszerűen nem tudom elhinni.! Esküszöm, hogy ennek még csak a feléről sem álmodtam, és egyszerűen FANTASZTIKUSAK VAGYTOK.! Viszont, most egy kcisit /nagyon/ szégyellem magam, mert ez lett szerintem a legrosszabb rész, és ráadásul nagyon rövid lett.:/ de azért remélem jön majd ehhez is pár komi♥ Imádom az Olvasóimat♥

Luca: Kökii♥ Ühhüm, sajnálom.:/
Abigél: Hát, amjd igen minden oki lesz vele, és természetesen értem a 'no comment'-et;D♥ És nagyon aranyos vagy.:$ Pedig, megint pirulok.:$
Andi: Én is;D Megértettem.:D Ezért jó, mert így várjátok a következő részt, és nem lesz slampos;D♥ Okiii, meglesz;D♥
Lizzy: Örülök, hogy tetszett.:D Ömmm.. először is had épüljön fel Luce ok, aztán jön majd a vallatás;D♥ és, hát majd fog valamit csinálni;D
Lena: Az a kóma, amikor valaki pölö elájul, nem kel fel, hanem nagyon sokáig alszik, és stb.;D Hallottam;D
Henike: Kökiiii szépen♥ Hát eléggé shit, de majd mindenki helyre jön;D
Henrietta: Kökiii, és igen, hamarosan újra a régi lesz minden^-^♥ És, eléggé pocsék.:/
Szimonszi: Kökiii♥ Hát igen, végre.:D Nem sokára mindenki okés lesz, és újra hepí részek jönnek majd^-^
Kittykhe: Oh... köki.:$ Hát ez tudod, ilyen alap dolog;D Az majd ma lesz, de pszt;$♥
Zsófi: Hehe, szeretem sokkolni az embereket^-^ Jaj ugyan már, ne beszélj butaságokat.!! A Tied is biztos nagyon jó;)♥
Dóri: Kökiii szépen, de ez nem lesz olyan jó, mint megszokhattátok.:/ Hát, csak úgy kipattantak a fejemből, de örülök, hogy szereted őket.:D♥
Anita: Kökii szépen, és örülök, hogy tetszett.:D♥ Uuuu ez de jó*-*
Doriszka: Kökiii szépen♥ Természetesen azok lesznek;D
Franciska: Örülök, hogy ennyire szereted, és hamarosan természetesen;D♥
Hope: Ki tudja?! Én szeretem a megszállottakat, szóval, szerintem igen, mert én is sok mindennek vagyok megszállottja;D♥ Ohh.:é kökii szépen, de még a végén még jobban elpirulok.:$ Hát, ezt olyan viccesnek akartam betenni, ebbe a kicsit szomorúbb részbe^-^ 

Harry Styles

A műtétet végig nézni, valami borzalmas dolog volt. Az a sok vér, a sok kütyü és minden hülyeség, és hogy milyen sokáig dolgoztak rajta az orvosok… Oké, ez kicsit félre érthető volt, de most nem ÚGY értettem. És, ahogy ott fekszik a kórházi ágyában, tudom, hogy él, de a teste még is olyan élettelen, és hideg. Ahogy szuszog, és a gépek pityegése az egyetlen jel arra, hogy még él, és őszintén remélem, hogy ez így is fog majd maradni.

Niall hozott magával valami vörös csajszit, aki őszintén szólva eléggé jól nézett ki, de nem volt jelenleg idegrendszerem ráhajtani, meg ahogy néztem, Niall úgy néz rá, mint, mint… mint a kajára. Na, jó azért nem, mert a kajára szebben néz, de ez csak mellékes. Itt hagyott neki valami plüss meg nyakláncot, amiket az ágya mellé tettük, ne hogy a dokik beszóljanak miatta, mi is már szinte elárazatjuk minden hülyeséggel a termet. Szerintem, ha most a kómában álmodik valamit, akkor tuti, hogy rózsa illat veszi körbe, mert annyi vörös rózsa van itt, hogy az nem igaz. Lehet, hogy egy csöppet már kicsit túlzás, de se gáz.

*4 nap múlva*

Ezt a négy napot végig bent töltöttük a kórházban, legalább is én, meg Louis. Nem tudom, miért pont Ő, és azt sem tudom, hogy mi van most pontosan, ebben a „Luce-Liam” dologban, de jelen pillanatban nem is nagyon tud érdekelni, csak az, hogy Luce felébredjen már, mert hiányzik. Eddig több mint 8 évet töltöttem el nélküle, úgy, hogy tudtam, egészséges és nincs semmi baja, de most majd’ egy hét is borzalmas nélküle, úgy, hogy tudom, semmi nincs vele rendben. Bár, azt még mindig nem értem, hogy került a gyomrába egy fém darab, de azért remélem, majd elmondja a maga idején. Ha jól emlékszem, van egy kép a szobámban, rólam, anyuról, apuról és Luceról, aminek a hátára egy nagyon gusztustalan dolgot írtam, amit már ezerszer megbántam az évek során, de valahogy még mindig nem került le a falamról, fogalmam sincs, hogy miért.

Louissal a kórteremben lévő fürdőszobát és kanapét használtuk mind a ketten, mivel ebben a 4 nap alatt nem mozdultunk innen szinte sehova sem. De ne értsétek félre a fürdő dolgot, természetesen külön-külön mentünk, nem kell egyből „Larry Stylinsonra” gondolni. Persze imádom ezt az egész dolgot, de néha eléggé zavaró, mikor már Eleonort fenyegették a miatt, hogy miért van együtt Louissal, mert Ő engem szeret, meg ilyenek. Ha igaz is lenne, akkor sem tagadnánk, de mivel nem igaz, ezért jó, hogy tagadjuk. De ez most nem annyira kérdéses téma, mivel most van fontosabb dolog is: Luce.

4. napja van kómában, de még mindig nem kelt fel, és kezdek egyre inkább aggódni az állapota miatt, mert mi van, ha az orvosok, beavatkozására van szükség?! Abba belehalnék. Nem tudnám még egyszer elviselni azt a látványt, hogy a nővéremet csak úgy vagdossák, meg nyomkodják össze-vissza, és a hasában, meg mit tudom én hol, nyúlkálnak benne. Borzasztó látvány, az, mikor látod egy szerettednek a vérét. Oké, az még úgy elmegy, ha egy kisebb adag, pölö elesett, és valamilyét nagyon beverte, és otthon vérzik neki bármije, NORMÁLIS KÖRÜLMÉNYEK KÖZÖTT. És az is más, ha látod, hogy több tucat lepedő, papír meg víz az Ő vérével van tele. Nem kívánom senkinek sem ezt a látványt. Szóltam apának Luce állapotáról, ahogy anyának is. Apa egy egyszerű „Majd úgy is rendbe jön, nem kell miatta aggódni, erős lány”-nyal lezárta, anya meg egész egyszerűen ma elindult otthonról, és ha jól sejtem, pár óra múlva már itt is lesz.

Néhány alkalommal, mikor Luce nálunk volt, anyával és vele játszottunk valamit, mint régen, és ez annyira jó érzés volt, már csak apa hiányzott onnan. Sőt, Ő mindig is azt mondta, hogy anyu borzalmas anyuka, mivel le sem szarja a lányát, és egyáltalán nem foglalkozik vele, ami természetesen nem igaz. Mikor nálunk volt, néhányszor tartottak, amolyan „anya-lánya napot”, elmentek vásárolgatni, főztek, sütöttek, csajos filmeket néztek, amikből én (sajnos) kimaradtam. Persze a kajából mindig kaptam, mert azért nem voltak ám kőszívűek.  

-Harry.! –lépett be anya, és egyből megölelt engem. Szervusz Louis. –köszöntötte egy öleléssel Louist is. –Hogy van?

-Hát… -húztam el a szám, majd az ágyra mutattam.

Anya nem szólt semmit sem, csak lesápadt, majd lassú léptekkel közelített az ágy felé, leült a mellette lévő székre, megfogta Luce kezét, végig mérte még egyszer rendesen, majd kitörtek belőle a könnyek, s zokogni kezdett. Mondtam már, hogy iszonyatosan rossz az anyukádat sírni, látni?! Nem?! Akkor most mondom: borzalmas dolog sírni, látni az anyukádat. Főleg amiért sír, mert a nővéred lehet, hogy jelen pillanatban is haldoklik. Fú, az utolsó pár szót tényleg leírtam?! Ha igen, akkor egyszerűen elment az a csöpp eszem is.! Luce nem haldokolhat, Ő erős lány, és biztos, hogy nem fog itt hagyni engem, minket. Ha megtenné, én is utána mennék, mert nem bírnám ki nélküle. Bár, lehet, hogy nem jönne ki túl jól ez a dolog, de akkor is.! Luce nélkül nem lenne ugyan az a Világ. Ki lenne az, aki minden hülyeségünket, kiröhögi, lenézi, de még is jól szórakozik közben, mert játszik velünk?! Ki lenne az, aki mindig megmondaná a frankót, ha valaki ne adj Isten, beszólna nekünk, vagy megpróbálna lealázni minket?! Ki lenne az, aki szarkasztikus lenne, mindig fekete cuccokban járna, és hallgatná a sok fura zenéjét. /Jó, tény, hogy sok ember van, aki szereti ezt a zenét, de akkor is/ Nem lenne semmi sem ugyan z, egyszerűen, megszűnne minden boldogságom egy része. Ha elveszteném Őt, olyan lenne, mintha a lelkem egy része darabokra tört volna.

Louis Tomlinson

Ez a Zoey nagyon kedves lány, csak azt nem értem, hogy miért nem akar ébren is találkozni Luceszal… Bár, amit Ő mesélt az életéről, erről a lányról egy bizonyos Starkról és Lucasról, eléggé megrázó élmény volt, de azért remélem majd minden rendbe, jön egyszer. Jelenleg ez a folyamat kezdődjön azzal, hogy Luce felébred, újra velünk lehet, együtt tölthetjük a Karácsonyt, és mindenki boldog lesz. Jaj, de jó lenne már. Bár, leginkább azt várom, hogy anyunak és a húgaimnak bemutathassam Őt, mert kíváncsi vagyok a véleményükre, és mindig azt mondják, ha én boldog vagyok, akkor Ők is ugyan olyan boldogok. És attól a pillanattól, hogy Luce felébred, én leszek a legboldogabb ember a Világon, természetesen Harry és az anyukájuk után. Jah, még mindig itt van, és hárman bőgünk Luce ágya mellett, de semmi gáz. Mint mindig, most is jól el tudtunk beszélgetni az anyukájukkal, Ő olyan fiatalos és jó fej anyuka, aki szinte mindenben benne van. Ezzel nem azt mondtam, hogy az én anyukám nem ilyen, de ilyen, csak neki van 5 gyereke, még is csak egy kicsit fékeznie kell magát, és egy csöppet szigorúbbnak kell lennie, mint annak, akinek csak 2 gyereke van. Ez nyálasnak fog hangzani, de én anyukámat nagyon megbecsülöm, és Őt is az egyik példaképemnek tartom, mivel fel tudott nevelni 5 gyereket, és ha mondhatom, mind az 5-en tökéletesek lettünk. Bár, ez apának is köszönhető, de ne menjünk bele a biológiai részletekbe, legyen elég ez. 

Visszatérve a kórház világába, az orvosok köbö félóránként járkálnak, pötyögnek valamit a gépen, megnézik a lány pulzusát, meg minden ilyen orvosos szarság, és már mennek ki, és egy újabb fél óra múlva megint jönnek. Ahhoz képest, hogy ez segít életben tartani Szerelmem, eléggé idegesítő dolog, és nem értem, hogy Ők hogy nem unják meg ezt a folytonos ki-be járkálást.! Én, személy szerint öt perc alatt megunnám, és mennék haza. Eléggé türelmetlen vagyok, valamilyen szinten, de ha kordában tudom tartani, akkor simán megy. Pont ez van a felvételeken és a stúdiózásoknál, mindig csak nyugodtan nem fel baszni az agyamat az egekig. Bár, ha már erről a koncentrációs izéról beszélünk, eléggé féltékeny típus vagyok. Na, jó nem, csak akkor, ha tudom, hogy a barátnőm egy nálam helyesebb fiúval beszélget, vagy találkozgat. Ezért is lesz majd baj Starkkal. Bár, még nem láttam se képen, se élőben, valami azt sugallja nekem, hogy iszonyat helyes, ráadásul, Luce volt barátja, aki lehet, hogy vissza akarja majd Őt kapni, és akkor újra 4-en lehetnének, amit nem akarok. Vagy is, azt igen, hogy újra négyen legyenek, csak azt nem, hogy Luce és Stark járjanak. Azt nem bírnám ki. De, Luce most engem szeret, és nem hinném, hogy csak úgy dobna egy olyan srácért, aki rég óta és jobban ismeri nálam, tud róla minden apróságot, minden kis jelentéktelen dolgot, amit én nem. Miért is kéne félnem?! Nem értem.!  A féltékenységről szőtt, buborékomat egy mocorgás szakította félbe. Nem Harry volt, de nem is az anyukája. Nem egy újabb orvos jött, hanem Luce volt az.!

-Harry?! –kérdezte olyan halkan, hogy az szinte a suttogás suttogása volt.

-Igen, itt vagyok.! –szorította meg még jobban a kezét.

-Hol vagyok?!

-Kórházban.!

-Aha. –mondta, majd kicsit jobban körülnézett. –Anya?!

-Itt vagyok Kincsem, ne aggódj, nem lesz semmi gond, anya itt van, és hidd el, jobban leszel. –mondta az anyukájuk, majd megsimogatta és megpuszilta Luce arcát.

-Akkor jó. –bólintott. –Louis hol van?!

-itt vagyok. –mentem oda hozzá, és én is megfogtam a kezét. –Látod, megígértem, hogy nem hagylak magadra.

-Igen, megígérted, és be is tartottad. Köszönöm. –suttogta.

-Nem, én köszönöm. Szeretlek. –suttogtam, miközben megcsókoltam a kézfejét.

-Én is Téged. –mondta és egy halványit elmosolyodott, majd az idillinek mondható pillanatunkat az orvosok törték meg. Jöttek ezerrel, ahogy a nővérek is. Engem egyből eltoltak az ágy mellől, és Lucet kezdték vizsgálni, aki nyöszörögve, de bírta a „kínzást”, s miután végeztek, Ő egyből elaludt. Igen. Most már aludt, és nem kómában volt…