2013. január 1., kedd

26.fejezet

Nos, emberkéim, mint látjátok, a 2013-as év, legelső bejegyzése..D Fú, én annyira haragszok magamra, mert tavaly óta nem tettem fel részt;D Jó, tény és való, hogy olcsó poén, de én bírom.:P Nos, remélem mindenki kibulizta magát, nem részegedett le /max a gyerek pezsgőtől, Lizzy, ezt neked szántam/ és senki sem négy-kéz láb ment haza.:D De ha igen, az se baj;D♥ Mint észrevehettétek, az új évvel, a blogra új külső került, amit tavaly csináltam /haha, imádom ezeket a poénokat/ illetve, bejöttek a "régi-új" szereplők is. Remélem tetszik majd mindenkinek az új kinézet, mert nem keveset bajlódtam vele, de szerintem megérte  mert túl szárnyaltam a képességeim és már elfogadhatónak nevezhető.:D Jah, és Kökii az új évi kívánságokat, aranyosak vagytok♥ ImádomazOlvasóimat♥ Jah, és még valami: túúúúúl a 30.000-es megtekintésen, jeeeee.:ĐĐ♥

Zsófi: Örülök, hogy tetszik:D♥ 
Andika: És Stark is;D Kökim szépen, nagyon aranyos vagy, és megint csak köki♥
Lena: Hát igen, nagyon cunci, ahogy mindenki itt^-^ És kökiiii♥
Dóri: Kökiii szépen, nagyon aranyos vagy♥ Miért, akkor felnyitottad volna a koporsóm, megforgatsz benne, majd megszurkálsz?! felőlem kipróbálhatjuk;P♥ És még egyszer kökiim, és meg lesz a sok írás, ne aggódj;D♥
Kittykhe: Kökiiiiim, és most már Stark is♥ Hát, eleinte rosszul, de fokozatosan javulni fog, ezt megígérhetem.;D Nem, egyáltalán nem hülye kérdések, nagy is jók, és tudom, a 'majd kiderül' válasz, msot nem segít, de annyit elárulhatok, hogy lesznek rossz illetve kifejezetten nagyon jó pillanatok;D♥ 
Lizzy: Hát igen, megkaptam tegnap este♥ És kökiii, és tudom, átérzem a helyzeted;D♥ *megpofozhogylenyugodjálmárPityu*
Anna: Pontosan, néha én is szoktam így vélekedni.:D♥
Franci: Hát igen, minden egyes fejezettel  közelebb vagyunk az "igazsághoz";D♥
Szimonszi: Kökiii szépen, nagyon aranyos vagy, és már stark is hivatalosan is itt van.:D♥
Henike: Kökii szépen, örülök, hogy tetszik..D Hát igen, Zoey már csak ilyen, Stark meg helyes;D♥
Luca: Üdv itt.:D♥ Köki szépen, nagyon aranyos vagy.:D♥ Hát igen, Luw Boo Bear♥




Luce Styles

Miután rájöttem, hogy mit is csináltam, hogy eléggé nagy valószínűséggel megbántottam Niallt, összeszedtem magam. Megmostam hideg vízzel az arcom, és lementem a nappaliba. Ott Louist és Liamet találtam, ahogyan összebújva tanácskoztak valamiről, és mikor megláttak, felvették azt a tipikus „Mi nem csináltunk semmit” vigyort. Akkor, gondolom én a szobájában, lehet, vissza felmentem az emeletre, bekopogtam, de semmi. Benyitottam, ismét semmi, mert be volt zárva. Átmentem Zayn szobájába és ott találtam Niallt, Harryt és Zayn, ahogyan a szöszi srácot vigasztalják.
-Jaaaj Manó, ne haragudj.! –mentem oda hozzá, és egyből megöleltem, mire Ő nagyon erősen visszaölelt, és majdnem kinyomta belőlem a szuszt, de azért jól esett a Horan Hug. –Tudod, hogy nem úgy értettem. Én Rád sosem tudnék haragudni, ne haragudj, amiért olyan hevesen viselkedtem Veled.! Azt nem neked szántam, ugye nem haragszol?! –kérdeztem, de Ő még mindig sírt.
-Luce, nem az a baja, arra rá se hederített, de felhívta Zoeyt és egy srác, vette fel, és valami nagyon bunkót mondott neki.
-Meg van a száma?! –kérdeztem, mire a fiúk átnyújtották a telefonszámot, és én tárcsázni kezdtem.
-Már megint Te vagy?! –kérdezte bunkón a srác, mire nekem görcsbe rándult a gyomrom.
-Szia Stark, igen megint én vagyok az.
-Luce?! –kérdezte meglepetten.
-Nem, a Mikulás, igen én vagyok. Mit mondtál Niallnek?! –kérdeztem, miközben kimentem a folyosóra.
-Hát, csak annyit, hogy jobban teszi, ha leakad Zoeyról, mert Ő nem az a lány, akivel a sztárocskák csak úgy játszadozhatnak. Mondják neki, hogy szeretik, aztán 1hónap után dobja, mert egy kis buzi, aki a fiúkat szereti.
-Basszus Stark, mióta lettél Te ilyen bunkó?!
-Én mindig is ilyen voltam.
-Nem, Te sosem ilyen voltál. Mindig egyből nyitott voltál minden ember felé, és védted Őket, TŐLEM, és nem küldted el Őket egyből a sárga földig.
-Meglehet, de egyébként is, honnan tudod Zo számát?
-Onnan, ahonnan Niall. Megadta neki a Justin Bieber koncerten, hogy majd esetleg találkozzanak, de Te egészen ügyesen lekoptattad szegény fiút.
-Luce, miért véded ennyire?
-Mert az öcsém egyik legjobb haverja.!
-Jah, tényleg. Mond meg neki, hogy bocs.
-Az lesz. –és már épp letettem volna, mikor megszólalt.
-Mikor láthatlak újra?! –a hangja más volt, sokkal barátságosabb, és sokkal inkább hasonlított a régi Starkra, mint sem az előbbi bunkóra.
-Amikor újra tudsz viselkedni. Mikor nem úgy fogsz viselkedni, mint egy bunkó utolsó szemét, hanem… mint egy Főpapnő Védelmezője.
-Tehát, még mindig szeretsz?!
-Nem tudom. Őszintén szólva, én már semmit sem tudok. De most leteszem, jó éjt Stark.
-Neked is jó éjt, Luce, és tényleg sajnálom azt a srácot, mond meg neki, hogy ha legközelebb hívja, odaadom Zonak.
-Ezt el is várom. Na szia. –mondtam, és már le is tettem.
Miután elgondolkodtam az utóbbi pár percen, ismét visszamentem a szobába, és megsimogattam Niall hátát.
-Hé, Manó. Megbeszéltem a dolgot Starkkal, minden rendben van, csak egy nagy félreértés volt az egész. Azt hitte, hogy Te vagy Zoey egyik volt pasija, aki nagyon csúnyán dobta Őt, és nem neked szánta.
-Biztos nem?! –nézett rám kisírt szemekkel.
-Tutira nem.! Ez a srác nem olyan, higgy nekem.! –mosolyogtam rá.
-Jó, neked elhiszem.! –mondta, majd ismét megölelt. –Köszönöm. –suttogta.
Miután kellőképp megnyugtattuk Niallt, lementünk, ahol a két fiú még mindig nagyba beszélgettek valamiről.
-Ki kér enni,! –dobta fel az ötletet Zayn.
-Ééééén.! –csillant fel Niall szeme.
-Luce?!
-Nem ehetek holnap délig.
-Ááá, tényleg. Akkor Szöszi, menj és csinálj magadnak.! –mondta Zayn, majd rácsapott Niall fenekére, amitől nekem nevetnem kellett.

Stark

A Zoeyval való közös házunkban olvastam a kedvenc könyvem, miközben Three Days Grace-t hallgattam, és még mindig nem tudtam elhinni, hogy ennyi év után, újra beszélhettem, hallhattam Luce hangját. Egy cseppet sem változott, ahogy a beszéd stílusa sem. Egy csöppet még mindig bent van a szarkazmus és a kedvesség, amit annyira szerettem, főleg mikor kiabált másokkal. Hát igen, sokszor volt az. Alig bírtuk néha leállítani, kissé dühös természetű volt, de hát tehet róla?! Nem, hiszen, a családi körülménye, hogy az apja állandóan verte a htát, és szinte minden testrészét, hogy egy nőimádó alkoholista volt, hogy emiatt Luce mennyiszer vagdosta magát. Erről persze csak mi tudtunk, a suliból senki más, mivel nem volt szüksége senkinek a szánalmára. Mi megértettük a problémáit, leginkább én. Mostanra, ha nincs Zoey és a nevelőotthon, akkor már rég hajléktalan lennék, alkoholista, és nőket erőszakolnék, vagy a jobbik eset, hogy már rég nem élnék. Igen, valóban azt mondtam, hogy a „jobbik eset” az a halál. Hogy miért?! Mert most már tudom, hogy ezerszer inkább meghalnék, mint sem bántsak bárkit is, főleg nem nőket és gyerekeket. Tény, hogy régebben eléggé balhés srác voltam, de mára már minden megváltozott, ugyan is, mára már csak Zoeyt kell megvédenem, Lucas meg régebben is tudott magára vigyázni. Hát igen, hamarosan újra négyen leszünk, és akkor talán minden a régi lesz, bár, ahogy olvastam, Luce együtt van valami Liam gyerekkel, de ha boldog, nekem is annak kell lennem, és el kell fogadnom a döntését, főleg úgy, hogy talán a mai napig, nem volt 100%-osan biztos abban, hogy még élek-e vagy sem. Gondolatmenetemet Zo zavarta meg, aki éppen akkor jött vissza a boltból.
-Hali. Történt valami érdekes?! –kérdezte konyhából, miközben kipakolt.
-Hát, hívott valami Niall gyerek. –mondtam, mire egyből kirohant.
-És?! –nézett rám boci szemeivel.
-Először elküldtem, mondjuk úgy, melegebb éghajlatokra.
-Fúúú basszus Stark, hogy mekkora bunkó vagy.! Minek kell mindig mindent elrontanod?! –kezdett durcázni, és ezt azzal is jelezte, hogy elkezdte ütögetni a vállam.
-Nem fejezetem be a történetet.! Ugyan is, utána jött még egy hívásod, de már nem Niall volt a vonal végén.
-Hanem,! –kérdezte, és láttam, hogy nem érti.
-Luce. Luce Styles.
-Az a Luce Styles?! –kérdezte, és láttam, hogy leesett neki a tantusz, de még mindig nem értette.
-Igen, az a Luce Styles, akit már vagy 4 éve láttunk. Az a Luce, aki megpróbált kiállni mellettünk a bíróságon és az igazgatóságnál. Az a Luce, aki vagdosta magát, és akit az apja vert, mert egy alkoholista. Az a Luce, akinek Te voltál a legjobb barátnője, Lucas a legjobb barátja, én meg a pasija. Az a Luce, aki most valaki mással van. Az a Luce, aki valahol itt van Londonban, és van egy olyan sejtésem, hogy hamarosan látni fogjuk.
-Ezt még is honnan tudod?! –kérdezte szinte már zokogva.
-Onnan, hogy Lucas mondta, hogy nem rég találkozott vele, és meghívta, hogy majd egyszer menjenek el A Bárba.
-Abba a bárba, ahol mi is dolgozunk?!
-Igen, abba.
-Várjunk csak, Lucas találkozott Luce-al és nekünk nem szólt?! –kérdezte felháborodottan.
-Igazából, -kortyoltam bele a kávémba- Neked nem szólt, nekem igen.
-És miért titkolóztatok előttem,! Azt beszéltük meg, hogy nincs több titkunk egymás előtt.! –fakadt ki.
-Az is igaz, viszont az is, hogy sosem tudod befogni a szád, és nem tudod magad féken tartani, és akármelyik pillanatban mehettél volna megkeresni Lucet, és akkor mindennek vége.! –emeltem fel a hangom, akaratom ellenére, mert nagyon, de nagyon sok függött attól, hogy ne derüljön ki, hogy mi itt vagyunk.
-Tényleg. Ne haragudj. –mondta megbánóan.
-Nem, Te ne haragudj, gyere ide PiciLány.! –mondtam, majd megöleltem, és a hátát simogattam, miközben éreztem, hogy egyre nedvesebb lesz a vállam, mert Zoey sír. Én is sírok. –Ne aggódj, egyszer majd minden rendben lesz, és minden kiderül. Lucenál vannak a felvételek, bemárthatjuk vele azt a ribancot, és mivel már nagykorúak vagyunk, börtönbe zárhatják élete végéig.
-És ha a bíróság nem fog neki, nekünk hinni?
-Hidd el, hinni fognak nekünk. Tudod jól, hogy Luce már ügyvédnek is készült, de azt is abbahagyta. Nem lesz semmi gond. Minden rendben lesz, és akkor végre nem kell bujkálnunk. –mondtam, még mindig ölelve Őt.
-Én is nagyon remélem. –mondta, elhúzódott tőlem, és letörölte könnyeit. –gyere, menjünk enni, hoztam pizzát.
-Sonkásat?
-Sok sajttal. –mosolygott, majd elmentünk enni, utána meg lefeküdni.

10 megjegyzés:

  1. Új dizájn :D tök jó :DD
    és a rész is állati jó :D Haha Stark is a színre lép :DD:3
    Imádom siess a kövivel :D

    VálaszTörlés
  2. Az új külső iszonyatosan jó, ahogy a történet is! ♥ Kíváncsi vagyok, hogy most mi lesz Luceval és Starkkal, na meg persze Louival. :D Áááááá.... siess a kövivel! :D

    VálaszTörlés
  3. Új dizi ^^
    Ez fasza rész lett!
    Szegény Ír Manókám, hogy sírt már :S Rágjam meg!
    És Stark *-*
    Várom a kövit baby :D
    lenush <3

    VálaszTörlés
  4. Kikérem magamnak, csak kicsit csiccsentettem be a pezsgőtől, de amint skypon végeztünk ledőltem és egyből elaludtam. Amúgy pedig a külső nagyon tetszik, és a feji is tök jó leeet, mint mindig! :D Luce keményen beszólt,és ha Stark bekavar én esküszöm megöllek téged,de nagyon komolyan mondom!:D

    VálaszTörlés
  5. Érzem,hogy van benned egy kis gyilkos hajlam...meg akarsz ölni?
    Nem lehet elmondani szavakban,hogy ez milyen jó volt.
    Na jó megpróbálom.
    káprázatos,cuki,egy csipetnyi feszültség is van benne,gyilkossághoz tökéletes.
    Ez tiszta boszikonyha.
    Lábaidnál heverek csak kérlek hozz új részt :) :D

    VálaszTörlés
  6. Nagyon széép az új dizájn:)))
    Nagyon jóó rész lett, már nagyon kiváncsi vagyok a folytatásra.:D
    Úgyhogy HAMAR KÖVITTT!!:)<3

    VálaszTörlés
  7. Szerintem nagyon jó lett az új külső! :)
    A történet is nagyon jóóóóóóóóóó!!!!!!!!!!!!!!! *.* <3
    Alig várom a kövi részt! :) <3 <3 <3

    VálaszTörlés
  8. nagyon nagyon jóóó :)) alig várom a kövi részt :)
    Itt van Stark is zsííírr :)) :) <3 :$
    kiváncsi vagyok nagyon hogy mi lesz a kövi részben :)) :$ <3
    Nagyon ügyes vagy ! :))

    VálaszTörlés
  9. Júújjj..:) :$ nagyon jóó lett ez a rész nagyon nagyon ügyes vagy :)) <3
    Végre itt van Stark is :$$ <3 :D :)
    Nagyon várom a kövit ! :)) <3<3

    VálaszTörlés
  10. Nagyon jóóóó...a kinézet is szuper...nagyon ügyi vagy éss végre itt van stark...már nagyon vártam....nagyon szeretem ezt a blogot <3...siesss a kövivel!!:DD
    xx Fanni

    VálaszTörlés